Az elmúlt év talán legnagyobb filmsikere – pontosabban közönségsikere – Franciaországban A nagy fürdés (Le grand bain) című film volt. Francia film, néhány hete Magyarországon is bemutatták. (Nem tartozik ide, de azért lehetetlen nem megjegyezni, hogy itthon borzalmas címmel játsszák, Szabadúszók, ez a címe. Hehe, milyen viccesen többjelentésű! Szabadúszók. Mert férfiak szinkronúszóversenyre készülnek, tehát úsznak, de ezek a férfiak egyébként kallódnak az életben, többnyire céltalanul lődörögnek, tehát máris ott a cím másik értelme is.) De visszatérve a filmre, több mint 4 millióan nézték meg Franciaországban. Rengetegen.

Bár mindenféle díjra jelölték, semmi lényegeset nem kapott. Cannes-ban bemutatták, de végül csak versenyen kívül, César-díjakra is jelölték, de egyetlen kis díjat nyert el. Kétségtelen: nem a bevándorláspárti Macron Franciaországának reklámfilmje. Szomorú férfiak, közöttük csak egy a bevándorló, de belőle nem lesz főhős, aprócska epizódszereplő marad, akin a többiek kedvesen mosolyognak, mert egy szavát sem értik. Egy másik szereplőről meg azt hihetjük, hogy meleg, de kiderül, hogy csak félénk, de a nőket szereti. És egy újabb becsapás: már azt hinnénk, hogy azért csak jön az úgynevezett érzékenyítés, de mégsem. A film közepén megjelenik ugyanis egy fiatal arab nő kerekesszékben, de nehéz lenne azt állítani, hogy ő egyértelműen egy pozitív szereplő. 

A film nem jó, nem rossz. Több mint két óra, azaz hosszú, műfajilag is nehezen meghatározható – és mégis. Meglepően óriási a siker. A magyarázat elég egyszerű: a francia embereknek nem azt kell nézniük két órán át, amit éjjel-nappal a politikai korrektséget követelő médiumokban láthatnak. Egy igazi, vagy legalábbis igaznak tűnő világot szemlélhetnek, nem pedig egy hazugot. Hiszen a politikai korrektség maga a hazugság. Ilyen egyszerű. Ráadásul a hazugság azért elég gyakran agresszivitással is párosul.

Nézzünk is mindjárt egy betiltott színházi előadást a Sorbonne-on. Néhány hete Aiszkhülosz Oltalomkeresők című drámáját akarták előadni, de néhány tucat baloldali mozgalmár nem engedte. Blokádot vontak a színházterem elé, az előadás elmaradt. A blokád oka: a rendező a blackface bűnét követte el. Ugyanis a drámában a görögök és az egyiptomiak kapcsolatáról van szó, és a rendező szerint a görögök fehér emberek, az egyiptomiak meg nem, ezért feketére festett arccal jelentek volna meg a színpadon. Mintegy jelezve a különbséget. Na, ezt nem engedte három párizsi baloldali szervezet, ezért volt a blokád, és ezért maradt el az előadás. A blackface ma divatos értelmezése szerint, ha egy fehér ember feketére festi az arcát, hogy megszemélyesítsen egy színes bőrű embert – mondjuk egy jelmezbálon esetleg Othellónak maszkírozza magát –, akkor a politikai korrekt világ szerint ennek kizárólag az lehet a célja, hogy megsértse a színes bőrű embereket.

Az Oltalomkeresőket – szégyen vagy nem szégyen – nem ismertem Aiszkhülosztól, amikor a Figaro először írt a nevetséges egyetemi blokádról, úgy kezdtem el keresgélni a magyar címét. Azóta kiderült számomra, hogy igazából azt sem tudják, Aiszkhülosz mikor írta (ha egyáltalán ő a szerző, közismert ugyanis, hogy talán éppen legismertebb tragédiájáról, a Leláncolt Prométheuszról mostanság kezdik bizonygatni irodalomtörténészek, hogy nem is ő írta), színházak alig játsszák – legjobb tudomásom szerint magyar úgynevezett kőszínház még sohasem vitte színre. Az elmúlt évtizedekben francia sem. De van egy olyan érzésem, hogy elő fogják venni. És nem véletlen, hogy a Sorbonne színjátszói is hirtelen érdeklődést mutattak egy elfelejtett görög tragédia iránt. Nem véletlen, hiszen nagyon könnyű belemagyarázni a migránsválságot.

Az Oltalomkeresők fő dilemmája ugyanis, hogy a görögök befogadják-e az elűzött egyiptomiakat. Azaz, befogadják-e a menekülteket. A dráma szerint a törvények amellett szólnak, hogy igen, a praktikum viszont a nem felé húz. Óh, mennyire könnyű lehet aktualizálni! És ezért ellenállhatatlanul nevetséges az, amit a baloldali aktivisták csináltak. Nekik tényleg semmi nem elég. Biztosak lehetünk benne, hogy a radikális jobboldalisággal nehezen vádolható Sorbonne színjátszói politikailag tökéletesen korrekt előadást készítettek. Na de ráadásul ez egy olyan görög tragédia, ami kínálja, hogy a migránskérdés bevándorláspárti értelmezését erőltessék a nézőkre! És még ez sem elég a baloldali aktivistáknak.

