A magyarországi baloldali és liberális elkötelezettségű emberek jelentős része szemmel láthatóan szenved a kozmopolita, globális hitvallású embereket sújtó örök átoktól, a hontalanság érzésétől. Ez az az érzés, ami azokat sújtja, akik mindenhol otthon vannak, de valójában sehol nincsenek otthon.

Az idei március 15-én több bevándorláspárti médiumban is helyet kaptak a nemzetüket és országukat bármi áron megtagadó balliberálisok sirámai, amelyekből egyértelműen az derül ki, hogy egyáltalán nem könnyű nekik haza és nemzet nélkül élni, úgyhogy az efölött érzett tépelődésüket rendre papírra is vetik.

Az idei március 15-e körül is szép számmal jelentek meg a magyarságtudat hiányának okain tépelődő balliberális identitásírások. A magyarországi balliberálisok identitásproblémáinak a megismeréséhez érdemes néhány ünnepi írásukat megismerni.

„Nem tudom, hogy van-e igazán hazám. Nagybetűs biztos nincs, a harsány hazakupecek kínálatából nem akarok vásárolni. Ha van is hazám, az olyan, mint én: rendezetlen, tétova, esetleges. Mikor milyen. Reggel bamba, kávéra sóvárgó, és néha csúnyán berúg péntek este. Aztán szombaton másnapos, pöröl mindenkivel, máskor meg éppen mindenkit a keblére ölelne. Néha pörög, izzik, pattog, máskor naphosszat csak mered maga elé. Van, hogy napokra eltűnik, és mikor végül hazajön (mert mindig hazajön), olyan fura szaga van" – ezt Konok Péter írta a március 15-e apropóján megírt Facebook-bejegyzésében.

„Egykor a vérszerződés szimbolikus aktusa tette testvérré a különböző törzsek tagjait. A vér szava még sokáig afféle »ultima ráció« volt. Erről énekel a farkasok csapata a Dzsungel könyvében (sic!), de erre hivatkoztak a rasszizmus, majd a fasizmus ideológusai az elmúlt századokban. A regnáló és a reménybeli uralkodók a – vérvonalra utaló – ősfoglalással támasztották alá jogukat a trónra. »Az ’ősiség’ legitimáló erejébe vetett mágikus hit és az ‘ősfoglalás’ – írta Szűcs Jenő – a ‘történeti jog’ forrásául szolgál«. Ám a 20. században az eredet kérdése a mítoszok szférájából átkerült a tudomány – objektív módszereivel megválaszolható – kérdéseinek körébe. Bebizonyosodott: az »ősfoglalás« nem alkalmas a remélt jó sors elkerülhetetlen eljövetelének igazolására" – olvasható a HVG Marosán György által jegyzett írásában.

„Arra jutottam, hogy amit a nacionalisták magyarnak neveznek, az jobban inzultálja ezt a valamit, amiben együtt élni kényszerített minket a történelem, mint bármiféle nyilvános zászlóégetés. Az ő magyarságuk azonos azzal a giccsparádéval, amivel a Duna korzó (sic!) megannyi, rosszabbnál rosszabb étterme megpróbálja rávenni a tudatlan turistákat, hogy náluk tömjék a fejüket túlárazott gulyáslevessel. Véletlenszerűen összeválogatott népművészeti motívumok, melyeket a 19. századi városi liberális-nacionalista polgár eredeti kontextusából kiragadva a külföldről inspirált politikai törekvéseinek eszközévé tett. [...] Az én magyarságom más. [...] Van a magyarsághoz fűződő viszonyomnak azonban még egy része, amit nacionalista honfitársaim valószínűleg problematikusnak tartanának. Idén nem tűzök kokárdát. [...] A mostani állapotban azonban egyszerűen nem érzem úgy, hogy valóban része lennék annak az »egységnek«, amit a kokárda kifejez" – ez az írásmű pedig a Mérce nevű, ultrabalos portál egyik önmagát melegnek valló szerzőjének az „ünnepi” állásfoglalása március 15-tel, a magyarsággal és nemzettudattal összefüggésben.

Mi derül ki ezekből az írásokból?

Az írások szerzői a bevándorláspárti, balliberális globalista elvárásoknak megfelelően minden alap és bizonyítás nélkül szélsőjobboldali nacionalista eltévelyedésnek minősítenek minden történést és megnyilatkozást, ami a közös nemzettudattal, nemzettel, hazaszeretettel, vagy akár csak a közös történelmi múlt, az őstörténet kutatásával függ össze Magyarországon.

A ballibek ugyanis ma már úgy elleneznek mindent, ami a hazával, nemzettel hozható összefüggésbe, hogy minden alap nélkül képesek ennek érdekében nacionalizmusnak meg sovinizmusnak minősíteni a legártatlanabb dolgokat is.

Elképesztő látni, hogy az önmagukat mindenkinél okosabbnak gondoló és mondó bevándorláspárti ballibek hogyan és milyen ügyekbe képesek beleképzelni a csak a saját fantáziájukban létező sötét, negatív dolgokat. A ballib gondolatvilág számára a régészeti vagy történettudományi, nyelvtudományi kutatások már önmagukban is nacionalizmusnak meg sovinizmusnak számítanak – akár anélkül is, hogy tudnánk az eredményüket.

Érdekes módon a kokárda elutasításában önmagukat megtaláló ballibek mind abból a szándékosan hibás feltételezésből indulnak ki, mintha a velük szemben kokárdát viselő, nemzeti érzelmű emberek csak azokat tekintenék nemzettársaiknak vagy hazafiaknak, akik szintén kokárdát hordanak.

Valójában a nemzeti érzelmű emberek közössége sokkal nyitottabb, mint a balliberálisoké, hiszen például a magyar nemzethez való tartozáshoz elegendő, ha valaki azt állítja magáról, hogy ő magyarnak vallja magát. Ugyanis a ballibek paranoid magyarságtudati fantazmagóriáival ellentétben a valóságban ma nem holmi genetikai megfelelőség vagy történettudományi kánon bebiflázása, illetve valamiféle magyarságtudományi ikonográfia elsajátításával állíthatja valaki magáról azt, hogy ő magyarnak tekinti magát.

A baloldali és liberális politikai oldal képviselői a szélsőséges nemzetellenes nézeteikkel ma már éppen ezért túllőnek a politikai céljaikon, és elidegenítik az általuk eredetileg befolyásolni akart választókat. Részben ennek is köszönhető a balliberálisok visszaszorulása világszerte, hiszen a nemzeteket megtagadó globalista internacionalisták világnézete és politikája ma már nyilvánvalóan gyökeresen szembemegy a józan ésszel és az emberi közösségek természetes igényeivel is.