Hét nap alatt kikapott az ellenzéki összefogás Mohácson, 20 év után újra magyar polgármestere lett Marosvásárhelynek. A Ferencváros 25 év után bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Hogy lehet ennyi pozitívumot feldolgozni? Baloldali szempontból úgy fest, hogy sehogy.

A kedvenc történetem a mohácsi választással kapcsolatban (ismét) a balliberális sajtóhoz kötődik. A független/objektívek úgy hergelték kedvenc pártjaik szavazóit, hogy nagyobbnál nagyobb címekkel közöltek írásokat. Az egyértelmű győztes az Index (a már fideszes Index, ugye?), akik szerint “Mohács lehet a Fidesz Mohácsa.” Oh, de frappáns, ha már a valósággal nem, legalább történelmi eseményekkel tisztában vannak. Hiába a hangulatkeltés, hiába az ellenzéki gátlástalan, horrorisztikus összefogás a baloldal kikapott Mohácson. Az eredményhirdetés után a független/objektív média gőzhengere lefulladt, ugyanis a biztos jobboldali győzelem után hirtelen nem lett érdekes a mohácsi választás. Óráknak kellett eltelnie, mire kitalálták, hogyan kommunikálják az újabb vereséget. Megszületett: oké, nyert a Fidesz, de azért megerősödött az ellenzék. És ezeket simán leírják röhögés nélkül. Le a kalappal. Komolyan.

A romániai választások során is mindent megtett a baloldal, hogy véletlenül se magyar emberek nyerjenek magyarlakta településeken, ezzel kezükbe véve a magyar érdekek képviseletét. A Momentum ismét teljes kampányt épített arra, hogy mindenki a román(!) jelölteket támogassa.

Itt egy gyors közbevetés, kérdés. Létezik-e a Földön még egy olyan ország, ahol egy politikai párt nyíltan szembemegy a magyar érdekekkel annak ellenére, hogy elvileg ők maguk is magyarok?

A válasz természetesen nem. Nyugodtan nevezhetjük magyar sajátosságnak azt, hogy valaki arcul köpi a saját nemzetét és ennek semmilyen következménye sincs.

Végül, de nem utolsó sorban a Fradi. Negyedévszázada fordult elő utoljára, hogy a Ferencváros bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Miközben írom ezeket a sorokat is megdobban a szívem, hiszen ekkora siker nagyon ritkán történik hazánkkal, már ami a labdarúgást illeti. Csodálatos, hihetetlen, tiszteletet parancsoló siker. Teljesen mindegy, hogy valaki Fradi-drukker vagy sem, ez a magyar nemzet elismerése. Már hallom az ellenzéki hőbörgőket! Milyen magyar siker? Nincs is magyar játékos az FTC-ben! Ezeknek a korlátolt embereknek jelezném, hogy a világ futballjában már egy ideje bevett szokás, hogy más nemzetiségű emberek játszanak egy-egy klubcsapatban. Ehhez a trendhez a Fradi tökéletes illeszkedik.

Farkasházy Tivadar zokog egy eldugott szoba mélyén, könnyeit Hócipőbe törli, lapja végre értelmet nyert. Farkasházy az a foci rajongó, aki azóta nem szereti a magyar labdarúgást, mióta Orbán Viktor a miniszterelnök.

Mégis a prímet a Fradi-sikere kapcsán a hvg.hu nevű “valami” viszi el, amely ezzel a hírrel tálalta a magyar sikert. “Szoboszlai Dominik csapata is bejutott a Bajnokok Ligájába. Eljutott egy magyar a BL-be úgyis, hogy ahhoz nem kellett közpénzhegyeket elégetni.” Nagyon nehéz ehhez bármit is hozzáfűzni, mert ez a rohadékság olyan szintje, amely az egészséges értékrendű emberek számára értelmezhetetlen.

A politikai vereségek kapcsán megértem a frusztrációt, de egy erdélyi magyar győzelem vagy éppen egy magyar labdarúgó csapat sikere miért tud fájni – elvileg – magyar embereknek?