Minél jobban acsarkodik a balliberális ellenzék a nemzeti kormány politikája ellen a nemzetközi porondon, annál inkább leleplezi kiterjedt kapcsolatait a globalista erőtérben. Általuk tekintélyesnek vélt portálokon még tekintélyesebb professzorok szájából hallhatjuk ugyanazokat az ostobaságokat, amelyeket unásig ismételgettek idehaza, majd az Unió különféle szervezeti egységeiben, és amelyek még a kultúra jobb sorsra érdemes szentélyeiből is gyakran visszaköszönnek. Mindeközben egyre nyilvánvalóbbá válik gátlástalan módszerük a nemzetárulásra, amit leginkább fordított hagymapucoláshoz lehetne hasonlítani. Fogják ugyanis az elveszített hatalom miatt érzett dühüket, amit szépen rétegzetten a leépített jogállam, a felszámolt demokrácia, a ketrecbe zárt szabadság, a rendszerszintű korrupció vádjával, végül a fehér, heteroszexuális keresztények megbélyegzésének barnás árnyalatú héjával próbálnak külföldön is eladható politikai termékké varázsolni. Aki csak a végterméket látja, könnybe lábadt szemmel, elborzadva teszi föl a kérdést: Mi történt Magyarországgal? Ők nem tudják, hogy nincs a dolog legmélyén semmi.

A belpolitikai sikertelenségbe belerokkant ellenzék tíz éve exportálja problémáit külföldre, de a fogadókészséget jóval előbb, még a kilencvenes évek előtt alapozták meg, amikor élet és halál uraiként egyedül az állampárt vezetése és szűk holdudvara ápolhatott külföldi, különösen nyugati kapcsolatokat. Ezeket a rendszerváltáskor megőrizték, továbbfejlesztették, amikor hatalmon voltak – a gazdasági hatalmat is ideértem, ami a diktatúra összeomlásakor külön vált a politikaitól – az ország kiárusítására használták, most pedig várják, hogy külföldi üzletfeleik megsegítsék őket nagy szükségükben. Felejthetetlenek Gyurcsány Ferenc első reakciói a hatalmas bukás másnapján. A szokott nyegleséggel durcás hangjában arról elménckedett, hogy őket, mármint a posztkommunista-liberális ellenzéket legyőzhették Orbánék, de az Európai Uniót úgysem tudják. Arra utalt a maga „lotya szájú” módján, hogy már másnap elküldik az első feljelentő levelet a nemzetközi szervezetekbe beépült elvtársaiknak, akiknek a segítségével rövid időn belül korrigálják a választáson bekövetkezett hibát, és közösen megbuktatják a nemzeti kormányt. Ez persze nem jött össze, de ez nem vette el a kedvüket attól, hogy a mai napig újra és újra megpróbálják.

Az eszközök, amiket használnak sokrétűek, modernek, és bár közük nincs a valósághoz, mégis sok esetben rendkívül hatékonyak. Villantsunk fel néhányat közülük a teljesség igénye nélkül. Magyar Bálint írt két könyvet, hol maffiaállamnak, hol magyar polipnak titulálva mindazt, ami bukásuk után történt hazánkban. A világ valaha volt legkorruptabb kormányának egykori tagja ezekben a könyvekben rendszerszintű korrupciót vizionál, amelyben Orbán Viktor mint keresztapa leghűségesebb oligarchái segítségével szétlopja az országot. Ugye ismerős minden külföldről visszhangzó vádaskodásból ez a panel? Nem véletlen, hiszen ezeket az irományokat sebtiben lefordították angolra, és osztogatták többek között az Európai Parlamentben is. De egyetlen véresszájú Orbán-fóbiás sem teszi föl a kérdést, mielőtt átvenné a könyv állításait, hogy ha Magyar Bálintnak igaza van, akkor miért az ő idejükben ment tönkre az ország, miért akkor kerültünk a csőd szélére, most meg hogyan épül-szépül minden, ha mindent ellopnak. De mindegy is, hiszen a cél nem a magyar helyzet beható elemzése, hanem a kormány lejáratása. Azé a kormányé, amelynek masszív hárommilliós támogatottsága van jelenleg is, és ezek a támogatók joggal szisszennek fel minden egyes alkalommal, amikor ezt a szándékot érzékelik. Magyar tehát az éceszgéber, de szép számmal akadnak követői, akik persze jóval kisebb kaliberek, ezért aztán egészen elképesztő állításokat tesznek az őket körülvevő valóságról. Az embernek sokszor az az érzése, hogy két párhuzamos univerzum létezik ugyanott, ugyanabban az időben, és kölcsönösen a másikat vádolják azzal, hogy álságos és kreált az egész. De csak az egyiknek lehet igaza.

