Kezdésként idézzük fel a Spíler blog egyik korábbi bejegyzésének részletét: Hillary Clinton 2016-ban elnök szeretne lenni. Ebben támogatja őt férje és a családi alapítványuk, a Clinton Foundation. Ennek az alapítványnak a kezdeményezése a Clinton Global Initiative, amelynek rendezvényén Barack Obama beszólt. Nem túl nagy kutatómunkával meg lehet találni, hogy a Clinton Alapítványnak kik a legfőbb támogatói. Na kik? Ott van köztük a norvég állam és Soros György.

Ez utóbbi azért releváns információ, mert a Norvég Alap 77 milliárd forintja kapcsán a nem EU-tag „királyság”, felrúgva az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaival kötött megállapodást, jogsértő módon nem akar teljesíteni Magyarországnak. A közismert és hosszú évekre visszanyúló ügy egyik utóbbi fejleménye, hogy a norvég külügyminisztérium korábban nyilatkozatot adott ki, miszerint megvonja Magyarországtól a Norvég Alap néven ismert finanszírozási mechanizmus forrásait, mert a két fél nem tudott megegyezni a támogatás részét képező Norvég Civil Alap kezelőjének személyéről. Míg Norvégia szerint az alap részkérdéseit érintő konszenzushiány elegendő ilyen jellegű döntés meghozatalához, addig a magyar álláspont értelmében hazánknak a támogatás jogi alapon jár, annak nem teljesítése kötelezettségszegést valósít meg. A vitát érintő kérdések és a jövőbeni jogi lehetőségek tisztázásához két jelentős nemzetközi szerződés, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás, valamint a Norvég Királyság és az Európai Unió között a 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó Norvég Finanszírozási Mechanizmusról szóló megállapodás értelmezése nyújt segítséget.

1994. január 1-jén hatályba lépett az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás, amelyet abból a célból hoztak létre, hogy előmozdítsa a szerződő felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok egyenlő versenyfeltételek melletti folyamatos és kiegyensúlyozott erősödését és az azonos szabályok betartását egy homogén Európai Gazdasági Térség létrehozása érdekében. A szerződő felek között fellelhető a Norvég Királyság, a Liechtensteini Hercegség és az Izlandi Köztársaság is, mely államok az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjai, és amelyek a megállapodás eredményeképpen,úgy vehetnek részt az EGT-ben, hogy nem tagjai az Európai Uniónak. Ennek köszönhetően Norvégia, Liechtenstein és Izland oly módon élvezheti az EGT nyújtotta gazdasági előnyöket, többek között a négy alapszabadság, az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását, hogy közben nem kell kivennie a részét az unió közös politikáinak finanszírozásából.

Az EGT-megállapodás a gazdasági előnyök ellentételezéseként rögzített bizonyos alapelveket, illetve kötelezettségeket, melyek a szerződő felekre – így Norvégiára is – egyaránt vonatkoznak:

• egyenlő versenyfeltételeken alapuló, dinamikus és homogén Európai Gazdasági Térség létrehozása, amelynek megvalósítására az egyenlőség és a viszonosság, továbbá a szerződő felek számára biztosított előnyök, jogok és az őket terhelő kötelezettségek átfogó egyensúlya alapján kerül sor;

• az Európai Unió tagállamai és az EFTA-államok közötti kiváltságos kapcsolat számára biztosított kiemelt elsőbbség;

• magasabb életszínvonal és jobb munkakörülmények megteremtése az Európai Gazdasági Térségen belül.

Ezenfelül a megállapodás rögzíti, hogy a szerződő felek a közöttük fennálló kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott erősítése céljából megállapodnak a régióik közötti gazdasági és szociális egyenlőtlenségek csökkentésének szükségességéről, aminek megvalósulását az EFTA-államok által létrehozott finanszírozási mechanizmusokon keresztül (EGT Alap, Norvég Alap) támogatják.

A szerződéskötéskor a cél tehát egyértelműen a viszonosság, a felzárkóztatás, valamint a kétoldalú kapcsolatok megerősítésének kívánalma volt.

Norvégiát azonban nemcsak az EGT-megállapodás kötelezi a támogatás folyósítására, ugyanis a Norvég Alap létrehozatalakor, valamint az aktuális, 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó Norvég Finanszírozási Mechanizmusról szóló megállapodásban is expressis verbis vállalta azt a kötelezettséget, hogy az alapon keresztül nyújtott pénzügyi támogatásokkal hozzájárul az Európai Gazdasági Térségen belüli gazdasági és szociális egyenlőtlenségek csökkentéséhez, valamint a kedvezményezett államokhoz fűződő kapcsolatainak megerősítéséhez. Az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében Norvégiának az országspecifikus támogatást Magyarország „rendelkezésére kell bocsátani”.

A fenti szempontok jelennek meg a magyar kormány érvelésében is, mely szerint a Norvég Alap támogatási összege nem egy nagyvonalú felajánlás része, melyet a norvég kormány kénye-kedve szerint egyoldalúan megvonhat a jogosult tagállamoktól, ellenkezőleg, az Magyarországnak a szerződés szerint jár.

