A kormányzati /minisztériumi megbízásokat azért örömmel elfogadó TÁRKI közvélemény-kutató márciusban megjelent, de a sajtóban csak a héten nyilvánosságot kapott elemzésében ekézi a magyarokat és persze a magyar kormányt. Aki ezek szerint büdös, csak a pénze nem az.

A legtöbb ember biztos nem szarna oda, ahol megfizetik a munkáját, de ez morális kérdés, így túl is lendülhetünk rajta.

Nos, a művészetről és a művészekről tudjuk, hogy sokan közülük, ha kell gondolkodás nélkül csatasorba állnak, vagy állíthatók a politika és szervezetei által. Ezzel kapcsolatban a legmegdöbbentőbb sztori a CIA esete az amerikai avant-garde festészettel az 50-es években. A szovjetekkel vívott hidegháborús kultúrkampfban ugyanis az amerikai titkosszolgálat pénzelt számos jelentős kiállítást, folyóiratot és művészt, köztük az ismert festő, Jackson Pollock műveit, csak azért, hogy promotálják az USA és a szabad világ kulturális felsőbbrendűségét az oroszokkal szemben. A műveletet „hosszú póráznak” nevezték – mert ebben az esetben az alkotókat és műveiket úgy használták propaganda célokra, hogy maguk a művészek nem is tudtak róla, valójában honnan jön a lóvé.

Nincs ez másként a tudománnyal sem. Az idegenellensséggel, xenofóbiával kapcsolatos kutatások eredetét a második világháborúban és a náci Németország történelmi szerepében kell keresnünk. Hitler bukását követően az USA számos egyetemen pénzelt olyan pszichológiai és szociálpszichológiai kutatásokat, amelyek azt hivatottak megfejteni, hogyan működhetett ilyen hatékonyan a német gépezet, mi vezethetett a zsidók tömeges kivégzéséhez, mi lehetett Hitler „titka”.

Világrengető megfejtés nincs, de a modern szociálpszichológia az egész világon elterjesztette azt a nézetet, hogy nem Hitler és csatlósai az igazi hunyók, hanem a német kisember, aki zárt gondolkodásával, előítéletességével vagy éppen „gondolkodás nélküli”, tekintélykövető engedelmességével szolgálta hatékonyan a gyilkos, fasiszta gépezetet.

Zárt gondolkodás, előítéletek, xenofóbia, az emberi habitusba kódolt engedelmességi „reflexek” – alkotják ennek a koncepciónak a fogalmi alapjait. Nos, ezek akkor érthető és akceptálható politikai célokat szolgáltak. A vesztes félnek legyen bűntudata, a Hitlerre korábban felnéző, megvezetett német húzza meg magát, el lehessen ítélni mindenkit, aki a rendszer kiszolgálója volt stb.

A „náci vírus” mutációjától és újjáéledésétől tartó országok tovább támogatták ezeket a kutatásokat a XX-ik század második felében.

Az elfajult, sötét, a politika által szabadon manipulálható kisember mítoszára épülő axióma-rendszer mára azért erősen megkopott.

Ennek a pszichológiai – politikai narratívának köszönhetjük azonban, hogy az ezredforduló után sem lehetett értelmes vitát folytatni arról, hogy az „előítéletekenek”, „sztereotípiáknak” nem csak káros, de hasznos, adaptív funkciói is vannak, vagy hogy az „idegenekkel” szembeni bizalmatlanság természetes emberi állapot, nem hétköznapi fasizmus, hanem olyan jelenség, aminek „humánetológiai”, azaz az ember biológiai létével kapcsolatos gyökerei vannak.

Nos, a TÁRKI és a hazai szociológia régóta ül ezen a XX-ik századi narratíván, így abban semmi meglepő nincs, hogy a migrációs válság kapcsán ismét előkerült a kisember, az „átlagmagyar” ekézése.

Attól persze, hogy a politika támogat tudományos törekvéseket, vagy azok következtetései egybeesnek a korszak politikai irányvonalával, még lehet valakinek igaza. De a pszichológia, a szociálpszichológia, vagy éppen a szociológia fele olyan szilárdsággal sem bír, mint a természettudomány, így aztán könnyebb a fogalmait, előfeltevéseit az adott kor politikai nézetrendszeréhez, implicit elvárásaihoz „szabni” és vele kamu tudományos tevékenységet végezni – azaz tudománynak álcázni az egypontnullás ideológiát.

Ebben jeleskedik a TÁRKI is.

