Napok óta lesem, hogy ír-e valamit. Ír-e valami jó szaftosat, amiben csürhézi és csőcselékezi azokat, akik nem szeretik, ha ádvent idején idióták felborogatják az utcai virágtartókat, padokat döntögetnek, megrongálják az ország karácsonyfáját, szánkót lopnak és gyújtogatnak, rendőrt dobálnak füstbombával, ordítanak, közlekedési dugót okoznak, élhetetlenné teszik egyes utcákban a puszta létezést is.

Várom, hogy Árpi leírja mit is gondol, de nem. Árpi hallgat.

Lehet, nagyon rákészül arra a bizonyos cikkre. Anyagot gyűjt, cikkeket vagdos ki ollóval, otthon töprengő arccal fel-alá járkál, füle mögé teszi a plajbászt, majd elveszi onnan, s szórakozottan rágcsálja.

Vagy az is lehet, Árpi nem holmi kis cikkben gondolkodik, nem, ő magasabbra teszi a mércét. Nem a mulandó pillanatot akarja torkon ragadni, hanem az örökkévalóság számára a cél. Esetleg a slam poetry a kiválasztott hordozó, s most Árpi magában mondogatja a sorokat. Olykor beszívja ajkait, motyog, zaklatottan visszaül a papír mellé, kihúz sorokat, majd izzadó homlokáról elsimítja haját, s visszakörmöli mind.

Nem, ezt mi nem tudhatjuk, de nagyon várjuk már, hogy nyilatkozzon végre.

Árpi, ne húzd az időt! A pillanat elszáll, s te elszalasztod a nagy alkalmat! Hagyd a csudába a rockoperát, kottáid hajigáld ki, tedd félre az ecsetet meg a vásznat, ülj le végre a számítógép elé, s kezdj el pötyögni!

A nemzetnek joga van megtudni, mit gondol napjaink történéseiről a legendás publicista. Ugyanazt gondolja-e, mint tizenvalahány éve?

Vagy esetleg mást?

Persze, az ember változhat. Tizenhárom év nagy idő. A szomszéd gyereke akkor még a Hupikék törpikék diszkós feldolgozását imádta, ma meg már alternatív, és hittel vallja, hogy húst enni dögzabálás (és a fasizmus előszobája), Waldorf-iskolát Taktapölöskére, ha elmegy innen a CEU, megáll Vácon a közlekedés és Refugees Welcome. De a szomszéd gyereke akkor még csak óvodás volt, Árpi meg már egy helyre, vagabund megmondóember. Egy félig komolyan vehető bácsi.

Csak nem változott annyit, hogy az ellenkezőjét vallja!

Hogy gondolod most Árpi? Vallod-e azt, mit egykoron? Végy példát Hont kollégáról, állj a tribünre és harsogd nézeted!

Vallod-e azt, mint egykor, 2005 decemberében vagy sem? (A bűzszínű zászló, Index, 2005. dec. 21.):

„Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.

Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni.”

Hej, Árpi itt is vátesz volt, mert ezzel az ajtós hasonlattal több mint egy évtizeddel előre megjósolta Kunhalmi elvtársnő briliáns performanszát.

De ezzel még nincs elintézve.

Árpád, a tömeg várja – mit várja, szomjúhozza – szavaid.

Nyilatkozz. Most!