A vasárnapi józsefvárosi időközi választáson Sára Botond, a kerület fideszes alpolgármestere megalázóan fölényes győzelmet aratott a „független”, de az összes ellenzéki párt által támogatott jelölt, Győri Péter – a régi balliberális fővárosi értelmiségi, a technokrata elit képviselője – fölött. A 23 százalékos részvétel mellett megtartott voksoláson közel 63 százalékot kapott a Fidesz–KDNP jelöltje, míg ellenfele mindössze 36 százalékot szerzett. Még jobban kidomborítja a győzelem arányait, ha tekintetbe vesszük, hogy a hat baloldali, liberális párt által támogatott jelöltre érkező alig 4800 szavazat csak kicsivel több, mint a fele a kormánypártok jelöltjére eső több mint 8200 voksnak. Kiütéses győzelem született.

Lassan tíz éve annak, hogy a jobboldal elvette Józsefvárost a szabad demokratáktól, amelyet azóta többször is megtartott; most újból és ismét megkérdőjelezhetetlenül. A 2009-ben tartott, szintén időközi polgármester-választáson a mostanival százalékra azonos részvételi arány mellett Kocsis Máté szintén közel kétharmados győzelmet aratott. A kilenc évvel ezelőttihez képest – a harmadik kétharmad, egy EP-választás, több népszavazás és önkormányzati megmérettetés után – a baloldali, liberális „erők” mindössze 200 (azaz kettőszáz) szavazattal tudtak többet szerezni. Ahogy Demszkygrád helyét a nemzet fővárosává váló, fejlődő Budapest vette át, úgy a liberális hitbizománynak tekintett Nyóckerből is Józsefváros lett. Fejlődő kerület, amely visszavonhatatlanul levetkőzi az évtizedeken keresztül rá jellemző problémákat.

Érthetetlen, hogy az országgyűlési választást megelőző hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás túldimenzionálása és – igaz, később be sem váló – mestertervvé avatása után vajon a józsefvárosi eredmények kommentálása és a kudarc okainak elemzése most miért marad el látványosan? Mintha az ellenzék ott sem lett volna ebben az amúgy is fél szívvel megvívott kampányban, ahol nagyon úgy tűnik, hogy azért álltak be a függetlennek nevezett jelölt mögé, hogy a vereséget egyenlő arányban oszthassák el. A Jobbik szokásához híven gyáván taktikázott: részt sem vett a megmérettetésben, de távolmaradásával támogatta Győrit, ezzel pedig azt üzente, hogy a józsefvárosiakról eleve lemondott – ez vélhetően kölcsönös érzés, hiszen a józsefvárosiak sem kérnek a meghatározhatatlan körvonalú, szétesett liberális/szélsőjobboldali pártból. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ellenzéknek nem fontos Józsefváros, az ellenzéket nem érdeklik a józsefvárosiak.

Miközben tehát a 44 ezres Hódmezővásárhely – amely az ellenzéki újságírók szerint „nagyváros” – eredményéből országos forgatókönyvet és választási stratégiát alkottak, addig a Budapest szívében elhelyezkedő, majdnem 77 ezres kerületben – ahol nem mellesleg az egy kerületre eső legtöbb egyetemi kampusz, metróállomás és templom található, számos kórházközponttal együtt – született eredmény arra sem látszik érdemesnek számukra, hogy levonjanak belőle néhány következtetést. Ennek minden bizonnyal három oka van: a szégyen, a liberális osztályrasszizmus, valamint a VIII. kerülettel és az itt lakókkal szembeni közöny. De nyolc pontban megtesszük helyettük mi. Íme:

