Piszkostizenkettő

A török külügyminiszter vallásháborúkat vár Európában. Jóslat vagy fenyegetés ötlik fel sokak fejében. Ha az európai közvélemény megértené végre, hogy a kettõ között egy muszlim ország politikusa szájából nincs különbség, sokkal közelebb jutnánk a vallásháború megakadályozásához.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, odakünn csend van, nem villog a rendõrségi sziréna, az utcákon nem korzóznak a TEK-esek.

A német politika orwelli magasságokba emeli az "újbeszélt" (newspeak). Egyre nyilvánvalóbban központilag kidolgozott irányelvek szerint próbálják elfedni a valóságot. Németországban az is megtörténhet, hogy nem létezõ országok elmebeteg állampolgárai követnek el terrorcselekményeket.

Sokan felháborodtak az Együtt tavaly októberi fütyülõs akcióján, egyesek kegyeletsértésrõl, 1956 eszméjének meggyalázásáról beszéltek. Úgy hírlik, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett nemzeti ünnepen is folytatni kívánják a zavarkeltést. A magyar emberek egy jelentõs része értetlenül szemlélte a sípolók legutóbbi akcióját, mint ahogy az sem könnyen értelmezhetõ, milyen alapon tehették ezt meg minden következmény nélkül. A hazai liberális jogfelfogás, az alapjogi fundamentalizmus szerint a válasz egyértelmû, jelesül ezt a gyülekezési jog lehetõvé teszi. Sõt az egységes bírói gyakorlat is... Ez azonban nem teljesen igaz.

Akkor ugyanis lenne alapja annak, hogy égetõ szükség van a gender szakra. Az agyonismételt mítosszal szemben az igazság az, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi pénzt kap a nõ, mint a férfi, ellenkezõ esetben az aktus (nem olyan aktus!) törvénytelen.

Már négy napja várom, mikor robban fel az európai és német politikai közvélemény, de nem történik semmi, pedig Angel Merkelrõl kiderült, hogy nagyobb hazug, mint Gyurcsány.

A 2015-ben megindult népvándorlással az etnikai és kulturális homogenitás jelentése és értékelése jelentõsen módosult Európában. A nyugati alapvetõen multikulturális identitású országokon belül fellángolt egy vita, de az alapjaiban homogénnek tekinthetõ néhány ország került igazán a nyugati politikai célkeresztjébe. A kérdés jogos és szükségszerû megvitatása helyett azonban egy a felszín alatt zajló identitásháború bontakozott ki, amiben lehetetlennek látszik békét kötni.

Milo Yiannopoulost a hazai sajtó észre sem vette addig, amíg nem a feltételezett "bukásáról" szólt a történet, pedig addigra már háromszor a feje tetejére állította az amerikai nyilvánosságot.

Az elmúlt évtizedekben a tudományos elit rengeteg energiát áldozott arra, hogy bizonyítsa az etnikai sokszínûségnek milyen pénzben is mérhetõ elõnyei vannak. A bevándorlás tömegessé válásával azonban egyre erõteljesebben mutatkoznak meg a költségek. Ezek között a legnagyobb, Európa fejlõdési potenciálját veszélyeztetõ, a bizalom, a társadalmi tõke elvesztése lehet.

Lássuk, milyen következményekkel járna ennek ratifikálása!

A világszerte szaporodó fegyveres erõszak miatt, idõrõl idõre elõtérbe kerül a fegyverhasználathoz való jogkérdése. Korábban, ha valaki az önvédelem jogára próbált hivatkozni, nem volt könnyû helyzetben.

A mozgalom neve az volt, hogy NOlimpia, de kiderült valójában, hogy egy ügyet kerestek csak, amire politikai jövõjüket építhetik. Nem az olimpia ellehetetlenítése volt a cél, hanem a népszavazás, politikai brandjük építése.

A MOM uszoda megtagadta azt, hogy egy homoszexuális csoport bérbe vegye a medencéjét. Az eset felvet bizonyos, a törvény elõtti egyenlõséggel kapcsolatos kérdéseket. A legtöbben úgy érezzük, az uszoda elutasítása jogos, de jogi érveket nehezen találnánk az igazunk bizonyítására. Ez szinte minden, a homoszexuálisokkal kapcsolatos kérdéssel így van.

Most, hogy úgy néz ki, nem lesz budapesti olimpia, érdemes gondolkodni az alternatív lehetõségeken.

Múlt péntek óta népszerû ellenzékiek körében az a vélemény, hogy népszavazásra van szükség, hiszen nyilvánvalóan kellõen sok aláírás gyûlt össze az olimpiát ellenzõ mozgalom felhívására.

A múlt héten forradalmat hirdettek az elmúlt év két legfontosabb változásával, a Brexittel és az amerikai balliberálisok választási vereségével szemben. Zuckerberg és Tony Blair volt brit miniszterelnök egymástól függetlenül, de azonos idõben szólították fel az embereket, hogy ne fogadják el a változásokat. Tony Blair érvei csak bugyuták, de Zuckerberg esetében ennél többrõl lehet szó.

Mi lesz veled olimpia?