A népszavazás nem mások gyűlöletéről, hanem saját magunkról szól.

A baloldali véleményvezérektől mást sem lehet hallani a népszavazás kapcsán, minthogy a kormány egyszerű gyűlölethadjáratot indított a migránsok ellen, ami valójában semmilyen célt nem szolgál, csak megmérgezi a közbeszédet. A kényszerbetelepítésről szóló népszavazás azonban nem mások gyűlöletéről, nem az uniós tagságunkról, hanem mindenekelőtt saját magunkról, a mi biztonságunkról, Magyarországról szól. Emiatt különösen megmosolyogtató, amikor gyűlöletet kiáltanak azok, akik a leginkább szeretnek gyűlölködni.

A népszavazásnak komoly súlya van, hiszen a képviseleti demokráciákban csak olyan fontos, nagy horderejű kérdésekben szokás referendumot kiírni, melyek hosszú távon meghatározzák az emberek életét. A párizsi, a brüsszeli és a Németországban elkövetett terrortámadások rávilágítottak arra, hogy a bevándorlás nem játék, a terror pedig bárhol, bármikor megtörténhet. Még ott is, ahol korábban sohasem sejtették.

De térjünk vissza a közbeszédhez. A balliberális oldal soha nem látott gyűlöletről, a társadalmi viszonyok elmérgesedéséről, ironikus módon a sötét ’50-es évek propagandájáról beszél a bevándorlás kapcsán, pusztán azért, mert zajlik a hírközlés, melyet Brüsszelben nem tartanak politikailag korrektnek. Ha figyelemmel kísérjük az eseményeket, úgy egyértelművé válik mindannyiunk számára, hogy a gyűlölet nem Magyarországon, hanem tőlünk nyugatra terjedt el.

Azokban az országokban, ahol a mainstream média és a politikai elit hallgatott a bevándorlás okozta kockázatokról, a menekültek által elkövetett bűncselekményekről, nemi erőszakokról, terrorveszélyről, ott valóban sokhelyütt elszabadultak az indulatok. Társadalmi feszültségek, törésvonalak keletkeztek. Franciaországban, Németországban, Ausztriában és a skandináv országokban a politikai korrektségnek köszönhetően új radikális, szélsőjobboldali pártok, mozgalmak láttak napvilágot, illetve korábbiak erősödtek meg sosem látott mértékben.

Ausztriában szárnyal az idegenellenesnek kikiáltott FPÖ, melyhez retorikailag már a néppártnak és a szocdemeknek is igazodniuk kellett a biztos bukás elkerülése végett. Hasonló a helyzet Franciaországban, ahol felívelő pályára állt a Le Pen vezette Nemzeti Front, de ott van Németország is, ahol az AfD az ország harmadik erejévé vált, az iszlámellenes Pegida pedig több tízezres demonstrációkat tart német nagyvárosokban. Mindez csak a politikai következménye volt a nyugat-európai testtartásnak, hiszen a társadalmi feszültségek még ennél is nyilvánvalóbbak és drasztikusabbak.

Érdekes módon Magyarországon, ahol a „gyűlölet honol”, még senki sem gyújtott fel menekülttáborokat, mint Németországban, Svédországban vagy Ausztriában, ahol tucatszám történtek ilyenfajta támadások. Magyarországon nyíltan és őszintén lehet beszélni a bevándorlásról, legyen az pro és kontra. Ez a fajta nyíltság pedig láthatóan jobban kezeli a migráció okozta feszültséget, mint a hallgatás.

A baloldal azonban nem szereti a nemzeti sorskérdéseket, ahogyan az 2004-ben is megmutatkozott. Nemet mondtak a határon túli magyarokra, 23 millió román bevándorlóval riogattak és a népszavazás bojkottálására szólítottak fel. Ezek a sebek pedig máig érzékelhetőek. Pusztán politikai okokból és Orbán-fóbiából a népszavazás bojkottálásával kampányolni nem éppen bölcs dolog, pláne akkor nem, amikor a magyar emberek biztonsága, jövője a tét.