Bár az Európai Unió és Norvégia közti együttműködési megállapodás a vitás kérdések eldöntésére sem jogi megoldást nem nyújt, sem az eljárni hivatott fórumot nem jelöli ki – ami meglehetősen szokatlan jelenség egy ilyen volumenű nemzetközi szerződés esetében –, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy esetleges kötelezettségszegés esetén a sérelmet szenvedő fél ne tudná érvényesíteni jogos igényét, az EGT-megállapodás ugyanis konkrét iránymutatásokat rögzít a felmerülő viták rendezését illetően.

A megállapodás már rögtön az I. részben alapelvként fogalmazza meg, hogy bármely szerződő fél bármikor az EGT vegyes bizottságához vagy az EGT tanácsához fordulhat fontos ügyekben.

A szerződő felek között felmerülő viták azonban több társulási intézmény működési területét is érinthetik:

• Az EGT vegyes bizottságának intézménye gondoskodik a megállapodásban foglaltak tényleges végrehajtásáról és alkalmazásáról, e célból eszmecserét és információcserét folytat, és meghatározott esetekben határozatokat hoz. A szerződő felek konzultációkat tartanak az EGT vegyes bizottságában az általuk előterjesztett, a megállapodás szempontjából jelentőséggel bíró, problémát okozó kérdésekről.

• Az EGT tanácsának feladata különösen, hogy politikai ösztönzést adjon a megállapodás végrehajtásához, és felmérje a megállapodásban foglaltak érvényesülését. Emellett ugyanakkor a szerződő felek a problémát jelentő kérdéseket az EGT vegyes bizottságában lebonyolított vitát követően, vagy kivételesen sürgős esetekben közvetlenül, az EGT tanácsa elé terjeszthetik.

• Az EFTA Felügyeleti Hatóság Norvégia, Liechtenstein és Izland, míg az Európai Bizottság az uniós országok vonatkozásában ellenőrzi a megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítését, továbbá ehhez a két intézményhez érkeznek be a megállapodás alkalmazásával kapcsolatos panaszok. Amennyiben egy panasszal kapcsolatos eljárásról vagy a vizsgálat eredményéről a két testület között nézeteltérés alakul ki, bármelyikük az EGT vegyes bizottsága elé utalhatja az ügyet. Az EFTA Felügyeleti Hatóság tehát jelentős szereplővé válhat az ügyben, ugyanis Norvégia azzal, hogy visszatartja a Norvég Alap forrásait, többek között az EGT-megállapodás 115–117. cikkében vállalt kötelezettségeit szegi meg. Ebben az esetben pedig az EFTA Felügyeleti Hatóságnak jogi úton kell fellépnie a kötelezettségszegő országgal szemben.

A VII. rész 3. fejezetének 3. szakasza („Vitarendezés”) deklarálja, hogy a közösség vagy valamelyik EFTA-állam az EGT-megállapodásban foglaltakat illető vitás ügyekben az EGT vegyes bizottságához fordulhat, mely vitát az EGT vegyes bizottsága rendezheti.

Ha a vitát nem rendezik attól a naptól számított három hónapon belül, hogy azzal az EGT vegyes bizottságához fordultak, akkor a vitában érintett szerződő felek vagy megállapodhatnak abban, hogy felkérik az Európai Közösségek Bíróságát arra, hogy döntsön a vonatkozó szabályok értelmezéséről, vagy meghatározott esetekben választott bírósághoz fordulhatnak a jogvitával.

A választott bírósági eljárások részletes szabályait a 33. jegyzőkönyv tartalmazza; a döntéshozás szavazattöbbséggel történik, a meghozott döntés pedig kötelező érvényű a vitában érintett felekre nézve.

Jóllehet az Európai Unió és Norvégia közti együttműködési megállapodás valóban nem rögzíti a jogviták rendezésének szabályait, ellenben az EGT-megállapodás – mely a Norvég Finanszírozási Mechanizmus jogalapja – többféle jogi utat is kínál a magyar érdekek érvényesítésére. A jog világából kiindulva egyvalami ugyanakkor már most biztosra vehető: a norvég külügyminisztérium finanszírozásmegvonást érintő egyoldalú döntése semmilyen jogi eszközzel nem igazolható, az egyaránt szembemegy a korábban vállalt kötelezettségekkel, valamint az EGT-megállapodás olyan fajsúlyos alapelveivel, mint a kétoldalú kapcsolatok megerősítésének követelménye.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nemrégiben kifejtette, hogy a magyar kormány jelenleg jogi lépéseket fontolgat, mert az alapban lévő pénzeket eddig beépítették a magyar költségvetésbe, azaz a kormány álláspontja szerint a sokat emlegetett 77 milliárd forint jár Magyarországnak. A norvégok viszont azt mondják, az alapban szereplő civil pénzek kapcsán csak és kizárólag egyetlen civil szervezettel hajlandók együttműködni, ami viszont a magyar kormány számára nem elfogadható feltétel.