A kép híressé vált, felhasználta egy seregnyi orgánum és magánember, ilyen-olyan alapállásból, indíttatásból és háborgási lövészárokból. Amit én nézek, azon épp valaki húzza a száját, és háborog, hogy kommersz meg nem szakrális meg hasonlók. Ja, és hogy tömeg. Ez a visszatérő. Tömeg.

Nézem, nézegetem, olvasgatom a hozzászólásokat, és az alábbiak járnak a fejemben. A demokrácia vajon nem a „tömegről” és a „tömegért” szól? A „tömegember” vajon nem szavazó? A háborgók fejében, gondolom, az jár, hogy egy politikusnak kizárólag magas kultúrával kell foglalkoznia, csak azt szabadna felvállalni, és Nyírő Józsefen meg a magyar csárdáson kívül semmit és soha. Nos, van egy olyan téves felfogás, hogy a „nép” – a tömeg – egykor jobb volt. Fenéket. A tömeg mindig is kőegyszerű volt, legfeljebb nem kérdezték a véleményét. De még az urak is cigány zenére dobálták falhoz a poharat, nem pedig Mozartra.

A Juhász Jácint Bt.-re, a Büdösök együttesre meg a vámosmikolai fúvósszakkörre nem lehet tömeget bazírozni. És mégis igen gyakran azok, akik a tömeget, a népet, az egyenlőséget és hasonlókat hirdetik, a Juhász Jácint Bt.-re meg az Ápolók együttesre építenék a tömegtársadalmat, és folyton meglepődnek, hogy a tömegnek nem kell az alternativizmus. Es ilyenkor persze az emberek hülyék, no disco stb. Van valami közös a tradicionális meg a liberális álmodozásban. Az egyik a tömeget isteníti, az egyenlőséget, de nem tud mit kezdeni az emberek világával, a másik a hierarchiát, és megveti a tömeget, és mégis meglepődik, hogy a tömeg az tömeg, nem pedig szellemi elit.

Persze a politikának értéket kell felmutatni, és az értékek felé kell terelgetni, de az arányokkal nem árt tisztában lenni. Mióta megszűntek a munkahelyi könyvterjesztések, és nem 12 Ft egy vászonkötésű regény, meg lehet nézni az eladási példányszámokat. Egyes területekről kivonulni és nem „belakni”
olyan, mint kivonulni a Facebookról. Ilyet nem lehet. Főleg egy univerzumban, amely a tömegről szól. Márpedig a tömeg az tömeg. És vajon mi a tömeg legfőbb ismérve? Elárulom: az irigység.

Neki van! Tehát ő rossz! Vegyük el tőle!

Korunk egyik meghatározó ellenségképe az ún. „oligarcha”. Aki természetesen lop. Hogy mit, hogyan és kitől, azt senki nem tudja. De ezt nem is kell bizonyítani. Ez olyan, mint a #metoo. „Az a férfi tizenöt évvel ezelőtt megfogta a fenekem a liftben.” És ennyi elég. Annak az illetőnek annyi. De hogy egy kicsit józanabbul lássuk a világot, megsúgom, hogy oligarcha volt Hunyadi, Zrínyi meg Széchenyi is. És most akkor vagy van szabadság, és akkor engedjük, hogy az emberek előretörjenek, vállalkozzanak, sikert érjenek el, vagy van egyenlőség, de akkor nincs szabadság. A testvériséget hagyjuk. Azt amúgy is ritkábban emlegetik. Inkább csak a jó messze, a fészkes fenében lakó emberek és népek iránt hirdetik a testvériséget, a melletted lakó szomszéd meg forduljon föl. Főleg ha nagyobb autója van, mint neked.

Karácsony Gergely is oligarcházik egyet a posztjában. „Suttyomban akarja ellopni a Fidesz a magyar autópályákat. Ha van közbotrány, hát ez az.”

Bocsánat, a Gyurcsány-éra alatt eleve magánban épültek az autópályák. Igaz, nem magyar oligarchák építették, hanem külföldiek. Orbánék államosították, hogy magyar legyen, most pedig megpróbálják magyar (oligarcha) kézben tartani. Mert ha Gyurcsányék győznek, akkor nyugatra adják koncesszióba megint. Most melyik a rosszabb? Vagy melyik a jobb?

Szájba rágva: vagy magyar oligarcha épít, vagy külföldi. De nekem eszembe jutott egy harmadik verzió is: mi építjük a szabad szombaton. Vajon eljön majd lapátolni a dühös és oligarcházó caps lock néni?