A TÁRKI 3 kategóriába sorolja a magyarokat: egy részük „xenofil”, azaz idegenbarát (ők a jók), másik részük „mérlegelő”, azaz nem elutasító, hanem „attól függ” gondolkodású (ők még lehetnek jók) és persze a maradék az elfajzott xenofób, azaz idegenellenes, idegengyűlölő. A TÁRKI szerint jelenleg a magyarok 1%-a idegenbarát, 46%-a mérlegelő és 53%-a (!) xenofób, azaz idegengyűlölő.

Nos, ez csak akkor igaz, ha elhisszük a következőt: mindenki, aki 2016 elején arra a kérdésre, hogy „Magyarországnak be kellene-e fogadnia menedékkérőket” – azt válaszolja, hogy „senkit sem”, az azért mondja ezt, mert gyűlöli őket, retteg tőlük stb. A helyzet azonban az, hogy ezt a kérdést 2015-ben és 2016-ban minden magyar, aki a való világban él, a balkáni útvonalon Európát elársztó bevándorlókra vonatkoztatja.

Ez kiderülhetne a TÁRKI számára is, ha összenézné a kérdést, például olyan egyéb kérdésekre adott válaszokkal, hogy mennyien fogadnának be Ukrajnából érkező menekülteket, különösen az ottani magyarokat. Korántsem látnánk ilyen elutasító számokat. Márpedig egy zárt gondolkodású, kávzifasiszta az következetes, mindenki takarodjon a háza tájékáról, aki nem ide valósi.

Teljesen logikus, alternatív magyarázat a helyzetre (persze csak hipotézis ez is), hogy a muzulmán kultúrával való rövid, ámde erőszakos találkozás élménye és a terorrtámadások logikusan vezetnek a többség elzárkozó, óvatos magatartásához. Ami sokkal inkább egészséges immunreakció és nem primitív gyűlölet, nem puhafasiszta gondolkodás.

Hogyan állapítja meg a TÁRKI, hogy valaki idegengyűlölő? Meglepő, de az előbb bemutatott egyetlen kérdésre adott válasz alapján.

Nézzük ennek a validitását. A Századvég is publikált méréseket a migrációs hullámmal kapcsolatban, náluk például a megkérdezettek több, mint 70%-a utasította el, hogy Magyarország befogadjon Irakból és Szíriából érkező migránsokat. Ez azt jelenti, hogy az egyik hónapban, az egyik mérés szerint 53% xenofób, aztán a másik hónap, másik mérése szerint már 70%?

Az a minimum, hogy az idegenekkel szembeni primer gyűlöletet, vak, ellenséges érzelmeket - azaz a TÁRKI és liberális társai által favorizált hétköznapi fasizmust  - illett volna leválasztani azokról, akik más megfontolásból zárkóznak el a közel-keleti bevándorlók beengedésétől. Ezt nem lehet egyetlen kérdéssel, farppánsan helyrerakni. Kivéve, ha az ember ezt eleve így akarja. A valóságot fekete-fehérben ábrázolni.

És persze nem is tisztességes, ha már megint a tudomány és a morál képtelen kapcsolatánál tartunk.

Itt a XI-ik században, elmentek ti a fenébe, kedves TÁRKI, ezzel a parasztvakítóan primitív és ideológiával mélyen átitatott kamuval.

Az álszociológia másik pillére a validálatlan és a magyarok rugdosásának politikai nívóján felülemelkedni nem tudó fogalomhasználat mellett, az úgynevezett „ad hoc magyarázatok” alkalmazása.

Az ad hoc magyarázat lényege, hogy egy adatsor vagy korreláció (statisztikai összefüggés két mért dolog között) mellé biggyesztünk egy oksági magyarázatot, azonban anélkül, hogy érvényes, az adott tudományos közösség által elfogadott bizonyítási eljárással annak létét igazoltuk volna.

Nos, ezt teszi a TÁRKI. Ránéznek egy idősorra és megmondják, hogy a kormány „idegenellenes kampánya” lehet az egyetlen érvényes magyarázat arra, hogy a magyarok között növekedett a bevándorlókkal szemben elutasító attitűd. Más oka nem lehet. Hiszen a kormány gonosz, nem a világ változott. Azt jó napot.

Érted, ránézel a betegre és csak úgy megmondod, hogy azért fáj a feje, mert magas a vérnyomása. Hiszen a családjában is volt, akinek magas.

A történetben persze nem a TÁRKI a lényeg, hiszen a TÁRKI és társai nézeteire csak azok bólogatnak helyeslően, akik még vallásos módon hisznek egy letűnt, igaz valóban szörnyű évszázad feltevéseiben. Na nem a tudományban, hanem a tudománynak maszkírozott ideológiában.

A példa csak azért érdekes, mert pedagógiai pontossággal ábrázolja, hogyan működik az az ideológiai ipar, ami a XX-ik század második felét uralta és máig akadályoz bennünket a tisztánlátásban.