Van Magyar Bálintnak egy régi barátja, György Péter, aki az úgynevezett Humán Platform nevű ernyőszervezet egyik szellemi atyja. A HP onnan lehet ismerős olvasóinknak, hogy ők is világra segítettek egy nagyszerű kis kiadványt, amit hol mutathattak volna be jobb helyen, mint az Európai Parlamentben. A Háttal Európának című kötetet az Oktatói Hálózat jegyzi, amely a HP egyik legaktívabb tagja. Az európai intézmények minden vezetőjéhez eljuttatott kötetet olyan hangzatos kijelentésekkel reklámozták, mint „így veri szét a kultúrát az Orbán-kormány”, „a magyar antidemokratikus törekvések az EU hallgatólagos hozzájárulásával folynak”, és hát az oktatás helyzete a legborzasztóbb, egyre rosszabbak a PISA eredményeink, egyre kevesebben mennek egyetemre, és így tovább, és így tovább. Mindezért pedig ki más is lenne a felelős, mint az Orbán-kormány, ami lebontotta a jogállamot, és felszámolta a demokráciát. A tíz éve visszatérően feltett, már elsőre is recsegő, hazug lemez. Érzi már mindenki a büdös hagymaszagot? Senkit nem zavar az önmagukat független kutatóknak, egyetemi oktatóknak, újságíróknak, szakértelemmel és saját tapasztalattal rendelkező értelmiségieknek tartó szerzők közül, hogy tíz év beható változásra még akkor is kevés lett volna az oktatásban, ha hagyták volna békében építkezni a kormányt. Úgyhogy a lesújtó eredmények még sokkal inkább Magyar Bálintnak és Hiller Istvánnak tudhatók be, akik aztán tényleg mindent megtettek a magyar oktatás szétveréséért. A gyerekek száma pedig évről évre csökken, dacára a kormány világhíres családpolitikájának, amin máskor oly cinikusan tudnak röhögni az elvtársak. Most bezzeg nem végzik el azt az egyszerű logikai műveletet, hogy a csökkenő létszámban megszülető gyerekek eljutva az egyetemek kapujába nem lesznek többen. De kit érdekel a valóság, ha független is lehet az ember. Persze ezt a függetlenség dumát is csak az veszi be, aki nem tudja, hogy az elmúlt években ott találjuk a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, a Hívatlanul Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Szabad Oktatást Csoport aktivistáit minden botrányba fulladt kormányellenes megmozduláson. Ők a Humán Platform fekete öves szellemi verőemberei, a valamikori SZDSZ szellemiségének feltámasztói és éltetői. Kifejezett szándékuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken fejtsenek ki minél nagyobb, civilnek hazudott, de nyilvánvalóan ellenzéki aktivitást.
Végezetül álljon itt a legfrissebb hír. Egy Jan-Werner Mueller nevű tudós ember az Európai Néppárt és a Fidesz vitája mentén megvilágosodott, és közölte: Nem szabad hagyni, hogy Orbán Viktor és a Fidesz a kereszténydemokrácia képviselőjének tartsa magát. Olyan szélsőjobboldali politika képviselőinek kell nevezni őket, „amely soha nem törődött sem a kereszténységgel, sem a demokráciával. Az igazi kereszténydemokraták mindig is elítélték a soviniszta nacionalizmust, és nélkülözhetetlenek voltak az európai integrációban. A Princeton egyetem professzora szerint a „piszkos valóság az, hogy Orbán és a hozzá hasonlók az egész EU-ra kiterjedő kultúrháborút igyekeznek vívni, mert rájöttek, hogy ezzel hatékony módon el tudják terelni a hazai és nemzetközi figyelmet az általuk kiépített kleptokrata, tekintélyelvű rezsimről”.

Eheti találóskérdésünk: Vajon olvasta-e Mueller úr Magyar Bálint vagy az Oktatói Hálózat könyvét? Esetleg mindkettőt? Válaszaikat mondják el minél több honfitársuknak! Ja, és a soviniszta nacionalizmust minden józanul gondolkodó nemzeti érzelmű magyar ember elítéli. Élükön azzal az Orbán Viktorral, akinek politikája középpontjában az áll, hogy tegyünk minden nemzetet érdekeltté hazánk sikerében. Ezt miért nem halljuk vissza angolul, tudós urak?