Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pofád befogod!

Nagy Gábor

2017.12.30. 09:58

Gyújtogatások, bevándorlók, zavargások az elõvárosokban és Párizsban - és ahogy mutatni akarták. Ahogy akkor még el lehetett hitetni. Néhány napig.

2005 őszén különösen figyeltem a párizsi híreket, mert tudtam, hogy a következő napokban kimegyek Párizsba, és zavargások vannak éjszakánként a külvárosban, már két napja. Magyarországon egyetlen francia napilapot lehetett kapni, a Le Monde-ot – pontosabban lehet most is, mert a legjobb napilapot, a Le Figarót nem érdekli a világ. Nekik nincs igazi európai terjesztésük. Budapesten egyáltalán nem lehet kapni, Bécsben összesen egy helyen, de ott is csak egy nap késéssel, és a német nagyvárosokba is alig érkezik. Vagyis, mindennap megvettem a Le Monde-ot, és olvastam a Le Figarót az interneten.

Jobboldali elnök volt akkor, a kormány is jobboldali volt (a francia sajátos választási rendszerben a kettő nem feltétlenül esik egybe, 1997 és 2002 között például a jobboldali Chirac elnöknek a parlamenti választások eredménye miatt baloldali miniszterelnököt kellett kineveznie, Jospint). A konzervatív Le Figaro persze diszkréten kezelte az ügyet, gyújtogatják a kocsikat, háborús helyzet van az elővárosokban, de sokat írtak arról is, hogy ez nem egy új jelenség, most mondjuk 400 kocsit gyújtanak fel, de egy vidámabb szombat éjszaka is 20-30 kocsit tönkretesznek, úgymond békeidőben is. Ami tényleg igaz. Nyilvánvalóan nem akarták azt tudatosítani az emberekben, hogy a kormány képtelen úrrá lenni egy ilyen válságon, de azért nagyon kemény képeket is közöltek. Elmagyarázták az olvasóknak, hogy a zavargások konkrétan amiatt törtek ki, mert két tunéziai (vagy mali) fiatal bemenekült egy trafóházba, ahol őket agyonütötte az áram és egyes feltételezések szerint a rendőrök elől menekültek, kvázi ők zavarták be a fiatalokat. Később kiderült, hogy nem a rendőrök kergették be őket, hanem csak igazoltattak három lézengő fiút, nem voltak rendben a papírjaik, és elfutottak. És persze sok szó esett arról is, hogy az utcai háború a feloldhatatlan társadalmi ellentétekből adódik.

A balközép Le Monde viszont megnyugtatott. Lehet menni Párizsba. Abból indultam ki, hogy ha a jobboldallal annyira kritikus Le Monde szerint nem vészes a helyzet, ebben az esetben ez tényleg egy éjszakai probléma és csak néhány, tagadhatatlanul borzalmas helyzetű elővárosra jellemző, akkor a Champs-Elysées-n nem fog senki megverni. Hosszan magyarázták, hogy a hírhedt 93-as körzetben milyen nagy a munkanélküliség, a 29 évesnél fiatalabb korosztályban minden második embernek nincs munkája, stb. Vagyis nem kell félni, ez csak helyi probléma.

A hírtelevíziók felvételén azért nagyobbnak tűnt a baj az első két nap után, de valahogy a Le Monde-nak akartam hinni. Éjjel-nappal bírálták a konzervatív kormányt, ráadásul úgy tűnt, eredménnyel, mert néhány hónappal korábban – kétségtelenül a médiumok segítségével – az uniós népszavazás miatt megbukott a kormány, és Chirac elnöknek új miniszterelnököt kellett kinevezni. A Le Monde pedig (balközép lapként kétségtelenül ez volt a dolga) valósággal lesben állt, mikor mit ront el a kormány. Na de ha tényleg ekkora a baj Franciaországban, a Le Monde nem lenne ennyire nyugodt, tehát biztosan gond nélkül ki lehet menni. Mi oka lenne eltitkolni a polgárháborúhoz közelítő helyzetet?

Vagyis nyugodtan kimentem Párizsba. A repülőtértől a taxisofőr azonnal a zavargásokról kezdett el beszélni, pontosabban megkérdezte, hogy ugye nem a 93-adik kerületbe megyek, mert oda nem vihet utast. De a 20-ik egy részébe sem. (Párizs huszadik kerülete nagyjából 20-30 perc sétára van az abszolút belvárostól). És nem állhat meg a 18-ik kerület egyik részén sem. (ahol nem állhatott meg, az tíz percre van a Sacré-Coeurtől). Kérdezés nélkül elmondta, hogy nem fizetik ki a biztosítók a taxisoknak a kárt, ha bizonyos elővárosokba vagy városrészekbe mennek. Már nappal sem mehet oda, folytatta, meg hogy már meg sem tudja jegyezni, hány elővárosba nem mehet, van vagy tizenöt ilyen.

