Levelet kaptam egy humanista szellemű úrtól, aki a szeretet híve. (Meg a haladásé és a szólásszabadságé, természetesen.)

Kimásoltam egy részletet:

„A keresztényekkel, akik valódi menekültek, képesek az integrációra és legálisan kérnek menedéket, velük mi az ön baja? Én mindenkit próbálok szeretni, az illegális muszlim terroristát is. Hazaküldeném szeretettel élve (ha békés), vagy holtan (ha erőszakkal támad).

A szeretetnek nincs köze szerintem ahhoz, hogy valaki kicsoda. A keresztények között vannak mindenféle népek, nem csak arabok. Nem vagyok rasszista, nem azzal van bajom, ha valaki fekete, sárga, színes bőrű vagy román.
Azzal van bajom, ha vallási szélsőséges. Azzal van bajom, ha nem akar/tud emberien viselkedni, nem akar integrálódni. Ha úgy akarja megőrizni a saját kultúráját, hogy a miénket pusztítja.
Ha élősködni jön ide, nem akar dolgozni, csak segélyt kapni.

Ha vannak normális EMBEREK – bőrszíntől és származástól függetlenül, akik itt szeretnének élni, kisebbségben, dolgozva, akkor az jöjjön szerintem. 1000 évig így volt ez a Kárpát-medencében.”

Rövid részlet, de nagyjából kivehető a gondolatmenet.

Nem válaszoltam még rá. Nem tudom, fogok-e majd. Pedig nem vagyok udvariatlan, csak az ilyet én már unom. Számtalanszor elmondtam, de az „emberszeretet” falát nehéz áttörni észérvekkel. Még történelmi tapasztalatokkal se.

Ha válaszolni fogok – és nekidurálom magam –, akkor ilyesmiket fogok írni neki:

Tisztelt Uram!

Szerintem nem kell ide se muszlim arab, se keresztény arab, se Szíriusz-hívő. Miért kéne szeretnem az akármilyen arabot? Ön szereti? Jó az nekünk, ha itt van? Nekünk, magyaroknak ebből mi hasznunk? Ha meg nincs belőle haszna a magyarságnak, akkor miért kéne engednünk, hogy jöjjön? Miért kéne nekünk, magyaroknak bármit is tennünk azokon kívül, melyekből hasznunk van? Miért kéne bármit is tennünk azokon kívül, melyekhez érdekünk fűződik?

"Mindenkit próbálok szeretni". Ne haragudjon, de Önnek nem lehet könnyű élete. Miért nem választja mondjuk azt, hogy "szeretnék láthatatlan lenni." Vagy hogy "szeretnék eljutni a Holdra"?

Ezek reálisabb célok, mint a „Mindenkit szeretni”.

Nem lehet mindenkit szeretni, de minek is, mert miféle szeretet az, amit az utolsó gyújtogató és az édesanyám egyformán megkap? A szeretet lényege, hogy az csak kiválasztottak osztályrésze.

A szeretet kirekesztő. A szeretetben szegregáció van.

Ha a barátnőmnek vagy a feleségemnek azt mondom, hogy én minden lányt egyformán szeretek, igencsak felháborodna – és joggal.

Ön azt mondja, szeretet, és közben kultúrákat szüntetne meg, emberfajtákat törölne el a föld színéről, hagyományokat és nemzeti érzéseket likvidálna ártatlan mosollyal.

Ha bárkit beengedünk, mindegy milyen származású, vérmérsékletű, vallású, pillanatok alatt felszámoljuk földrészünk több ezer éves történelmét. Szembeköpködjük millió ősünk harcát, álmát, érzelmeit.

Ez az azért elég brutális mészárszék. Az Úristen nem hinném, hogy megdicsérné Önt érte. (Mellesleg a szlovák, román, germán, meg szerb keresztényekkel is épp elég bajunk volt, szét is szedték az országunkat, pedig jóval közelebb állnak hozzánk kulturálisan, mint egy arab.)

Még egy jó részlet a levélből:

"A szeretetben rangsort felállítani szerintem gyerekes dolog. Pl. a dalai láma meg Jézus az ilyen mindenkit szerető pali, de még vannak egy páran a világban. Az egyik állítólag értünk halt kereszthalált. A másik meg naponta több órát imádkozik mindenkiért...”

Nos, Jézus nem egy „Pali". (Amellett, hogy nem „ember".) Neki esetleg megy ez a mindenkit szeretés. Nekem biztos nem. Engem mellesleg roppantul zavar, amikor valaki magát az abszolútumhoz méri, és önmagára is olyan feladatokat ruház, mint egy istenre.

"A szeretetben rangsort felállítani szerintem gyerekes dolog". Nagyon jó! Ne legyen rangsor. Gondolom, a gyermekének vesz cipőt meg ruhát. És a kosztját is fizeti, mert szereti őt. Mivel a szeretetben nincs rangsor, remélem engem is épp annyira szeret, mint őt.

Adnék egy számlaszámot, kérem, utaljon rá százezer forintot, mert épp cipőt vennék, tönkrement a telefonom, szeretnék egy Iron Maiden-pólót, meg a jövő héten söröznénk a barátaimmal, akiket ugyan Ön nem ismer, de bizonyára szereti őket is, mint ahogy a vadidegen nigériai keresztényt is.

Kérem, ne késlekedjen, mert még elviszik az üzletből, aztán majd jól nézek ki. De komolyan. Hol él ez? – töprengek minden egyes alkalommal, amikor ilyennel találkozom. Aztán egyszer csak rájöttem a válaszra: biztonságban.