Piszkostizenkettő

1968: A politikai korrektség terrorja, az álságos újbaloldal születése. Sokáig tudott életben maradni a tudatosan felépített legenda. De elmúlt a május.

Senki nem lesz buzi egy meleg fiúról szóló színdarabtól, de a provokáció attól még provokáció.

Egyre többen emelik fel hangjukat a sorosista és nemzetek megdöntésére irányuló spekuláció ellen. A kérdés, hogy végre a fejükhöz kapnak-e az EU vezetõi?

Mire tanított minket Milo?

Az összellenzéki média - liberálistól a lyobbikosig - természetesen nem örült a múlt heti konferenciának, amit megértünk. Nincs is minek örülniük, hiszen a darabokra szakadó frakcióikon, pártjaikon és keserûségükön kívül az égvilágon semmijük sem maradt.

A magyar emberek elsöprõ többsége által elutasított és világszerte is bukóban levõ liberalizmus legundorítóbb magyarországi képviselõi közül Alföldi Róbert és Veiszer Alinda - a Fidesz választási gyõzelme és az ellenzék töketlensége miatti elkeseredésében - annyira egymásra talált, hogy már egy saját párt megalapításáról álmodoznak.

Ha megkérdeznek, az a baj, ha nem kérdeznek, akkor meg az a baj. Ilyen ez a szélsõségesen kirekesztõ "feminista" logika.

Az elmúlt idõszakban egyre többen csatlakoztak a kormány családpolitikáját szidalmazók táborához, miközben az idén van a családok éve és hamarosan nemzeti konzultáció is indul családalapítás témájában. De mi az oka annak, hogy a kormány egyre inkább támogatni kívánja a gyermekvállalást?

Bennünk, akik jártunk már Párizsban, Gábor László sorai semmiféle megütközést nem keltettek. Mi, akik láttuk, milyen volt, és most milyenné vált, az Origo fõszerkesztõjének minden egyes sorával egyetértünk.

Radikális muszlimok járkálnak a párizsi utcákon. Négyezren. A rendõrség pontosan tudja, hogy bármikor bárkit megtámadhatnak. Van mitõl félni.

Laci Szegedrõl. Kettõ is akad nekünk. Botka és Toroczkai. A két szegedi bátortalan. Akiknek a csõrében ott pompázott a guriga sajt, amelyet végül ügyesen kiénekelt a politikai ellenfél.

Számtalan értékes tanulsággal és közvetlen következménnyel is szolgált a Párbeszéd-frakció megalakítása körüli tragikomédia. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy végsõ szakaszába érkezett a balliberálisok és az identitásválságba került hajdani radikális jobboldali ellenzék önfelszámolásának végjátéka. De itt a vége a hazugságokra, megtévesztésre és átverésre épülõ ellenzéki összefogósdinak is, mert a függetlenséget hazudó Mellár ballib színvallása már a Jobbiknak is túl sok volt.

Kétségtelenül kijelenthetõ, hogy az elmúlt napokban a liberálisok körüli cirkusz meglehetõsen felkavarta azt az állóvizet, amely nem is volt annyira álló, viszont kvázi 3 nap leforgása alatt viharból tornádó, majd nyugodni látszó szellõ kerekedett. A kérdés, meddig marad ez így?

Vélemény!

A jobboldali state of mind, azaz a nem baloldali tudatállapot vagy lelkiállapot látszólag sokat változott az elmúlt évtizedekben. Vannak azonban stabil pontok, amelyek kortalannak bizonyulnak. Mindeközben Houellebecq szerint a hatvannyolcasok a haladáspártiság döglõdõ múmiái, akik szociológiai értelemben már kivéreztek, de behúzódtak a média fellegvárába, és onnan szórják átkaikat a korszak bajaira.