A szépségkirálynőket egy évre választják. Ezzel szemben Obama 8 évig volt a csúcson. Mégis valamiben nagyon hasonlít a szépségkirálynőkre. A Miss World választásokon van egy rész, amikor a sminken túli intellektustól és szociális érzékenységről kell tanúbizonyságot tenni. Kívánni kell valamit, amit megváltoztatnának a világban, ha hatalmuk lenne rá. Ilyenkor azt illik mondani, hogy a világbéke eljövetelét, a szegénység és igazságtalanság felszámolását szeretnék. Vagyis üres, jól hangzó szavakat mondanak. Obama programja szinte szó szerint megegyezett ezzel. Egy különbséggel, neki a hatalmat is odaadták hozzá. Az eredmény persze pont az lett, mintha a Miss World kormányzott volna. Vagy talán még rosszabb.

A béke hamis ígérete

Obamának nem kellett volna elnöknek lenni. Egyetlen előjel sem neki kedvezett. Túlontúl fiatal volt, nem volt előtte kormányzó, muszlim országban nőtt fel és legfőképpen afroamerikainak született. Amikor kipattant egy politikai marketinges fejéből, hogy őt kéne elnökjelöltnek állítani, valószínűleg teljesen hülyének nézték. Aztán mégis megválasztották, sőt Obama elnök volt az USA történetének legnagyobb reménysége. Változás ígéretébe mindenki belelátott valamit, amit nagyon szeretett volna megvalósulni látni. Csupa álmot, csupa lehetetlenséget. Olyasmiket, amit politikusok nem mernek megígérni, csak a szépségkirálynők. Nem is politikusként, inkább messiásként tekintettek rá. A nemzetközi közvélemény soha nem fogadta ekkora lelkesedéssel az új amerikai elnököt. Ennek legfőbb kifejezése a Nobel-békedíj odaítélése volt. Ezt nem a teljesítményéért, hanem annak ígéretéért kapta. Ez talán a legszimbolikusabb egész tevékenységével kapcsolatban. Békét és igazságosságot ígért a világnak, de konfliktust hozott. Elnöksége alatt végig amerikai katonák harcoltak Amerikán kívül, ami szokatlan, mert általában csak 60% körül szokott ez az arány lenni. A világban kiéleződött a kelet-nyugati, orosz-NATO konfliktus, ami az elmúlt 20 évben stabil volt és inkább további közeledésre számíthattunk. Az Iszlám Államnak nevezett szervezet megerősödött és szerte a világban aktívan harcol a Nyugat ellen.

Obama kormányzása alatt az USA-n belüli konfliktusok is soha nem látott mértében növekedtek. A megosztottság történelmileg a legmagasabb szintre jutott. Ami még sokkolóbb, hogy a feketék és fehérek közötti ellentét rég látott mértében növekedett.

Az általuk fétisként kezelt „igazságosság”, a szegények és gazdagok közötti különbség, soha nem látott szintre növekedett.

A béke emberéről kiderült, hogy inkább a konfliktusok fokozásának embere, az igazságtalanság és szegénység felszámolásáért küzdő harcosról, hogy gazdagoknak kedvezett. Mi maradt akkor a szépségkirálynő ígéreteiből?  

Az USA stratégiai válasza

Obama elnökké választását fel lehet fogni az USA, a világban egyre negatívabb irányba tolódó megítélésére adott válaszként is. Az eredmény itt sem biztatóbb.

Amerikának azzal kellett szembenéznie a Szovjetunió felbomlása után, hogy a rászakadó, a „világ egyedüli vezető hatalma” cím nemcsak előnyökkel jár, hanem egyre növekvő gyűlölettel is. Az elnyomottak felszabadítójának korábbi, sokkal hitelesebb szerepe egyre inkább a gazdag fehérek világhatalmának gyűlölt szimbólumává változott. Az USA-val szembeni korábbi szimpátia, amit azok, akik a Szovjetunió elnyomásában éltek jól ismernek, elpárolgott. A 9/11-es sokk váratlanul érte őket, azt követő években rájöttek, fegyverrel ezt a gyűlöletet, ami a főként muszlim fejlődő világból jön, nem lehet orvosolni. A gyűlölet Irak és Guantánamo után még inkább fokozódott, és azzal fenyegetett, hogy az USA imázsát – az igazságosság hatalma – teljesen lerombolja. Az ebben való hit pedig rendkívül fontos az amerikai identitás szempontjából. A növekvő gyűlöletet és az igazságos hatalomba vetett hit csökkenését jól érzékelte az átlag amerikai választó is. Mindenki úgy gondolta, hogy valami mással kell próbálkozni.