Az első nap elmentem egy francia ismerősömmel az Opera-Comique-ba. Nem tartozik feltétlenül ide, de A víg özvegy ment, Lehár Ferenc-operett, Jerome Savary volt a rendező, hihetetlen előadás. Az Opera-Comique egy hatalmas, gyönyörű épület, lehet, hogy tévedek, de szerintem több néző fér be, mint a pesti Operába, azaz 1200-nál is többen. Párizs egyik legelegánsabb részén van, az épület előtt pedig az egyik legszebb párizsi tér. Akivel voltam, ő cigarettázott, így kimentem vele szünetben az épület elé. Elmentünk a tér közepéig, amikor a semmiből előbukkant négy-öt marokkói vagy tunéziai fiatalember, és tőlem, akinél nem volt cigaretta, tegezve azt kérték, hogy adjál tüzet. (Franciaországban az iskolában egy tanár sem meri letegezni a gyerekeket). Mondtam, hogy nincs, ismerősöm – egy francia férfi egyébként – valamit mondani akart, mire egy másik fiatalember azt mondta neki, hogy nem téged kérdeztelek, geci. Szerencsére nem tanulmányozták a napóleoni háborúk hadmozgásait (sem), és nem álltak körül minket, így gyorsan megfordultunk és három-négy lépéssel az Opéra-Comique lépcsőjénél voltunk, ahol már mások is dohányoztak. Az épületből pedig kijött két, idős biztonsági őr (egyébként a hotelek színes kalapját és kicsit komikus jelmezét viselték, tehát nem két kommandósra kell gondolni, vadászkéssel az övében), és az agresszív fiatalok gyorsan eltűntek. Az egyik őr azt mondta: á, nem kell tőlük félni, még senkit nem vertek meg, csak szidják a nézőket, néhány napja itt állnak lesben. Amikor látta az őr, hogy ez különösebben nem nyugtat meg, úgy folytatta, hogy előadás után meg végképp nem lesz gond, tizenegykor már nincsenek itt, mennek vissza metróval a külvárosba kocsikat gyújtani. Egy úr gyorsan odaszólt a cilinderes őrnek, hogy honnét tudja, hogy mindennap ugyanazok állnak ide? És ránk is csúnyán nézett, minek csinálunk ügyet egy semmiségből.

Másnap este a République-en ettem egy francia nővel. Mintha Pesten az Oktogont mondanám. A távolban látom, hogy valami ég. Persze, hogy kocsi. Mondja az ismerősöm, hogy ne foglalkozzam vele, néhány kocsit Párizsban is felgyújtanak minden éjszaka. A belvárosban is. Dehát azt olvastam, Párizsban ilyen nincs. Hogy ezek mennyit hazudnak, mondta.

Hosszan mondhatnám, de a lényeg: miközben a Le Monde mindennap megírta, hogy kizárólag külvárosi és kizárólag éjszakai jelenségről van szó, naponta láttam ennek a cáfolatát. Egyszer a metróban két-három fiatal, délután kettőkor, minden előzmény nélkül elővett egy nagyobb kést, felvágta két ülés huzatát, a csendben maradt, ijedt utasoknak annyit mondtak, kussoltok francia köcsögök, az úgymond bandavezérnek tűnő fiatalember odament egy természetesen ijedt nőhöz, aki meg sem szólalt, és ezt üvöltötte az arcához elég közel: pofád befogod! Majd leszálltak és első dolguk volt, hogy valamit bedobtak a szemetesbe, ami azonnal kigyulladt. Máskor azt láttam, hogy utcai szemeteseket gyújtanak fel hárman-négyen. Csak úgy.

Az éttermekben kevesebben voltak, abba a színházba is lehetett jegyet kapni, ahova máskor hetekre előre sem (a történeti hűség kedvéért: Anouk Aimée és Philippe Noiret játszotta a Love Letterst a Madeleine-ben), pontosabban azt mondta ismerősömnek a művészeti titkár, hogy szombat este egyszerűen jöjjünk oda, úgyis lesznek üres helyek a földszinten, sokan nem akarnak most kimenni este Párizsban. A belvárosban. Nem mernek.

De a Le Monde-ot továbbra sem értettem. Itt a tökéletes alkalom, hogy bírálja a kormányt, a rendőrök nem bírnak a gyújtogatókkal, ráadásul Sarkozy a belügyminiszter, akit a baloldalon gyűlöltek, hiszen ő volt a legerősebb és legtehetségesebb politikus a jobboldalon. A zavargások többedik napján, amikor a rendőrség már keményen harcolt, Sarkozy pedig a csőcseléket csőcseléknek nevezte, a Le Monde is átvette az irányítást. Akkor már.

Nem tartottam magamat különösebben naivnak, bár pontosabban most már látom, hogy az voltam. Megszoktam addig, hogy az ellenzéki attitűdű médiumok támadják a kormányhoz közel álló médiumokat és fordítva. Akkor értettem meg, hogy létezhet egy teljesen más koordináta-rendszer is. A bevándorlók, a migránsok ügye. Ha róluk van szó, akkor óvatosabban, másként kell fogalmazni. Hogy ebben az esetben a legfontosabb: elhitetni, az első vagy éppen többedik generációs bevándorlók nem jelenthetnek veszélyt az anyaországra.

Akkor ezt még el lehetett hitetni. Néhány napig.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Apáti Bence, Bertha LászlóFalusi Vajk, Fűrész Gábor, , Gábor László, GFG, H.I., Ifj. Lomnici ZoltánMegadja GáborKovács TiborSzentesi Zöldi LászlóVincze Viktor Attila

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére