Piszkostizenkettő
Karácsonyozzunk Vágó Istvánnal!
Bevallom, ezzel a cikkel kivártam az ünnepek alatt. Előre elhatároztam, hogy csak újévkor teszem közzé, hogy miért, arra csak annyit mondhatok: mentálhigiéné is van a világon.
Keresztényüldözés ma és holnap – Gondolatok civilizációnk súlyos kihívásáról és közös felelősségünkről
A 2020-as esztendő egyik legfontosabb kihívása lesz a keresztényüldözés visszaszorítása.
Az Európai Unió mint szövetség a NATO nélkül védtelen
A jövő felé tekintve Magyarország töretlen álláspontja, hogy nem a NATO rovására kell a védelmi képességeket fokozni, a beruházásoknak és fejlesztéseknek az észak-atlanti katonai szövetséget is erősíteniük kell, ennek keretében azonban támogatandó minden józan törekvés az Európai Unió cselekvőképességének megerősítése a biztonság- és védelempolitika területén.
A karácsony legfőbb üzenete: a világosság legyőzi a sötétséget!
Ahogy a történelem során mindenkor, az európai fehér civilizáció ezúttal is kitermeli majd azt az életigenlő, elszánt ifjúságot, amely az élet minden területén harcba száll a sötétség erőivel, győzelemre viszi a világosság eszméjét, s megvédi a saját életterét, kultúráját.
Saját magát, kívülről
Gréczy Zsolt pornóképeiről sok újat nem lehet mondani, nem lehet írni. Az önhittségről viszont annál többet.
Lekerült a bugyi
Aki ilyen fotókat készít magáról, arról mindent el tudok képzelni.
Levelek
Amióta kitört Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási botránya, mintha divatba jött volna, hogy színészek vagy a színházak környékén mozgolódó emberek nyilvánosságnak szánt leveleket írogatnak.
A lázadó
Jobboldalinak, nemzetinek, konzervatívnak és kereszténynek lenni ma a legnagyobb lázadás.























































































