Fontos dolgok történnek mostanság a fővárosban. Újabb fontos intézkedések vannak kilátásba helyezve, a klímavészhelyzet és a közösségi kerékpárút-tervezés mellett.
Az új fővárosi program – a Hűsítő Budapest sikere után – a Gönczös Budapest.
Nevezzük meg mindjárt a hős reformert: a neve Őrsi Gergely!

A II. kerületi szocialista polgármester beindult. Nyüzsög. A sarkára áll. Pár nappal ezelőtt még az LMBTQ-mesekönyvből akart felolvasni gyerekeknek – ebből mondjuk sajnos nem lett semmi, mert a polgármester végül is visszamondta a részvételt a mesematinén –, most pedig szobrot emelne Göncz Árpádnak a Vérhalom téren.

Az elmaradt felolvasás mindenesetre fájdalmas. Ó, jaj, sóhajthat fel az érzékenyítésre váró haladó szülő, aki évek óta csalódottan konstatálja, hogy fiúgyermeke zömmel focizni szeret, meg kalandos képregényeket nézni, ahol erős fickók győznek, a kislánya meg zömmel babázik és masnit köt. De most, majd, ha jön Őrsi Gergely, hátha megváltozik minden, hátha a család haladóbb lesz, s fiúcsemetéje elkezdi festeni a körmét, a kislánya meg karatézni tanul, és indiános könyveket olvas. És az iszonyat jó!
Aztán fuccs, Őrsi Gergely elárulta haladni vágyó híveit, akik így most lemaradtak a haladásban, s a lakóközösség tagjai ujjal mutogatnak rájuk: Ott megy egy reakciós!

De a helyzet nem reménytelen! Őrsi Gergelyre számítani lehet!

„Öt éve köszönt el tőlünk Göncz Árpád. Csodálatos személyisége, huncut pillantása még itt van velünk, s mi még nem tudunk és nem is akarunk tőle elszakadni, elköszönni.
Ezért is dolgozunk azon, hogy jövőre a Vérhalom téren, ami szelíd és nyugodt, mint Göncz Árpád és Zsuzsa asszony volt, az emlékükre és tiszteletükre egy páros szobor kapjon helyet” – írja közösségi oldalán Őrsi Gergely.

Én viszont úgy érzem, ez kevés. Kevés Göncz Árpádból!
A Göncz Árpád városközpontból kéne egy kisvasutat építeni a százhalombattai Göncz Árpád parkig. 500 Ft lenne a vonaljegy, amit ki lehetne fizetni az új ötszázassal, amiről leszedhetnénk Rákóczit, és rátehetnénk Göncz Árpádot.

Sőt!
Hol nincs még Göncz Árpád? – tehetnénk fel magunkban a kérdést mi, egyszerű halandók, akarom mondani, haladók, mert természetesen nem akarunk a reakció mocsarában dagonyázni, és ha már egy tisztességes BLM-es fosztogatást nem tudott összehozni ez a kis mucsai városka, ez a provinciális, földszagú Pest, akkor legalább Göncz Árpádot maxolja ki tisztességesen.

Ott van például a Hősök tere. Egyetlen Göncz Árpád-szobor nincsen ottan, csak mindenféle fejedelmek meg királyok, akik hírből sem ismerték az emberi jogokat, a toleranciát, a másságot meg az LMBTQ-t, csak birodalmakat emeltek, ami, ugye, a kirekesztés iskolapéldája, mert ahol te vagy az erős, ott a másik az alávetett, és az igazi haladó addig nem nyugszik, amíg mi, magyarok nem kerülünk alulra.
Mert ha erősek vagyunk, az populizmus, ha behódolunk, az fejlődés.

Meg, ugye, az utcanevek. Például a körút egy része lehetne Göncz Árpád körút, ennyivel tartozunk Árpi bácsinak, aki először lépte meg a magyar történelemben, hogy pártok feletti köztársasági elnökként egy kormányellenes puccs mellé állt, igen, a taxisblokád alatt. Oda például lehetne még egy szobrot. Ja, igen, mert egy már van a Göncz Árpád városközpont mellett. Egy másodikat is kéne. Ja, nem, azt tervezi most Őrsi Gergely. Akkor egy harmadikat. „Itt árulta el hivatalát Árpi bácsi” – ez lehetne a szobor talapzatán. A nebulók pedig, miután meghallgatták a felolvasást a Meseország mindenkié című érzékenyítő kötetből, egymás kezét fogva elmehetnének koszorúzni.

Csodás, szép új világ. Göncz Árpádnak minden bizonnyal tetszene. Őrsi Gergelynek is. Mi, magyarok pedig – ugyebár – nem számítunk.