Olyan járványügyi felhatalmazást kaphat a német kormány, aminek a töredékéért bírálta Brüsszel hazánkat
2020.10.30. 15:25
Az utóbbi hetekben Európa több országában is föllángolt a vita a különleges jogrend keretében észszerűen megengedhető jogalkotási hatáskörbővítések kérdéséről, amely az alkotmányos szabályozás különös részeként például a súlyos járványidőszakok bővített eszköztárú kezelésének jogát hivatott lehetővé tenni. A kérdés legutóbb Németországban kapott újra aktualitást, a második járványhullám kezelése kapcsán.
Március 25-én a Bundestag „A lakosság védelméről országos szintű járványhelyzet esetén” címmel törvényt fogadott el, s ezt követően azonnal megállapította, hogy fennáll az országos szintű járványhelyzet; a jogszabállyal a képviselők egy teljes évre jelentős pluszhatásköröket adtak a szövetségi kormánynak a járványügyi válság kezelésére, a gyógyszerbeszerzéstől a mindennapokat érintő preventív intézkedéseken át egészen a határellenőrzés kérdéséig. Összehasonlításul: az Orbán Viktor miniszterelnök irányítása alatt álló magyar kormány 2020. március 11-én hirdette ki kormányrendeletben a – járvány miatt szükségesnek ítélt – veszélyhelyzeti különleges jogrendet, amivel jelentősen kibővített jogokat adott a kormánynak. 2020. június 16-án pedig a magyar parlament úgy döntött, hogy megszünteti a különleges jogrendet.
Most – főleg a baloldali szociáldemokraták és a jobbközép szabad demokrata képviselők részéről – egy a médiában ismertté vált tervezet a kritika tárgya, amelynek alapján az a szövetségi kormány elképzelése, hogy sürgősségi jogalkotási eljárás keretében kiterjesszék a jelenleg koronavírussal küzdő Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter (CDU) különleges jogait a járvány elleni küzdelemben 2021. március 31-e utánra is.
A német sajtóban a múlt héten ismertetett jogszabálytervezet szerint Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter átfogó hatásköröket kapna a törvényhozástól, így például saját kezdeményezésére rendeleteket bocsáthatna ki, amennyiben az szerinte „szükséges a lakosság megvédéséhez a súlyosan fertőző betegségek kockázatai miatt”.
A tervezet azt is tartalmazza, hogy a szövetségi parlament alsóháza, vagyis a Bundestag módosíthatná, és akár hatályon kívül is helyezhetné a vonatkozó rendeleteket. A javaslat alapján erre többséggel képesnek kell lenniük a Szövetségi Gyűlés képviselőinek (a Bundestag tagjainak). A tervezet tényleg széles jogköröket adna Spahnnak: a miniszter saját belátása szerint ellenőriztethetné az országot érintő nemzetközi, továbbá a belföldi utazásokat. Az egészségügyi minisztérium akár meg is tilthatná a vasúti, a busz-, hajó- vagy légitársaságok számára a kockázatos területekről érkező emberek szállítását azzal, hogy többek között arra is kötelezhetnék a társaságokat, hogy jelentsék a beteg, fertőző vagy e tekintetben gyanús utasokat a hatóságoknak. Spahn miniszter szabályokat adhatna ki a repülőterek és a tengeri kikötők működésére vonatkozóan is, amennyiben azt a fertőzési helyzet megkívánja. A dokumentumban az is szerepel, hogy minden német állampolgár számára szabad hozzáférést kell biztosítani a lehetséges oltásokhoz.
Utóbbi vonatkozásában arról vita van, hogy Spahn a járványhelyzeti tervek „leple alatt” alaposan fölforgatná a társadalombiztosítás rendszerét is. Az egészségügyi szektor ezért kemény kritikával illette Spahn tervét; az új törvényi szabályozással ugyanis a jövőben a törvényes egészségbiztosításból származó pénz szabadon felhasználható lenne azok vizsgálatainak és oltásainak biztosítására, akik maguk jogilag nem biztosítottak. A Barmer GEK német egészségügyi biztosítóvállalat fölrótta a tárcának, hogy a magánbiztosítókat ugyanakkor nem érintik ilyen módon az intézkedések. Egy másik társaság azt állítja, hogy a „veszély elhárításának” költségeit adóbevételekből kellene finanszírozni, és nem a járulékfizetőktől kellene elvenni ennek forrását.
Tény, hogy az utóbbi hetekben Németország egyre nehezebben kontrollálja a koronavírus-járvány második hullámát. Már három héttel ezelőtt Andreas Gassen, a németországi egészségbiztosítási pénztárak finanszírozásával működő rendelőkben dolgozó orvosok országos érdekképviseletének vezetője azt mondta, hogy a hetente elvégzett tesztek száma a tavaszi 300 ezer körüli szint bő háromszorosára emelkedett, s már rendszeresen meghaladja az egymilliót – vagyis a német tesztelési kapacitások egyre jobban kimerülni látszanak. Ennek fényében pedig átgondolást igényelhetnek Spahn miniszter elképzelései is.