1. Nem igaz, hogy Budapesten az ellenzéknek több esélye lenne, mint az általuk megvetően „vidékinek” nevezett településeken. (Ezt támasztja alá az is, hogy az országgyűlési választáson nem sokkal, de győzni tudó közös ellenzéki jelölt választókerületének magjában, vagyis az V. kerületben a józsefvárosival megegyező eredmény született az ezzel egy időben tartott időközi önkormányzatiképviselő-választáson.) Ebben természetesen benne van az ellenzéki szavazók traumája, elhagyatottsága és a kormánypártok összehasonlíthatatlanul sikeresebb mozgósítása is, amelynek eredményeképpen a választók büntették az ellenzéket és jutalmazták a kormányt, de egyértelműen jelzi, hogy nem lefutott a budapesti megmérettetések egyike sem.
2. Az ellenzéki összefogás és a „civil” jelöltek országosan és helyben is kudarcra vannak ítélve. Józsefvárosban „szakértő” helyett számonkérhető politikust, liberális helyett konzervatív jelöltet, „független civil” helyett jobboldalit választottak az emberek, olyasvalakit, aki a kerületben dolgozik és nem azt, akit nem is ismernek. Ez a választás a„tipikus ellenzéki jelölt” önmagán jócskán túlmutató vereségét jelentette. 
3. Azért szerzett többséget a kormánypárt, mert az itt élők érdekében, eredményesen dolgozik. Aki nem lakik a kerületben és/vagy nem is kíváncsi az itt élők mindennapjaira, nem értheti, hogy azt itt lakók a park- és piacfelújítások (Horváth Mihály, Mátyás, Kálvária, Rákóczi és Teleki tér), a közbiztonság érezhető, objektív javítása, a szerhasználat üldözése, a beruházások, fejlesztések, felújítások és építkezések sorozata (Corvin-negyed, Ludovika-kampusz, Orczy-kert, Füvészkert, Auróra utcai rendelő) miatt szavaztak a kormánypártok jelöltjére. Észszerűen döntöttek.
4. Az ellenzéki sajtónak már Józsefváros is vidéknek számít. A liberális kommentátorok és a Hír TV stúdiójának vendégei be sem teszik a lábukat Józsefvárosba, és jól érzékelhetően lenéző, elitista, sőt gyarmatosító szemlélettel közelítenek a kerülethez. Nem itt élnek, nem ismerik az itt lakók gondjait és örömeit, nem utaznak a 9-es buszon, nem járnak a 24-es villamossal. Ezért nem is érthetik, hogy mi történik itt és miért.
5. A jobboldal tarolt a kerület peremén. Józsefváros külső, kopottabb negyedeiben szerzett most és a megelőző országgyűlési választáson is többséget a jobboldali jelölt. Belső-Józsefvárosban – bár nagyobb volt a szavazókedv, mint a külsőben – valamivel eredményesebben szerepeltek a balliberális jelöltek. A jobboldali jelölt meggyőző megválasztása a kerület kevésbé módos, vagy egyenesen szegényebb, régebbi és szűkösebb lakásokban élő többségének köszönhető. – Ez meg kell köszönni, a kormánypártok igazán hálásak lehetnek nekik!
6. Józsefváros jobboldali kerület: a biztonságot helyezi előtérbe és arra szavaz, aki ezt garantálni képes. Itt nem népszerű a liberalizmus, amelynek absztrakt konstrukcióival, furcsa értékeivel, médiájával és nyelvezetével nincs dolga a helyieknek.
7. Egy sor, a rendszerváltoztatás óta forgalomban lévő mítosz dőlt meg, kezdve a szegényekkel törődő baloldallal, egészen a „szociálisan érzékeny” liberálisokig. Kiderült ugyanis, hogy éppen ellenkezőleg áll a dolog.
8. A „polgári Magyarország” már megvalósult: ennek élő emlékműve a Ludovika tér, a Teleki téri piac, az Auróra utcai rendelő felújítása, vagy a FINA vizes világbajnokság megrendezése és a Várkert Bazár, de a folyamatban lévő Liget-projekt is. Érdekes módon ezt diploma nélkül is sokan felismerik, amikor a gyarapodást és a biztonságot választják, mások viszont az értelmiségi gőgtől képtelenek belátni, hogy miután ebben már győztünk, most minden társadalmi réteget kell képviselünk!

A szerző a Práter utcában lakik.