E tekintetben a szavazás hozta a „papírformát” – ahogy a közvélemény-kutatások is rávilágítottak: a magyar társadalom döntő többsége (beleértve a magukat baloldaliként azonosítók köze felét is) elutasítja, hogy Brüsszel a kötelező kvóta intézményével bevándorlók folyamatos, felső határ nélküli áthelyezésére, befogadására kényszerítse Magyarországot.

Miért alakult ki ez a helyzet? Nos, nem azért mert kőszívűek vagyunk, mások pedig idegenek betelepítésével próbálnának számunkra terápiás lehetőséget biztosítani.

Európa egyszerűen kettészakadt a népvándorlás következményeinek kezelésével kapcsolatban: a németek, az osztrákok, a svédek, a norvégok, a finnek, a franciák, az olaszok beengedtek egy rakás embert (willkommenskultur), látva a következményeket, az egyidejű, tömeges bevándorlás okozta megoldhatatlan társadalmi és gazdasági problémákat, most már szétosztanák a dolgot. Ezt ők úgy hívják „szolidaritás”. De úgy is hívhatjuk, hogy a felesleg szétterítése.

Könnyű belátni, mennyiben alapozza meg ténylegesen a „szolidaritás” követelését egy olyan helyzet, ahol én elszúrok valamit, de a károkat megosztanám az ismerőseimmel, a haverokkal is.

Angela Merkel kijózanodása után teljesen érthető, hogy a német társadalom egy emberként áll ki a kötelező kvóták és a visszatoloncolás intézménye mellett, hiszen szabadulni szeretnének a migránsoktól. Ha már „visszaforgatni a történelem kerekét” nem lehet.

Ennél az egyszerű pragmatikus oknál fogva senkinek ne legyen kétsége afelől: lesz kötelező kvóta az Unióban.

Ha nincs meg az 50% + 1 érvényes voks („igen”, vagy „nem” szavazat), a népszavazás nem érvényes.

Ez azt jelenti: eredménye nem kötelező érvényű a magyar országgyűlés számára, nem kell az eredménynek megfelelő jogalkotási lépéseket tenni. Ettől persze az országgyűlés megteheti így is, tekintettel a szavazás elsöprő végeredményére.

Ha 2018-ban azonban egy baloldali koalíciós kormány alakul, nem jelent számukra kötelezettséget a népszavazás, jöhet a Brüsszel által várva várt fordulat a magyar migrációs politikában, egy „befogadóbb”, „toleránsabb” liberális szemlélet felé.

Az érvénytelenség üzenet Brüsszelnek is, nincs „demokratikus” akadály a kvóta elfogadtatása előtt. E tekintetben tehát Junckernek és Merkelnek nem lesznek álmatlan éjszakái.

Az érvénytelenség oka a bojkott. Ilyen egyszerű.

Ha figyelembe vesszük a közvélemény-kutató intézetek legutóbbi becsléseit, körülbelül a felnőtt népesség 19-20%-a tekinthető valamilyen baloldali politikai alakulat szavazójának (MSZP, DK, Együtt, LMP). Ez 1,5 millió választót jelent.

Az elérhető mérések tanúsága szerint, a baloldali választók körülbelül 10-15%-a ígérte biztosra részvételét a voksolás hetében (Századvég). Ez azt jelenti, hogy minimum 1.2 millió baloldali szavazat hiányzott a népszavazásról.

Nem kell mondani, ez az 1.2 millió voks bőven érvényessé tette volna a választást.

Nem tette.

A kérdésre adandó választ, hadd kezdjem egy idézettel, az Index.hu címlapjáról, két nappal a népszavazás előtt:

„ÉDESAPA AZT MONDTA, LEGJOBBAN TENNÉM, HA SZÉPEN LETOLNÁM A GATYÁMAT, ÉS ODAKAKÁLNÉK A SZAVAZÓFÜLKE PADLÓJÁRA, ÉS AZTÁN A CÉDULÁVAL KITÖRÖLNÉM A SEGGEM”.

Megérne egy pszichoanalitikai elemzést az a tehetetlen gyűlölet és düh, ami a fenti idézetekhez hasonló megnyilatkozásokra sarkallta a hazai ellenzéki politikai oldalt és a sajtót – elég ha a HVG legutóbbi címlapjára, vagy a nemmel voksolóknak ízléstelenül, a középső ujjukat mutató „hülye kérdésre ez a válasz” – című, Együtt-PM plakátra gondolunk.

Az irónia, cinizmus (lásd például Kétfarkú Kutya Párt plakátjai) mögé rejtőző düh, a kényszeredetten vicsorgó röhögés, nem a felszabadultság jele. Sokkal inkább a vereségé.

A politikai nyilatkozataikban szakrális létezőnek aposztrofált demokrácia elviccelése, elszabotálása tehát a hazai ellenzék válasza, ha olyan döntési helyzetben találják magukat, amelynek keretfeltételeit nem ők alakították ki.

Rövid távú politikai logika szerint ez tökéletesen érthető.

De ki bízná rá egy ország vezetését olyan, a töküket keresgélő közszereplőkre, akik inkább viccnek minősítik az évtizedekig magasztalt demokráciát, ha a közvélemény-kutatások történetesen azt mutatják: az „igenek” nem populárisak a választók körében.

Ha véletlenül koalíciós kormányt alakítanak egyszer, nem kérdés, pillanatok alatt egymást is bojkottálni fogják.

Szarból nem épül vár.

A kormány mivel rongyosra ismételgette a „nemeket”, nem sok választása van, kénytelen lesz így is törvényben, vagy az alkotmányban rögzíteni a népszavazásban megfogalmazott politikai akaratot.

Akkor meg mi a különbség?

A különbség Brüsszel vonatkozásában van. Az érvénytelenség üzenet: a bürokraták és az uniós elit akaratának nem áll útjába az istenadta nép, egyetlen tagországban sem. Nincs precedens, nincs probléma.

Marad a morgás joga. Jön a kvóta. Folytatódik a harc.

Business as usual.

Nem fog. A népszavazás ugyanis nem a kormány legitimitásáról szólt, de nem is az ellenzékről, hanem a nemzeti szuverenitásról.

By the way a Fidesz által képviselt álláspontot (“nem” szavazat) jóval többen támogatták, mint amennyien 2014-ben, vagy 2010-ben az országgyűlési választáson a Fideszre voksoltak (például pártlistán). Így nehéz is lenne arról beszélni, hogy okuk lenne elszontyolodni.

Ez biztosan rossz hír a titokban Brüsszelnek megfelelni igyekvő baloldalnak.

A népszavazás nem dönti el 2018-at, de én azért aggódnék a helyükben, ha a kormánypárt álláspontját félidőben ennyien támogatják.

Ha van szemük észrevenni.