Vona Gábor nagy programadó esszéjét megírta Simics  a polgári-konzervatív, mindigellenzéki lapban. (A mindigellenzéki birodalom most már olyan, a polgári-konzervatív értékvilágban sokat bizonyított, veteránnak számító nagyágyúkkal büszkélkedhet, mint Kálmán Olga, aki annak idején a leghangosabb Jobbik-ellenes bojkottista mozgalmár volt az ATV-n, de hát, változnak az idők. Neki amúgy épp Gábor adta az első interjút megújult mindigellenzéki műsorában, ami legalább annyira cuki, mint Gábor vizslákkal.)

A jobbikos értelmiség egy része – és Vona közéjük tartozik, vagy szeretne közéjük tartozni, esetleg vívódik ezzel a kérdéssel – mindig is szórakoztató mutatványokat adott elő, hiszen nem tudta eldönteni, hogy a praxis, azaz a politikacsinálás világában szeretne sikereket elérni, avagy távolról szemlélődő értelmiségiként kíván metafizikázni.

A mindigellenzéki lapban elővezetett Gabi ante portas-írás ugyan messze van a korábbi, hüperiónos elmélkedésektől, melyek a modern demokrácia szükségszerű hanyatlásáról szóltak (a téma amúgy jó!), de még mindig nem tudja áthágni az elmélet és gyakorlat válaszfalát.

Gáborunk okfejtése  ugyanis a néplélek és nemzettudat mibenlétéről etimológiai, történeti, satöbbi szempontból elméletileg ugyan érdekes, ám egyszerre kevés akadémiai székfoglalónak és politikai programadásnak. A „haladjuk meg a XX. század meddő vitáit”, illetve a „tekintsünk végre a jövőbe” pedig olyannyira újrahasznosított, hogy már a csomagolás is messziről szaglik. Mifelénk mindenki meg akar haladni folyamatos jelleggel mindent, aztán csak nem sikerül – ahogy Gábor pártjának sem, hiszen akkor miért is lovagolnak az ügynökaktákon, meg a Zorbán nem létező aktáján, ha meg akadják mindezt haladni.

A radikális, de most már hídépítő (is!) pártelnök írása nem szól semmiről. Elméletileg egyesíteni kell a néplelket a nemzettudattal, Jancsit Juliskával, John Connort a Skynettel, a Sein-t a Seiende-vel, a tézist az antitézissel. Békének kell honolnia nemzetünkön, meg a szívcsakrán. Az árkos-átkos megosztottságon végre túl kell lépnünk, szól a jobbikos jóga-kurzus.

Jöhet – a tőlük amúgy sem idegen – ezotéria, csak most hippisebb, liberálisabb, populárisabb, mint a korábbi übermetafizikai locsifecsi. Gáborból pedig még lehet Coelhoba oltott Evola.

Gábor persze néhány éve még a kiváló iráni Forradalmi Gárdát akarta masíroztatni Budapest utcáin, úgyis mint választási megfigyelőket. Azóta sokat fordult a világ, rabbiknak próbál hízelegni, néppártosít, és úgy tűnik, beszállt a bullshit-bizniszbe is. Az a baj, hogy a pártelnök MLM-ügynökként kezeli a pártját. Terméket árul. Ha valamit nem vesznek, jön a rebranding, hátha úgy jobb lesz.

Nincs karakter, nincs meggyőzés, nincs hadba hívás, nincs az égető itt-és-most vitákra való reflexió, melyekről a politika szól. Épp ezért nem érdemes nagy tételben fogadni arra, hogy a projekt sikeres lesz azon túl, hogy leárazva megtalálhatjuk majd valamelyik alsó polcon az okfejtést a korszellemmel való metafizikai egyesülésről, amelyben tudat és lélek végre egymásra talál.