• Az amerikai Mount Holyoke College színtársulata kénytelen volt levenni műsoráról Eve Ensler darabját a „Vagnia monológokat”, mert tiltakozók szerint az előadás diszkriminálja azokat a „nőket” akiknek nincs vaginájuk.
• Norvégiában a migráns válság kapcsán megpróbálták megtiltani a jótékonysági szervezeteknek a keresztek kihelyezését a menekültszállásokon, mert az sértheti a bevándorlók vallási identitását.
• Barack Obama, amerikai elnököt sokan kritizálták a sajtóban a Charlie Hebdo ellen elkövetett párizsi merénylet után, hogy nem volt hajlandó kimondani az „iszlám terrorizmus” kifejezést, mert az diszkriminatív lehet az iszlám hívők felé.
• Az Egyesült Államokban terjed a szokás, hogy aktivista fiatalok #RIPpatriarchy hashtaggal (halál a férfiközpontú társadalomra) posztolnak ki felháborítónak tartott tényeket, fotókat. Az egyik ilyen botrányt kiváltott fotón mindössze egy fehér férfi volt látható, aki a New York-i metróban egy szék helyett, másfél széket foglalt el. Széttrollkodták.

És ezek csak kiragadott esetek a politikai korrektség nevű cenzúra cunamiból, ami kiegészül az offenzívnek bélyegzett nyilvános szereplők elleni bojkottokkal, a „kussolj el” kampányokkal, az „elkövető” elleni trollkodással és személyét lejárató újságcikkekkel.

A politikai korrektségről mindenki azt hiszi, hogy a klasszikus liberalizmus terméke. Annyi köze van a hagyományos politikai liberalizmushoz, mint Wagnernek a nácikhoz.

Nyomokban összefüggést tartalmaz, de nem Wagnerre nézve dehonesztáló.

A politikai korrektség az 1970-es évektől a hagyományos társadalmi, etnikai kisebbségekkel és a nőkkel kapcsolatos sértő konnotációjú beszédmód tudatos kerülését jelentette. Szimplán azt, hogy nem mondták valakire, hogy „nigger”.

Ez az empatikus beszédre törekvés az 1990-es években kezdett a visszájára fordulni, majd az elmúlt években újra erőre kapni, de már teljesen intoleráns, szélsőbaloldali formájában. A „PC” kultúra eredetileg arról szólt, hogy figyelj a saját szavaidra, önkéntelenül ne sérts meg másokat, ne használj lekicsinylő jelzőket stb.

Ma egy offenzív, neomarxista, sőt inkább bolsevik baloldali kultúrává vált, ami a klasszikus liberalizmusból is paródiát csinál. Bár magát még mindig liberálisnak nevezi. Látszólag a kisebbségek szabadságát védi, valójában azonban mindenki mást elhallgattat. Úgy gondolkodik, mint a bolsevik baloldal: a burzsoáziával és a forradalom ellenségeivel szemben minden megengedhető. Zéró tolerancia.

Aki a píszí gondolatrendőrség szerint nem megfelelő szavakat használ, nem megfelelő témákról beszél, vagy nem megfelelőek az érvei, az „kussoljon”. Ha ezt magától nem teszi meg, bármilyen lejárató eszköz megengedhető vele szemben.

Érdemes megfigyelni a hazai politikai korrektség képviselőit (index, 444), milyen elánnal vetették rá magukat a nőgyűlölőnek tartott Kövér Lászlóra, vagy Kovács Ákosra, egy két szarul sikerült mondatuk miatt. Eközben ugyanezek a médiumok hónapokon át nem voltak hajlandóak beszélni a migránsok által elkövetett bűncselekményekről, az iszlám kultúra ellentmondásairól, a nők helyzetéről és kezeléséről az iszlám országokban, például Irakban, Szíriában, vagy Afganisztánban.

Amerikában ezt úgy mondták régen: egy „fekete nem lehet rasszista”. Ó dehogynem.

A politikai korrektség ugyanolyan veszély a demokráciára, mint az iszlám radikalizmus. Ne értsük félre: a píszí nem liberális, hanem szélsőbaloldali.

Ha tetszik, ha nem, a kimondott „hülyeség” jót tesz a demokráciának. Lehet, hogy nem komfortos, zavaró, irritáló, de van mihez viszonyulni. Van mit megérteni. És nem utolsó sorban ez a szólásszabadság.

A nemtetsző vélemények és személyek bojkottja a legnagyobb neomarxista faszság, amit ma el lehet képzelni.

Inkább tíz hülye, aki szabadon beszél, mint egy magvas, politikailag korrekt gondolat és tíz beragasztott száj.