Szeretjük a szabadságot. Olvasóként és íróként is. Nem szeretünk szájba rágni, és azt sem, ha a szánkba rágják a gondolatot. A rávezetés ezért a lapírás fontos eszköze. Az olvasóban kell megszületnie a következtetésnek. Ma azonban a Heti Válaszban olyasvalami történt, mint amikor úgy főzünk, hogy közben a szakácskönyvben rosszul lapozunk.

Mit kezdjünk azonban egy terjengős, nagyívű szövegben egy-egy olyan odacsapott gondolattal, hogy „Magyarország szűkös Orbánnak”, illetve: „az utódlás már Ferenc Józsefnek, Horthynak és Kádárnak sem sikerült”? Magam is vásároltam már olyan újságot, amelyből hiányzott pár oldal, de egy oldalon belül még nem sikerült találkoznom ekkora ugrással. Az európai krízis vagy Oroszország szerepének taglalása után Orbán Viktor határairól beszélni nemcsak azért blődség, mert a hatalomkritika legkevésbé bátor módszerét választotta az elkövető. Hanem, mert bárhogy is nézzük, a szöveg egyszerűen kidobja magából ezeket a gondolatokat. Kár interjúba – rosszul – becsomagolni azt, amit valójában mondani akarunk.

Ennek a kis gondolatszigetnek nincs más célja, mint elültetni az olvasó fejében, hogy a „Viktorban bizony ennyi volt”. Logikai kapcsolata nincs a korábbi állításokkal, következtetésnek nem következtetés, csupán egy hanyag (gyáva) állítás belekeverése egy veretes, nagyívű gondolatmenetbe. Értjük persze, hogy Gyurgyák János vagy Heti Válasz (ki tudja melyiknek jutott eszébe előbb) ezt akarja mondani, de mindezt bátrabban szokás. Nem sunnyogni itt az oroszokkal, megemlíteni Horthyt, Gömböst vagy Kádárt, hübriszről beszélni, hanem ki kéne mondani, hogy nekünk ő nem tetszik. Nincs ezzel probléma. Van bőven választék. Baloldalon például egész szivárványos a színskála.

De ha már egyszer hatalmas kézikönyveket írtak nagy rétorok az érvelés művészetéről, és egy értelmiségi lapot olvasunk, akkor bizonyára meg is értené annak nyájas olvasója, ha a régi bevált technikákat alkalmaznák.

Orbánnak vége? Erre ugyan „mibű” következtettetek? Légy szíves, legközelebb írjátok meg ezt is, akkor legalább lehet vitatkozni róla. Addig csak ennyi jut róla az eszünkbe: „nem kellett volna húst tenni a trüffelbe!”. Mert az ilyen trüffelből senki sem eszik.