Ez a más volt Obama. Ha 2008-ban a CIA választhatott volna elnököt, akkor biztosan Obamát választja. Fekete volt, muszlim országban nevelkedett, indonéz transzgender nevelője volt. Afrikai apja és fekete muszlim nevelő apja. Beszélte a világ legnagyobb muszlim országának nyelvét. Az ideális jelölt annak bizonyítására, hogy az USA nem a fehérek hatalmának képviselője és ideális jelölt az USA-t gyűlölő muszlim világ meggyőzésére. A CIA és az átlag amerikai is jogosan gondolhatta, hogy egy ilyen szimpatikus, mosolygós, fekete elnök, aki az igazságtalanság és társadalmi különbségek felszámolásáról beszél, békét hirdet és Guantánamo bezárását, biztosan meggyőzi a muszlim világot, hogy Amerika tényleg az igazságos hatalom.

Nem ez történt. Obama ugyan balra tolta Amerikát, a külpolitikában tett engedményeket, de nem tudta a muszlim világban növelni barátai számát, nem tudta megváltoztatni azt, hogy az USA-t továbbra is a fehér hatalom érdekérvényesítőjének tartsák. A kísérlet megbukott. A 2016-os választás annak bevallása volt, hogy most valóban valami egészen másra van szükség.

A fehérek fekete elnöke

Obama bőrszíne egy másik aspektusban is szerepet játszott megválasztásában. Ezt jól fejezi ki a tény, hogy azok a fehér munkás körzetek, akik most masszívan Trumpra szavaztak előtte Obama szavazói voltak. Obama 2004-es feltűnésekor, amikor a demokrata konvención elmondta történelminek számító beszédét tökéletes szimbólumnak látszott a fehérek szemben. Azt mutatta, hogy él az amerikai álom, itt ez a muszlim hátterű fekete kölyök, aki felküzdötte magát, a Harvardra járt és már szenátor. Sok fehér szavazó érezte úgy Obama beszéde után, hogy az ő megválasztásával üzenni lehet a feketéknek, hogy elfogadunk benneteket, hogy nem vagyunk rasszisták és legfőképpen, hogy sikerhez a munka és a teljesítmény a kulcs.

Obama beszédének volt néhány mondata, ami kifejezte ezt a reményt és részben ezektől vált hitelesség és népszerűvé a fehérek között. Obama feketeként olyan dolgokat mondhatott hitelesen, amit egy fehér politikus nem tehetett meg. A feketéknek azt üzente, amit minden fehér szeretett volna, de nem tehette meg. A konvención elmondott beszédének ebből a szempontból ezek voltak kulcsmondatai: „Menj el Chicagóba a munkás részre, ott megmondják neked, nem akarják, hogy az adójukat a jóléti rendszerre költsék … menj be a belvárosba és az emberek megmondják neked, hogy a kormány nem tudja megtanítani a gyerekeket arra, hogy tanulni kell. Tudják, hogy a szülőknek kell a gyerekeket megtanítani arra, hogy nem érhetnek el semmit, ha nem növeljük az elvárásokat velük szemben, nem kapcsoljuk ki a TV-t és nem tüntetjük el azt a gyalázatot, hogy egy fekete kölyök egy könyvvel az „acting white” (fehérként viselkedik)." (Az "acting white" egy fekete kifejezés, amivel azokat csúfolják, akik tanulnak és sikeresek akarnak lenni.)

Obama hozzátette még, hogy nincs fehér és fekete Amerika, csak egy Amerika van.

Ezek a mondatok minden republikánus fehér szavazó álmai lehettek volna. Jön egy fekete demokrata, aki jól megmondja a feketéknek, hogy nem a jóléti rendszertől kell a segítséget várniuk, hanem a családtól és tanulni kell, nem tévézni. A fehér Amerika jogosan várta Obamától, hogy gyorsítsa a feketék integrációját, csökkentse az elvárásaikat és a konfliktust a két csoport között.