Balliberális aktivistának lenni egy állandó harci menetelést jelent. Nincs megállás. Nincsenek célok, hiszen a cél maga az állandó követelőzés. Ha a Sorbonne-on egy – nyilatkozatait ismerve – baloldali klasszika-filológus és rendező nyilvánvalóan az idegenellenességről készít egy előadást, ez is kevés. Franciaországban kevés, hiszen ez már nem lehet cél. Ahol a köztársasági elnök elismeri, hogy bevándorláspárti, ott egy igazi balliberális harcosnak még nagyobb célokat kell kitűzni. Hiszen semmi nem elég. A cél maga a követelőzés. És persze a félelemkeltés.

Néztem egy tévéinterjút Louis-Georges Tinnal. Õ egy fekete emberi jogi szervezet elnöke, ő is az előadás ellen uszított, és látom rajta, hogy maga sem hisz abban, amiről beszél, de azt is, hogy milyen jó érzés neki, hogy beszélhet. Csinálja, mert ebből él, de valójában szégyelli magát. Igen, tudja, hogy nem szándékos blackface – ennek valódi tartalma, amikor tényleg a színes bőrű embereken való gúnyolódást jelentette, az évszázadokkal ezelőtt volt –, nem is mondja Tin úr, hogy szándékos blackface, de valóságos blackface. Micsoda különbség! De lehet olvasni egy Melanie Luce nevű nőről is, ő az UNEF baloldali egyetemi szervezet vezetője, ők is részt vettek a blokádban. Meg a BAFFE nevű feminista szervezet is. Õk meneteltek együtt. Ez a permanens forradalom.

Nem véletlenül csinálják persze. Meg akarják félemlíteni a másként gondolkodókat. Ha ők meg tudnak akadályozni egy egyetemi előadást, szerepelni tudnak minden francia napilapban pártállástól függetlenül, akkor majd a francia köztelevízió is észbe kap, és nemcsak Eric Zemmourt, a legnagyobb francia jobboldali esszéistát száműzik, de a nála óvatosabban fogalmazó konzervatív gondolkodókat is. Itt semmi sem véletlen. Nem túlbuzgó idiótákról van szó. Tudatos és gátlástalan politikusokról.

És ez fertőz minden irányban. Sokszor még a jobboldali gondolkodókat is óvatosságra inti – nem pusztán egy egyetemi bohóckodás, hanem sok, a mostani egyetemi bohóckodáshoz hasonló eset. A sok menetelés, a sok agresszivitás, valamint a politikai korrektség terrorja. Hosszabb interjút adott a Le Point (elvben) konzervatív hetilapnak Francois-Xavier Bellamy. A 34 éves konzervatív filozófus a májusi uniós választásokon Sarkozy egykori pártjának a listavezetője. Alapos beszélgetés egy nagyon okos emberrel. Csak az a probléma, hogy keresgélni kell a kemény mondatokat. Ellenben nagyon gyorsan, már a beszélgetés legelején Bellamy a radikális jobboldalt kezdi bírálni. Mintha nem Macron lenne a fő ellenfél. Óhatatlanul hat egy fiatal, még kevéssé tapasztalt jobboldali politikusra a miliő erőszakossága, a balliberális agresszivitás, holott pártja (LR) népszerűségi mutatóiból eléggé látszik: amikor sokat szerepel a kérlelhetetlenül kemény gondolatokat megfogalmazó, nyíltan bevándorlásellenes pártelnök, Laurent Wauquiez, mindig nő az LR szavazótábora. Amikor kevesebbet hallani róla, viszont előtérbe kerülnek a Macron felé hízelgő, valójában áljobboldaliak – egykor Alain Juppé, mostanság Valérie Pécresse, szerencsére persze egyre ritkábban –, akkor meg szavazókat veszítenek. 

Egy egyetemi bohóckodást így kell értékelni. Nem az a lényeg, hogy ötszáz ember megnézhet-e vagy sem egy félamatőr előadást; hanem hogy tessék félni ott a túloldalon, mert mindenütt itt (ott) vagyunk. Még egy ilyen semmiségnél is.

És így már érthető, hogy miért zarándokol el a mozikba több mint négymillió ember Franciaországban, hogy megnézzen egy közepesnél nem sokkal jobb francia filmet. Mert végre róluk szól. Mert nem azt hazudja, hogyha már éppen úszásról van szó, akkor egy magányos ember úgy vethet véget élete céltalanságának, ha magához vesz egy migránst, úszni tanítja, hogy a migráns sikeresen átússzon Angliába, ha már a csúnya francia és angol határőrök nem engedik ki és be... Volt ilyen film is, abban is nagy színész játszott, Vincent Lindon, persze arra negyedannyian voltak kíváncsiak. Mert ott az egész hazugság. Ebből van elegük nagyon sokuknak.

És ez másfél hónap múlva letagadhatatlanul ki fog derülni.