Először is a haja miatt.

Másodszor, sosem fogjuk elfelejteni a döbbent arcokat a CNN-en azon a varázslatos november 9-ei hajnalon. Rachel Maddow plasztikai sebésze is nyugtalanul sóhajtozhatott. A pillanat varázsa ahhoz volt mérhető, amit mindenki érezhetett, aki rápillantott a Guardian címlapjára a Brexit utáni madárcsicsergős reggelen.

Hasonlóan festhettek az arcok a hazai lerakatnál is, akik teljesen biztosra vették, hogy a korrupt hisztérika nyeri az elnökválasztást. A buli kezdete óta napról napra élvezetesebb olvasni a haladó sajtót.

Most éppen azon izzadnak, hogy bebizonyítsák, mennyire rossz lesz nekünk (meg úgy általában a bolygónak) Trump elnöksége. Ugyanazok erőlködnek most ennek bizonyításán, akik a választás előtt orrba-szájba nyomták, hogy Trump sosem lesz elnök. A New York Times legalább elismerte, hogy elfogultak voltak. (Haha, ennek nyílt bevallása nélkül aligha jöttünk volna rá!)

Ám a negyvenötödik amerikai elnök nem csak azért tökéletes, mert táncol a libtardáltak idegein – mondhatni, ez a minimum, ami elvárható tőle. Ami valóban fantasztikussá teszi, az az, hogy Trump igazi punkként nemcsak őket mosta le a pályáról, hanem az igazi konzervatívokat is, vagy ahogy Amerikában nevezik őket, a „cuckservative”-okat. Õket, ahogy a haladókat is, úgy tűnik, Trump megragadta a puncinál, aztán vérezni kezdtek ott, ahol vérezni szoktak.

A cuckservative-ok – ez nagyjából az ottani mindigellenzéki média – létrehozták a #NeverTrump frontot, hogy ország-világ előtt kinyilvánítsák, nem támogatják az elnökjelöltet. A többségük nyilván hasonlóképpen gondolkodott, mint haladó bőrrokonaik, igazi tanújelét adva annak az értelmiségi politikai éleslátásnak és bölcsességnek, ami sajnálatos módon csak a keleti és a nyugati parton terem: Trump úgysem lesz elnök.

Nekik persze ízlésproblémájuk is volt Trumppal.

Nem csak a meggyőződése, a stílusa sem kellőképpen konzervatív Trumpnak, sem ebben, sem abban nem követi a republikánus establishment kínosan unalmas és lapos főáramát. Mellesleg: valószínűleg ezért is nyert, különben folytatódhatott volna a Romney-félék másodhegedűs mellékszereplése.

Trump ritkán méltatta válaszra a sivalkodást, maximum jelezte: leszarja azt.

Úgyhogy manapság önmagunk színvonalas szórakoztatása érdekében érdemes a nemzetközi és hazai progresszív médiakészlet mellé fölvenni a National Review-t (jóllehet, ők nem mindig a „cuck” álláspontot képviselik), figyelni, ahogy John McCain és Lindsay Graham toporzékolnak, időről időre visszalátogatni a neokon Bill Kristol twitterjére (ő valószínűleg szívesen lenne egy alternatív neokon-igazikonzervatív adminisztráció Steve Bannonja, de nem lesz). A libnyaf mellé szorosan felzárkózó jobbnyaf idehaza és a tengerentúlon is páratlanul kellemes időtöltést ígérnek.

Sok van, mi csodálatos, de pillanatnyilag God Emperor megválasztásánál nincs csodálatosabb – vagy talán csak a fal, amit megépít majd.

Ez a buli nyolc évig tart.