A közel-keleti konfliktus kiéleződésére tekintettel a németországi hangulat is hevesnek mondható, a közelmúltban erőszakba torkollt egy palesztinbarát tüntetés Berlinben. A rendőrség szerint állítólag Izrael-ellenes kijelentések hangzottak el. Szintén antiszemita kijelentések voltak hallhatók a nürnbergi tüntetéseken is, amelyek ügyében a hatóságok most kezdenek nyomozást. Szakértők aggódnak a zsidókkal szembeni ellenségeskedés ezen formája miatt, amelyet „bevándorló-antiszemitizmusnak” neveznek.

A palesztinbarát tüntetések résztvevőinek antiszemita kijelentéseit tekintve kijelenthető, hogy „az antiszemitizmus tabu” nyilvánvalóan már nem érvényes. Ez a fajta tiltakozás antiszemita indíttatású, sokan ezért támogatják az összes palesztinbarát tüntetés betiltását Németországban.

Az antiszemitizmus három formájáról beszélnek Németországban:

• a náci korszak „klasszikus antiszemitizmusa”,
• „bevándorló-antiszemitizmus” a muszlim migráció révén,
• baloldali antiszemitizmus.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint Németországban már minden negyedik ember migrációs háttérrel rendelkezik, így nekik vagy legalább egy szülőnek a születésekor nem volt német állampolgársága. A lakosság több mint egyharmadának van migrációs tapasztalattal rendelkező személy. Ennek fényében egyre nehezebb a migrációs háttér kategóriáját használni, hogy „rólunk” és „róluk” beszéljünk – mert a migráció különböző szinteken formálja a németek mindennapjait.

Ezzel a felismeréssel párhuzamosan a millennium eleje óta egy második jelenség figyelhető meg: az úgynevezett „új antiszemitizmusról” folytatott viták során felmerült, hogy a németországi zsidókkal szembeni ellenségesség ma elsősorban a migrációs hátterű személyekre vezethető vissza. Németországban az elmúlt években számos antiszemita esemény történt, amelyek során az elkövetők arab és/vagy muszlim háttérrel rendelkeztek.

A napokban a Tagesspiegel is foglalkozott a témával, és arra a megállapításra jutott, hogy ami a muszlim migránsok körében tapasztalható, az nem egyszerűen Izrael állam kritizálása, hanem nyílt antiszemitizmus.

A „zsidó ellenségkép” lényeges közös nevezőt képvisel az összes iszlamista csoport ideológiájában­ – írja a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) a 2020. júliusi „Situation Report Antisemitism”-ben. Az iszlamisták eligazodnak „az iszlám zsidóellenes hagyományaiban, másrészt az iszlamizmusban szereplő antiszemita narratívát is európai forrásokra és nem utolsósorban a nemzetiszocializmusra vezetik vissza”.

A német baloldali elithez hasonlóan az amerikai baloldal is elfordult Izraeltől, a zsidó államot elsőként elismerő Truman rá sem ismerne a Demokrata Pártra – erről számol be magyar sajtóbeszámolók alapján a New York Post.

A cikkben leírtak alapján a Demokrata Pártban egyre erősebb az Izrael-ellenes hangulat, különösen a más témákban is szélsőséges balszárnyon, a mérsékeltek pedig nem mertek szót emelni ellenük, még akkor sem, ha megjelenik az antiszemitizmus. A New York Post szerint Biden hiába próbálta elcsitítani a palesztinpártiakat, a párt balszárnya már azt kezdte követelni, hogy az Egyesült Államok ne adjon el több fegyvert Izraelnek.

Korábban a Bar-Ilan Egyetem egyik kutatási központja írt tanulmányt arról, hogy a Demokrata Pártot antiszemita válság sújtja, a brit Munkáspártéhoz hasonló „corbynizációs” folyamat keretében, amelynek három fő alakja, Alexandria Ocasio-Cortez, Rashida Tlaib és Ilhan Omar kongresszusi képviselő együttesen a szocializmust, a palesztinizmust és az iszlamizmust személyesíti meg. Az említett politikusnők vörös–zöld szövetsége az, amely a Demokrata Pártot a szocializmus felé tereli. Az amerikai zsidók számára ez azt jelenti, hogy a Demokrata Párt iránt sok generáció óta fennálló mély hűségüket az elutasítás és a gyanakvás váltja fel.