Piszkostizenkettő
Lali és a fasiszták
Bokros Lajos végigfasisztázta a hetet. Ezzel elõvette a 90-es évek klasszikus 168óra-érvelését, vagyis az érvelés alóli felmentést. Ezzel a bunkósbottal annak idején bárkinek oda lehetett suhintatni úgy, hogy attól koldult. Most meg legyint rá mindenki, okkal.
A Pajtás-paradoxon - In memoriam Pajtás önki
Bezárt a Pajtás önkiszolgáló, ennek kapcsán kötelezõvé vált írni róla. Hirtelen érdekes lett, mondhatni trendi, hogy egy a szocializmusból itt ragadt lepattant önkiszolgálót szeressünk. Sajnos én is jól ismertem, számomra a szocializmus legaljának szimbóluma volt. RIP.
Polgár vagy értelmiségi?
Az értelmiségi félreérti a polgári Magyarország gondolatát.
A Jobbik újabb blöffje, most államfõt buktatnának
Vona Gábor pártelnök közölte, hogy megfosztási eljárást kezdeményez az államfõ ellen a Jobbik, ha Áder János aláírja a plakáttörvényt. Mivel e tekintetben a demokratikus út gyakorlatilag járhatatlan számukra, marad a jól bevált erõszak, az "úgy nyakon b888lak, hogy leszáll a fejed" attitûd. Eközben a Tett és Védelem Alapítvány szerint sikertelen volt a párt cukikampánya, zajlik a "taktikai képmutatás".
Vérfolyók - A jobboldali politika hálátlansága
A legfinomabban fogalmazva is kijelenthetjük a britekre rájár a rúd. Muszlim bevándorlók ölnek briteket és immár fordítva is. A hatóságok bevallották nem tudnak teljes biztonságot garantálni. Akár egy polgárháború kezdetének is láthatnánk az eseményeket, a baloldalon persze biztosak benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, ahogy 50 évvel ezelõtt biztosak voltak abban, hogy a mai eseményekig sem jutunk el.
Románia, a mintaállam
Amióta az eszemet tudom, azt hallgatom, hogy szemben a provinciális, subába burkolózó, vidéki jobboldalival a liberális átlátja a pályát, mert sokat utazik, nyelveket beszél, intelligens és fogékony fajta.
Kétely
A kanadai külügyminiszter aggódik a magyar demokráciáért! Az ember ezzel a sokkoló hírrel találkozhat, ha követi Chrystia Freeland külügyminiszter asszony Twitter-oldalát.
A nyugatbarátság üres szólam a baloldalon
Attól zeng a politikai aréna, hogy a Fidesz kelet-, az ellenzék nyugatbarát. Viszont amikor ezt bizonyítani kéne: éppen fordítva van. A nyugati kérést, hogy növeljük részvételünket az Iszlám Állam elleni harcban a fûlegalizáló, de legalább következetes liberálisokon kívül nem szavazta meg egyetlen balos sem a parlamentben.
Furcsa háború
Visszavágó után: a hajnali londoni merénylettel még jobban elszabadulhatnak az indulatok Európában.
Miért nem hasonlítható semmi korábbihoz az iszlám terrorizmus?
A nyugati média ideológiai okokból az iszlám terrorizmust jelentéktelennek, sõt a társadalmi mûködés - az autóbalesetekhez hasonló - természetes részének próbálja beállítani. Párhuzamot von a korábbi európai terrorszervezetek tevékenysége és a jelenlegi terrorakciók között, pedig az iszlám terrorizmus háttere és karaktere egyáltalán nem hasonlít semmi korábbihoz. Kezelhetetlenebb és jobban kell félni tõle.
Theresa May és a nem szándékos következmények
Közvélemény-kutató legyen a talpán, aki ki tud igazodni ma a brit társadalomban zajló változásokon.
Elba888tt egy világ!
A sorozatos terrortámadások görbe tükröt állítanak a Nyugat elé, amiben jól látszik, hogy ez egy elba888tt világ. Puhány, védekezésre képtelen, picsogós, kifogásokat keresõ nyámnyilák gyülekezete vagyunk. Politikusainkat gúzsba köti egy álságos erkölcsi/ideológia, ami migránsok jogait és velük szemben vélt humánus kötelességet elõbbre valónak tartja, mint saját nemzetük biztonságát.
Klímaváltozás, baloldali huncutság?
Klímaváltozás sajnálatosan van, a baj csak annyi vele, hogy a baloldali szakmai és politikai közvélemény ezt is a "kapitalista Nyugat", a nyugati emberek elleni támadásokra és bûntudatkeltésre használja. A kutatásokra rányomja a bélyegét az ideológia. Ez nehezíti a klímaváltozás mai elméleteinek elfogadását a konzervatív körökben. Még ennek fényében is minimum ellentmondásos döntés Trumptól a klímaegyezménybõl való kilépés.
Donald Trump fejét nem lehet büntetlenül letépni
Komoly pofont kapott az USA-ból a Dopemant felmentõ bírósági döntés.























































































