Olvasgatok. Mert ebben a hőségben az a legtanácsosabb, hogy az ember napközben ne mászkáljon, árt a szervezetnek a tűző nap. Mind a szem, mind a bőrréteg sérül – főleg az utóbbi, és egy olyan korban, amelyben a fehér kifejezés már szinte tabu, és a fehérítés szót kerülni kell már nemcsak a klasszikus zenében, de a kozmetikában is, kifejezetten virtus, ha az ember fehér marad.

(Amúgy is az az egészségesebb. Egy bőrgyógyász, akivel beszéltem, azt vallotta, hogy a szoláriumokat mint társadalmi egészségkárosító eszközöket tiltani kéne.)

A Magyar Hang – mert az ember mégiscsak kíváncsi – egy interjúja került a szemem elé.

Miután az ember felröhög a fejlécen olvasható „A propagandistának nem számít a valóság. Mindenki másnak ott a Magyar Hang” propagandaszlogenen, elmerül egy interjúban, amely Janikovszky Jánossal, a Móra tulajdonosával készült. (Fontos kordokumentumok is megsemmisültek a rendszerváltást követő krízisben, de talpra álltak, 2020. június 14.)

A Móra kiadó patinás név, generációk gyermekkorához köthető. Mindenkiben megmozgat valamit. Akkori szülőkben és mai szülőkben egyaránt. Az ember kifejezetten örül, hogy a kiadó talpra állt és kezdi vissza hódítani piacait.

„Mára már nálunk van Zelk Zoltán, Fekete István, Kormos István, Lázár Ervin, Varga Katalin, Mándy Iván és Molnár Ferenc teljes életműve, Szepes Mária és Szabó Magda valamennyi gyerekkönyvének joga, de fontos külföldi szerzők – Erich Kästner, Astrid Lindgren, Richard Scarry és Zdenŧk Miler – kiadási jogát is birtokoljuk.”

Ne feszegessük, hogy Zelk Zoltánról mi a véleményünk, és hogy a kommunisták által megveretett Fekete István mennyire ülne le szívesen a Rákosiról és Sztálinról rajongói verseket fabrikáló költővel.

„Nem tudta”. „Naiv volt”. „Elhitte”. „Ifjúkori botlás”. „Kinőtte”. „Megváltozott”. „Csak a tehetség számít”. „Nem úgy kell azt nézni”. Mondogassuk ezeket, és ne törődjünk azzal, mi lenne a sorsa korunkban egy Hitlerről vagy Szálasiról dicshimnuszokat zengő költőnek, kiadná-e a Móra, ott lenne-e a gyermekkönyvek polcain, mi lenne a sajtója annak a kiadónak stb. stb.

A víz vizes, a haladók kettős mércét alkalmaznak. Lapozzunk.

Ám azért van más is, amire az ember elhúzza a száját.

„Janikovszky János számára a múlt megőrzése mellett a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmi választék bővítése is fontos cél, számos érzékenyítő könyv jelenik meg a Móránál a környezetvédelem, a kirekesztettség, a másság és a szexuális felvilágosítás témakörében. – A 2000-es évek elején nem voltunk kellően ügyesek ahhoz, hogy magunkhoz csábítsuk a legjobb kortárs gyerekkönyves szerzőket, viszont elismeréssel szemléltük a Csimota Kiadó progresszív és tabutémákat feszegető köteteit. Tulajdonrészt vásároltunk a Csimotában, ezzel megszületett a Móra Kiadói Csoport, amelynek ma már tagja a Cerkabella és a Berger Kiadó is.”

Ehem. Helyben vagyunk.

Költői kérdés: miért kell az egyik legnagyobb és legrégebbi gyerekkönyvkiadó, a Móra vezetőjének kijelenteni, hogy fontos az ifjúsági és gyerekirodalom bővítése a másság és a szexuális felvilágosítás témakörében? Mitől másabb ez, mint Zelk Zoltán Rákosi versikéi, a Timur és csapata vagy a Puskák és galambok – utóbbi legalább egy kedves és szerethető könyv, és ha nem törődünk vele, hogy '19-ben játszódik, egész élvezhető. Csakis reménykedhetünk benne, hogy azok a bizonyos progresszív és érzékenyítő szerzők azon kívül, hogy felsorolják, hogy az idegen szép, ne légy előítéletes, ha a fiú osztálytársad egy másik fiúval simogatja egymást, abban nincsen semmi rossz, legalább olvasmányosságban is egy szinten lesznek Tatay Sándorral.

A haladókkal a legfőbb probléma a következő.

Képtelenek közösségben gondolkodni, kizárólag az egyént nézik. Az egyénnek ez a jó, az egyénnek az a jó. És nem fogják fel – nem akarják –, hogy olykor az egyéni érdeket háttérbe kell tolni a közösség túlélése miatt.

Ahogy az autópályán is. Nem lehetünk tekintettel arra, hogy Pityi Palkó szembe akar menni a forgalommal, mert neki joga van, és ne különböztessék meg. Rommá kell büntetni, mert megáll az élet, összeütköznek az autók és emberhalál lesz.

Főleg egy gyereknél kell rettentően vigyázni.

Ha túl korán tud mindenfajta aberrációról, elfogadja normálisnak, és elfogadja azt az élet természetes részének, sőt, előbb-utóbb egyenértékűnek tekinti a normálissal. Holott ezek a jelenségek nem azok, csak a civilizált társadalom tolerálja őket.

De a közösségi érdek – ahogy az autópályán is – azt követeli, hogy ezeket ne tekintsük normális esetnek, ne tekintsük alapnak, hanem deformitásnak.

Kivételekre nem lehet építeni társadalmat, márpedig a gyereknevelés, utódgondozás közösségi, társadalmi dolog, ahol a többség érdekét kell nézni.

De ez van az élet minden területén. A biológiai rendszertantól kezdve a közlekedésig. Nem építhet semmiféle rendszer a kivételekre, a hibás esetekre, különben nem lesz működőképes.