Mert nagyon nem mindegy. Évek óta olvasom a román sajtóban, amolyan búvópatakszerűen elő-előbukkanó téma, hogy a román (magyar, székely, sváb, szász stb.) földeket felvásárolják a külföldiek, a román (magyar, székely, szász, sváb stb.) őshonos paraszt meg csak nézi, hogy az idegen jól meggazdagodik ugyanabból, amit ő is tudna csinálni, és amit egyébként csinált is egész életében azon a földön, ami egykor az övék volt, oszt’ valahogy kiment a lábuk alól.

Mert a ballibek szerint mintaállam Romániában nagy a gáz. Ott 2014. januárjától járt le a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó, az ország uniós csatlakozásakor kikötött hétéves moratórium. Ugyan alkalmazási rendelettel egészítették ki a 2014 márciusában márciusban kihirdetett új földtörvényt, ami a társtulajdonosok, a szomszédok, a településen élő gazdák és a román állam elővásárlási jogosultságával nehezíti a külföldiek földvásárlását, ennek ellenére az évek óta tartó felvásárlások eredményeképpen becslések szerint az összes termőföld több, mint egyharmadát (egyes becslések szerint 40 százalékát) külföldiek tulajdonolják vagy bérlik.

Bár nincsenek országos szintű hivatalos adatok a külföldiek földvásárlásáról Romániában, mér’ is lennének, a különböző forrásokból összeszedett információk alapján úgy tűnik, hogy a romániai mezőgazdasági területek 10 százaléka EU-n kívüli tulajdonosok kezében van, és további kb. 20-30 százalék került EU-s befektetők kezébe.

Az úgymond ősi román földet az EU-n belül leginkább a dánok szeretik, 33 776 hektár az övék, a finnek 12 000 hektárral boldogabbak, de luxemburgiak is hozzávásároltak a zsebkendőnyi államukhoz  10 060 hektárnyit, a franciák 8508 hektárral gazdagabbak, a portugálok 25 244 hektárnyit foglaltak el, az olaszok 16 850-et, az osztrákok sem sajnálják a pénzt, 21 000 hektárt nyúltak le Románia földjéből, a németek 4700 hektárt és így tovább. Egyébként főként a déli területeket, illetve Dobrudzsát vásárolják fel a legszívesebben a külföldiek, Bánság még célpont, Erdély csak Moldva után következik a statisztikai sorban, de ez sem vigasz.

Tavaly a mezőgazdasági termelők úgy becsülték, hogy több, mint egymillió hektárnyi termőföld került külföldi részvényesek által alapított román cégek birtokába, és nagyjából másik kétmillió hektárnyit bérelnek hasonló konstrukcióban. Összességében a romániai termőföldek legkevesebb egyharmada külföldiek ellenőrzése alatt áll, mondják. És én elhiszem nekik.

Az amszterdami székhelyű Transnational Institute idén májusban prezentálta az Európai Parlamentben legújabb összegző kutatását, a land grabbingról (kb. földlenyúlás, földrablás) egy korábbi, 2013-as áttekintése kisebb hullámot még a magyar sajtóban is vetett, a Kitekintő összefoglalóját itt lehet olvasni.

Tény, hogy nagyipari méretekben beindult a földbiznisz szerte Európában,  az fentebb linkelt tanulmány szerint az EU agrárszektorában 12 millió gazdaság működik, ám ezeknek mindössze három százaléka tartja ellenőrzése alatt a megművelt földterületek felét.
A tervezett földprivatizáció itt 380 000 hektár állami földet érint a kétmillióból, a Földművelődésügyi Minisztérium szerint nyílt, nyilvános árverésen helyben lakó gazdák vehetnek földet, ellenben cégek, jogi személyek, külföldiek, nem földművesek vagy nem helyben élők nem.

Ezt csak helyeselni tudom. Mert ha már vigyázó szemünket a Bãrãganra vetettük: Románia legnagyobb farmja – 65 000 hektár – a libanoniak kezében van, akik gabonaféléket és húst exportálnak a Közel-Keletre és Kelet-Afrikába. Így is lehet érteni a „Jóisten kertje” metaforát, ja.

Lehetne demagóg zárást biggyeszteni a cikk végére, de inkább megyek, és eszem valami jóféle székely szalonnát szürkemarha kolbásszal, utóbbit direkt úgy vettem, nemigen lehet hamisítani. Azt mondják ugyan, hogy rákkeltő, mármint a szalonna, de olyan székely még nem született, aki ezt el is hiszi.