A végrehajtó hatalom törvényi hatáskörét eleve túl homályosnak tartják sokan, különösen az alapvető jogok korlátozását illetően. A koronavírus-járvány elleni védelmi intézkedések vonatkozásában a jogalkalmazó bíróságok által szavatolható megfelelő jogbiztonságot is hiányolják, ami elengedhetetlen a lakossági bizalomhoz. Emellett fontos tény, hogy Németország szövetségi rendszerű állam, ahol a tartományi kormányfőkkel közösen tartandó tanácskozások után kell országosan egységes, hatékony intézkedéseket kidolgozni. Wolfgang Kubicki, a Bundestag alelnöke – az ellenzéki Szabaddemokrata Párt elnökhelyettese – ugyanakkor figyelmeztetett a demokráciára gyakorolt negatív következmények veszélyére; szerinte a koronavírus-járvány leküzdésére vonatkozó legfontosabb döntéseket a Bundestagnak, nem pedig a szövetségi és a tartományi kormányoknak kell meghozniuk. Mint mondta: „Ha parlamentként nem teljesítjük most feladatunkat, akkor a demokrácia végleg károsodni fog. Az alapvető döntések meghozatala a parlament feladata, nem pedig a kormánytagoké.” Ezzel a szemlélettel menne szembe markánsan Spahn miniszter jogköreinek kiterjesztése.
A szövetségi szinten koalíciós kormánypárt, az SPD politikusaként Florian Post – végzettségét tekintve közgazdasági szakember – élesen bírálta az elmúlt több mint fél év gyakorlatát. Bár a fertőzés elleni védekezésről szóló, 2001 óta hatályban lévő német szövetségi törvény (Infektionsschutzgesetz, IfSG) világosan meghatározza azokat a jogi kereteket, amelyeken belül az állami szervek korlátozhatják vagy ideiglenesen visszavonhatják a lakosság alapvető jogait, az mégis lehetőséget ad olyan alapvető jogok korlátozására, mint a személyek szabadsága, a gyülekezés szabadsága vagy az otthon sérthetetlensége. A szociáldemokrata politikus szerint manapság a szövetségi szint, a tartományok és a helyi kormányzatok „olyan rendeleteket bocsátanak ki, amelyek példátlan módon korlátozzák az emberek szabadságát a háború utáni Németországban anélkül, hogy egy megválasztott parlament egyszer is szavazna” ezekre az intézkedésekre. Sőt Jana Schimke CDU-s gazdaságpolitikus arra figyelmeztet: „Óvatosan kell eljárnunk a felhatalmazás alapjaival kapcsolatban, és csak kivételes esetekben kell felhasználnunk. Ez érthető az egészségügyi személyzet pandémiában történő bevetésénél. De parlamentáris demokráciában problematikusnak tartom a szövetségi kormány részére törvényi alapon történő egyre nagyobb hatalom megadását.”
Az említett tervezet csak tovább erősítené az aggodalmakat, hiszen Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter különleges hatáskörökkel avatkozhatna be a tartományok életébe, s rendeletileg kiterjeszthetné rájuk az új szabályokat. Ez a jogász- és orvosi szakma egy része szemében is aggasztó fejlemény, a törvényhozásban részt vevő pártok több politikusa pedig azt támogatja, hogy a Bundestag ismét magabiztosabban követelje ki saját jogalkotói szerepét, hogy teljesíthesse a nép felhatalmazása útján rá bízott feladatokat. Logisztikai érvek szólhatnak például az egészségügyi egységek, személyzet pandémiában történő speciális telepítése, működésének átszervezése mellett. De az egyre többek számára elfogadhatatlan, hogy ebben a régi parlamentáris demokráciában a szövetségi kormány irányába immár a rendszeres törvényi szintű szabályozásra való egyre nagyobb hatalom átadása történik.
Németország egyik ismert fenomenológus gondolkodója, Peter Sloterdijk, a karlsruhei Képzőművészeti Egyetem filozófiaprofesszora szerint a tavaszi intézkedések többségét őszinte aggodalom mozgatta, hiszen – ahogyan fogalmaz – „egy ismeretlen ellenséggel volt dolgunk, akivel szemben jobb volt túl sokat tenni, mint túl keveset”. Ugyanakkor most úgy látja, hogy az állam – amely kétségkívül kényszerhelyzetbe is kerül – vészhelyzetben hisztérikussá válhat. A filozófus szavai szerint: „Vészhelyzetben az állam leveszi a bársonykesztyűjét, amellyel általában az állampolgárokhoz nyúl, s fölfedi a vasöklöt a bársonykesztyű alatt. Ez azt jelenti, hogy az állam a puszta végrehajtó hatalomra redukálódik.”
Bár a szövetségi egészségügyi kormányzat jogkörének további kiterjesztése nem jelentene „felhatalmazási törvényt” olyan értelemben, mint 1933 hitleri Németországa esetében, az látható, hogy egyre erősebben kritizálják a kormányzás tendenciáit mind jobb-, mind pedig baloldalról. És bár például Magyarországot számos megalapozatlan kritika érte azért, amiért veszélyhelyzeti állapotot vezetett be március közepén – amit alig három hónappal később meg is szüntettek –, a mostani tervek sokkal szélesebb jogkört biztosítanának a német szövetségi kormányzatnak, mint a koronavírus elleni védekezésről szóló magyar norma.
Magyarországon 2010 után az – európai tekintetben példátlanul erős felhatalmazást kapott – alkotmányozó világos jogi keretekkel határozta meg a magyar államszervezetre vonatkozó azon eltérő szabályokat, amelyek, az arányosság elvét szem előtt tartva, szükség esetén eltérési lehetőséget biztosítanak a hatalommegosztáson alapuló államszervezeti szabályoktól. A magyarországi alkotmányos szabályozás és gyakorlat azonban jól biztosította, hogy a különleges jogrendet kiváltó okra való reagálás után az állam működését a nyár elején mielőbb vissza lehessen állítani az általános szabályok szerinti üzemmódra. A közel negyvenöt évvel régebb óta demokratikus hagyományokat felmutató Németország kormánya viszont – amelynek egyes tagjai mintha már machiavellisztikus bizalmatlanságot éreznének honfitársaik iránt – jelentős jogállami, legrosszabb esetben kormányozhatósági kihívások elé is állíthatja a szövetségi köztársaságot az elkövetkező időszakban.