Ezzel szemben Obama az első perctől kezdve túlreagálta a feketéket ért vélt sérelmeket. Az első híres esetnél, amikor egy fekete professzort, aki nem volt hajlandó igazolni magát, miután feltörte saját háza ajtaját és a rendőrök letartóztatták, személyesen szólalt meg, és kritizálta a rendőrséget. Még szerencse, hogy a helyi rendőrfőnök helyretette, ami azonban nem akadályozta meg, hogy azok után is túlreagáljon ügyeket. Elnöksége végére a fehérek és feketék közötti ellentét 50 éve nem látott szintekre növekedett. A Black Lives Matter nevű mozgalom külön fenyegetést jelent.

Az a fura helyzet állt elő, hogy a fehérek és a feketék is úgy érezhették, hogy nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Az utolsó napok ámokfutása

Obama elnöksége alatt nem történt túl sok minden. A szocializmust szimbolizáló Obamacare kivételével, amit valószínűleg rövid úton megszüntetnek, nem találunk történelminek számító intézkedéseket. Az értékelések csupa szimbolikus ügyet említenek, vagy olyan vitatható ügyeket, mint az Irán-deal. Kiemelik még a munkahelyek számának növekedését és a gazdaság helyreállását, amihez valljuk be kevés köze volt. Inkább az USA piacgazdaságnak erejét mutatja. Amit Obama tett a válság leküzdésére saját kezdeményezésként, az szintén kudarc lett. Az általa állami pénzből finanszírozott akkumulátorgyár rövid idő alatt becsődölt, mutatva, hogy a szocializmus ott sem működik.

Obama jogosan érezhette, hogy nem tett eleget és amikor kiderült, politikájának nem lesz folytatása, pánikba esett. Az első nap felelős viselkedése után ámokfutásba kezdett és intézkedést és akciót egymásra halmozva próbálta Trump legitimációját és mozgásterét csökkenteni. Nem tudja elkerülni, hogy örökségének ez ne váljon részévé. Példátlan, amit műveltek, megpróbálták Trump beiktatását megakadályozni, de az ellene indított támadásokkal nem Trumpot, hanem Amerikát gyengítették, aminek következményeit még nem látjuk. Amerika elnökének ilyen mértékű hiteltelenítésére még nem volt példa a távozó adminisztrációtól. Trump nem egy hétköznapi elnök, és kétségtelenül teli van ellentmondásokkal, de mégis Amerika elnökévé választották. Aki őt támadja, az Amerikát is támadja. Obama pedig ezt tette, aminek történelmileg vállalnia kell még nem ismert következményeit.

Cukiság

Meglehetősen sötét képet festettem Obamáról, ami élesen szembeáll azzal, hogy a mai napig népszerű és elvileg újra győzhetett volna. Véleményem szerint ennek magyarázta részben bőrszínében, részben cuki személyiségében van. Obamát bőrszíne miatt sokkal kevésbé merik a személyében támadni, mert aki így tesz, azt könnyen rasszistának bélyegezhetik. Épp ellenkezőleg sokkal megbocsátóbbak vele szemben. Egyfajta kettős mérce jellemzi, amit jól mutat a világot bejárt, az Index által is lehozott anyag arról, milyen közvetlen, konvencióktól mentes elnök volt, aki nem félt bohóckodni a TV előtt és mennyi nem konvencionális dolgot művelt. A kettős mérce abban áll, hogy Trumpot épp azért támadják, mert bohóckodik és nem konvencionális dolgokat művel. Ezért alkalmatlannak tartják, Obamát pedig épp ezért még alkalmasabbnak.

A végére tartogattam egy történetet, ami kevés nyilvánosságot kapott, de elnökségének talán legdurvább sztorija. Amikor tavaly Obama először és valószínűleg utoljára járt Vilmos hercegnél és feleségénél a Kensington palotában, a szalont átrendezték a fogadásukra. A képeket is kicserélték a falakon és a királyi család 7500 festménye közül egy „The Negro Page” (A nigró szolga) címűt helyeztek jól láthatóan Obamával szemben a falra. A nagy méretű képen két vadászatban megpihenő lovas úriember látható, akik felszabadultan beszélgetnek, miközben lovaikat egy nigró szolga tartja. A sajtóban rövid életű találgatás indult meg arról, hogy vajon miért pont ezt a képet választották, mit akartak ezzel Obamának üzenni.