Mert senkit sem érdekel a valóság. A valóság ugyanis egy unalmas, szar dolog. A klasszikus értelemben vett „uncool”. A ciki. Tele van ellentmondással, paradoxonnal, összetett, többváltozós összefüggéssel. Erőfeszítést követel. Nem adja meg magát a szemellenzős tekintetnek. Idő kell hozzá.

Az idő ugyan végtelen, még sincs belőle elég soha. Főleg nem ilyesmire.

Ezért tartunk elemzők helyett politikai kommentátorokat. Õk olyanok, mint az instant leves. Mondjuk az ízük is olyan. De ha az embernek egyszer nincs ideje. Márpedig időből soha nincs elég.

Politikai kommentátorok tehát vannak. Mindenki unokája Török Gábor, az a cuki Lakner Zé, az odab888szós TGM, stb. A politikai kommentátorok lényegében azt lökik vissza, amit egy politikai nézetrendszer, világkép megkövetel. Mindezt a kényelmes, langymeleg sztereotípiák és közhelyek biztonságos keretei között.

A politikai kommentátor elismétli az általunk ismert ordas közhelyeket, csak a saját, szakértői nyelvén – így egyszerre hat okosnak, újszerűnek, mégis ismerősnek. A valóság helyett annak diszkrét kopija, kettes számrendszerben. Tudod, ahol csak nulla, meg egy van.

Jó példa erre az úgynevezett „Orbán rezsim” bináris elemzése.

Az Orbán rezsim a „politikai gonosz” egyik megtestesülése. 0 = a gonosz, 1= ami oké, azaz a jóérzésű kommentátor és jóérzésű olvasója.

Sokunk szemében persze minden politikus gonosz, korrupt, elvetemült gazember. A kocsmában ez valóban jól hangzik. A politikai kommentátornak így egyszerű dolga van, hiszen ezeket a népszerű közhelyeket kell csak okosan becsomagolnia és máris ott az eredmény. A közös nevező. A megértés. A híd két lélek között.

Vegyük Török Gábor álnaív Orbán elméletét, TGM utálattal és megvetéssel teli kommentárjait, vagy Lakner Zoltán rizsázását. Tökmindegy. Egyik sem tesz egy lépést sem a hatalom érdemi működésének elemzése felé. Mert az azt jelentené, hogy meg kellene próbálniuk megérteni, hogyan gondolkodik az elemzett politikus. Legalább részben magukévá kellene tenniük a perspektíváját. Akkor pedig bukik a frappáns és népszerű leleplezés. Bukik a nézettség /hallgatottság. Nem hív vissza a klubrádió.

Helyette megelégszenek a „gonosz” anatómiájával. A hatalom „ördögi” természetének elemzésével. Ez azonban egy okkult és mitologikus perspektíva. Bár több száz éve népszerű. Olyan mint a farmer, soha nem megy ki a divatból.

Vegyünk egy konkrét példát.

A politikai kommentátorok kedvenc topikja: Orbán, a gonosz. Aki a nép kegyeit keresi. A populista demagóg. A manipulátor, aki végül pórázon vezeti az együgyűek kórusát. A kormányzás helyett csak kampányoló csaló.

Török Gábor szerint Orbán a közvélemény-kutatások segítségével látszólag „követi a nép igényeit”, valójában azonban mindezt azért teszi, hogy cinikus hatalmi céljai érdekében csapdába ejtse őket. TGM szerint Orbán a „nép fiát” játssza, populistának adja ki magát (!), miközben egy új establishmentet építget titokban. Lakner szerint valódi kormányzás évek óta nem folyik, csak kommunikáció. Azaz csak úgy lógunk, fennakadva az ördög gépezetében.

Együgyűbb baloldali kommentátorok szerint Orbán populista demagóg, aki a saját anyagi jólétükért kaparó, szemellenzős választókat vezeti pórázon.

Kommentátorok és kommentárok. Más ugyan a gatya, de ugyanaz a segg.

Legyünk őszinték, nem nehéz ebből kihámozni a bugyuta „vallásos”, babonás, archaikus világképet. Az ördög, a kígyó, aki kidumálja a lelked, elcsábít, a vágyaidat ismeri, azokkal kecsegtet, csapdába ejt, aztán mész utána mint agár a nyúl után.

A politikus hatalmat akar. A hatalomért mindenre képes. Tudja, hogy ehhez el kell csábítania áldozatát. Ígérget, sőt, a vágyaid egy részét ki is elégíti – de ez is csak az ördögi terv része. Hogy add el a lelked. És neki még több hatalma lesz, amivel még több embert tud elcsábítani. Stb. Vágod.

Ez a világ megértésének bináris, de bombabiztos módja. Ami ezer évvel ezelőtt is bevált, az most is jó. Közhelyek, archaikus félelmeket megjelenítő toposzok, a mese /mondavilág gyermekkorból ismert, fekete-fehér világa. Mindent megold.

Főként rövidre zárja a gondolkodást. Ha ellenzéki vagy nem kérdés, hogy Orbán gonosz. Lehet, hogy okos, tehetséges – de annál gonoszabb, hiszen pozitív tulajdonságait is az ördögi terv megvalósítására használja.

Ugye milyen egyszerű?

Milyen jó érzés kényelmes, langymeleg közhelyek segítségével evezni az élet homályos óceánjában. Tisztának tűnik a horizont.

A hülyeség valóban kitisztítja az agyat. Olyan mint a mentolos cukor.

Egyszer csak fellélegzik az ember. Katarzisa, aha élménye van.

Végre ráismert valamire. Te, az ott nem az ördög?

Dehogynem haver, az bizony az ördög.

Akkor fogjuk meg és dobjuk be a péklapáton a kemencébe (húzzuk lámpavasra stb.). Oszt meg van oldva.

Meg.

Gábor, Zoli és Miklós. Megy ez mint a mesében.