A haladók kiderítették, hogy a nőt rágalmazásért és zaklatásért is elítélték Svédországban, szóval hazudik, így nyilván nem kell elhinni azt sem, amit a bevándorlásról mond. Ez az állítás vagy igaz, vagy nem, bár a legfrissebb hírek szerint inkább az utóbbi. Az igazság viszont az, hogy teljesen lényegtelen, hogy elítélték-e a fentiekért, vagy sem, az ugyanis kétségtelen, hogy Svédországban tényleg elviselhetetlenek a bevándorlók által teremtett körülmények, és ez most már nem csak a nagyobb városokra igaz.

A helyzet az, hogy egy igen közeli rokonom közel negyven éve él Svédországban, és jómagam is ott töltöttem két évet úgy tíz évvel ezelőtt. És még mielőtt a függetlenobjektív szakma képviselői elkezdik felkeresni titkosszolgálati aput, anyut, unokatesót, hogy nézzék már meg, a kedves rokont elítélték-e bármiért is, jobb, ha tudják, hogy teljesen fölöslegesen izzadnak.

Svédország a progresszívek paradicsoma, ahol mindig is divat volt csúcsra járatni a haladó elmebajt. Itt megvan minden, ami az elvetemült haladó szem-szájnak ingere: a bevándorlók simogatása akkor is, ha épp a bombás mellényt kötik magukra, a gender tanszékek uralma és küzdelem a „rasszizmus” ellen minden pillanatban. Aki nem hiszi el, annak ajánlom ezt a svéd kampányfilmet, ami arról szól, hogy jobb, ha az őslakosok idomulnak a jövevényekhez, mert Svédország bizony olyan lesz, amilyennek ők akarják, akár tetszik, akár nem (ezt a videó így nem, de a szociáldemokraták egy vehemensebb képviselője simán a polgárok arcába vágta, hadd szokják).

Amikor én laktam Svédországban, akkor a bevándorlók kedvelt szórakozása volt Malmö Rosengård városrészének felgyújtása, olyannyira, hogy ezt néhány havonta – vagy épp félévente – megismételték. A híresen független és objektív svéd médiában (ahol nem uralkodnak olyan elnyomó viszonyok, mint nálunk, ott tényleg a média több mint 90%-a haladó kézben van) mindezek után egy hétig azon nyammogtak az éttermiségiek néhány rasztával karöltve, hogy egy rendőrautóban felvett beszélgetés vajon rasszista volt-e.

Nem, nem viccelek. Komolyan ez volt a vita témája, miközben a háttérben egy városrész lángolt. Ha tíz éve itt tartottak és azóta nem fordultak vissza, nagyjából sejteni lehet, hol tart ma az elmebaj.

Ugyancsak nagyjából tíz évvel ezelőtt mesélte nekünk az egyik egyetemi oktató, aki történetesen zsidó volt, hogy a lányát bizony gépfegyveresek és falak között kell elvinnie az iskolába – a zsidó oktatási és vallási intézmények ebben a „kitüntetésben” részesültek már akkor a nagyobb városokban. Azóta Malmö zsidó közössége gyakorlatilag eltűnt.

És már tíz évvel ezelőtt is egy kisváros sétálóutcája úgy nézett ki, mint Szomália. De viszonylagos béke volt a nagyvárosokban, főleg a déli nagyvárosokon kívül. Nem úgy, mint most: rokonom kollégái kétszer is megnézik, melyik busszal kívánnak bemenni a munkahelyükre, ha nem kívánnak olyan buszon utazni, ahol sem fehér ember, sem svéd szó nincs, kötekedés viszont van. Ezek már a kisvárosok hétköznapjai, nem Malmőről, nem Stockholmról és nem Göteborgról van szó.

Az ott élő rokonom szereti azt az országot; nem véletlen, hogy majdnem négy évtizede ott él. Épp ezért is borzasztóan keserű amiatt, amit lát: szereti az országot, de szerinte menthetetlen.

És a svédországi helyzetet nem is lehet mentegetni. Ezért is érzett az ember annyira súlyos szekunder szégyent, amikor a haladó média mégis ezzel próbálkozott. Ilyenkor általában az a menetrend, hogy nincs itt semmi látnivaló, igaz, hogy mindenhol csak észak-afrikaiak, közel-keletiek és lámpaernyőnek öltözött nők vannak, meg néhány idősebb fehér, akik be is vallják, hogy csak azért nem költöznek el, mert már idősek, az összes rokonuk, ismerősük lelépett. Nincs probléma, mert béke van. Persze, mindenféle rend valamilyen formában rend – csakhogy ez nem a svédek rendje, hanem a bevándorlóké, akár az észak-afrikai és közel-keleti utcai bandáké. A maffia is rendet tud tartani. És ha nem köpsz a kedves Benetton reklámos urak levesébe, nincs is különösebb probléma, maximum, ha mész éjszaka egyedül hazafelé, akkor bicskáznak meg kicsit. Ha viszel kamerát, azzal viszont beleköpsz a levesükbe. De alapvetően persze Svédországban minden a legnagyobb rendben!

Teljesen mindegy, hogy a svéd-magyar nő szélhámos-e vagy sem, mert ha adott esetben minden másban hazudott is, a svéd közállapotokkal kapcsolatban igazat mondott, sőt. Ha pedig annyira nem kell hinni neki, akkor a haladó szakmának javaslom, hogy a második és az ötödik kerület helyett válasszon magának új lakóhelyet – például Rinkebyben, Rosengårdban vagy Molenbeekben. Ott háborítatlanul lehet lubickolni a haladó mennyországban, csak be kell tartani a saríát vagy az utcai bandák törvényeit. Szóval hajrá!

Bevándorlás ügyében érdemes a haladókra hallgatnunk, hiszen ugye 1. a bevándorlás álprobléma, 2. agysebészek és professzorok jönnek, akik civilizáltabbak nálunk. Ugyan miért hazudnának most?