Meglehetősen furcsa azonban, hogy vörös bárók nevei egyszer sem bukkannak föl a rágalom hordójában úszkálva. A Leisztinger-szmötyik vagy a Kóka-bűzmirigyek valahogy következetesen kimaradnak a mocsokból, pedig Mészárosék sem tesznek mást, mint a Leisztingerek vagy a Kókák: üzletember módjára pályáznak. Persze, ha a Mészárosék nyernek, az maga a tőről metszett korrupció. Ha viszont Kókáék, az természetesen a normális üzleti élet része, s még szép, hogy a kormány nem zárja ki őket a pályázási lehetőségekből, ha az ország érdekét ez szolgálja, magyarázzák.

Ellenkező esetben – például a Karácsony vezette főváros káderpolitikáján – látszik, hogy nem tűrnek meg senkit maguk körül, aki nem a saját brancsukból származik. Csak úgy repültek állásukból a Tarlós idejéből megmaradt cégvezetők, nehogy már nekik egy fillért is adni kelljen a baloldalivá átfestett közkasszából, miközben természetes, hogy a vörös bárók százmilliókat nyerhetnek el a jobboldali kormány által kiírt pályázatokon.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a 168 Órában Kóka János üzletember sikeres együttműködéséről lehetett olvasni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Ilyet Karácsony és a kormány viszonyáról még véletlenül sem lehet látni annak dacára, hogy a kabinet mindent megtesz a fővárosfejlesztő együttműködés érdekében. Eközben a budapesti vezetés csak gáncsoskodik, konfliktust szít s a kormány zsarolásában éli ki magát, közben előszeretettel hivatkozva a fővárosi választók érdekeinek alázatos szolgálatára.

Pedig hát a téli hóeltakarítás, a Pesti úti idősotthonban végzett „idősgondozás” vagy a lánchídi csata ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.

Mindazonáltal jól tudjuk, hogy politikusként ki volt az a Kóka János, akivel most a kormány – üzletemberként – nagyon is kesztyűs kézzel bánik. Nem azért, mert elvtelen, mert köpönyegforgató, hanem azért, mert Magyarországnak egyszerűen ez az érdeke.

Pedig hát tudjuk jól, politikusként ki volt az a Kóka János. Ő a magyar érdekek ősellenségének, az SZDSZ-nek volt korábban elnöke, országgyűlési képviselője, Gyurcsány Ferenc volt gazdasági és közlekedési minisztere. Ő volt az, aki az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetőjeként biztosította a parlamenti többséget a Gyurcsányt váltó Bajnai-kormány intézkedéseihez. Aki megszorító csomagjának azt a mottót adta, hogy „Fájni fog”.

És ez az a Kóka, akiről azt írta a 168 Óra, hogy a közelmúltban 300 millió forintos állami támogatást kapott, s amely alkalomból Szijjártó Péter még fotót is posztolt vele, nem titkolva, hogy jó kapcsolatokat ápol a ma már az üzleti életben tevékenykedő vörös báróval. Kóka erről így beszél az interjúban: „Valójában csak Magyarországon szokatlan, hogy a legitim gazdasági érdekek képviselete felülírja a valamikori politikai csatározásokat.” Baloldali kormány esetében persze nem szokatlan, hanem egyenes elképzelhetetlen lenne hasonló magatartás, hogy teszem azt Mészáros cége forrást nyerne a Gyurcsány-kormány pályázatán.

De idézhetem Orbán Viktort is a témával kapcsolatban, aki a közelmúltban Szakács Lászlónak, az MSZP országgyűlési képviselőjének azonnali kérdésére válaszolt, amelyben a szoci politikus gúnyosan olyan projektekről beszélt, amelyekből a nemzeti tőkésosztály remekül él. Persze azt ő is elfelejtette hozzátenni, hogy a szocialista kötődésű vörös bárók is, ha jó minőségű pályázatot nyújtanak be. Orbán Viktor azonban lecsapta a magas labdát és pótolta Szakács mulasztását. Így fogalmazott: „Szeretném világossá tenni: gazdaságfejlesztést végzünk. A gazdaságfejlesztési programokat a gazdaság fejlesztésének szempontjai alapján ítéljük meg. Az önök emberei, a vörös bárók is kapnak támogatást. Rendszeresen és sokat. Ha értelmes programokat hoznak ide. A pályázatokat elbírálók nem az alapján hoznak döntést, én nem az alapján hozok kormányzati stratégiai kérdéseket, hogy egyébként kinek milyen színe van. Ha gazdaságról van szó, a gazdaságot nem lehet pártalapon építeni. Ezért minden értelmes gazdasági ötletet fel kell karolni. Az előző, az én véleményem szerint gyengén teljesítő kormányban fontos miniszteri posztot betöltő ember is kap támogatást [itt Kókáról beszél – a szerk.], ha értelmes gazdasági ötlettel jön. Ha az önök nyelvén akarnék beszélni, akkor megismétlem, a vörös bárók is kapnak támogatást, ha értelmes gazdasági programmal jönnek.”

Látható, hogy Szakács nemcsak a korrupciót felejtette el emlegetni Kóka sikerekor, de már abból a „bűnös körből” is kihagyta, amelyet a „nemzeti tőkésosztály” dehonesztáló megjelöléssel illetett. Hogy még véletlenül se löttyenjen a baloldal rágalomhordójának szutykaiból a vörös bárókra.

A magyar kormány azonban komolyan veszi, Orbán Viktor pedig a parlamentben a legszélesebb nyilvánosság előtt ki is mondja, hogy „a gazdaságot nem lehet pártalapon építeni”.

Kóka János esete a jó példa rá, hogy a kormány ennek megfelelően is cselekszik.

Mert a kabinet valóban az összes magyar ember érdekében fejleszti a gazdaságot, védelmezi a munkahelyeket, nemcsak megalázó módon hivatkozik rájuk, eszközként tekintve a választókra, mint teszi ezt Karácsony Gergely és sleppje a budapestiekkel nap mint nap.