Megy itt a hülyítés, hogy az LMBQT – vagy mi – propaganda nem jelent meg eddig az iskolákban, így aztán teljesen felesleges az április 3-i gyermekvédelmi népszavazás. Aztán az ember gyanútlanul felüti a Facebookot és egymást érik a cikkek arról, hogy ebben, vagy abban az iskolában javában folyik az úgynevezett „érzékenyítés”, amelynek keretében a témában érintett férfiak – „férfiak” – és nők – „nők” – tömik a gyerekeket a hülyeségeikkel.

Ráadásul teszik mindezt úgy, hogy a szülőknek halvány fogalma sincs arról, hogy mi folyik az iskolában, ahova reggel belépett a gyermekük. És a legnagyobb baj ez! Titokban tolják a gyerekek fejébe a tanaikat arról, hogy milyen jó az, ha valakinek két apukája, vagy két anyukája van.

Miért titokban?

Rém egyszerű: mert ők is szégyellik ezt az egészet és tudják, hogy ha előre bejelentenék, hogy az intézményekben mutatják be az életvitelüket, akkor jobb esetben a gyerekek egy része az előadás napján nem menne iskolába, rosszabb esetben egy vehemensebb apuka úgy billentené fenékbe az iskolába belépő LMBQT-s aktivistát, hogy lába nem érné a földet. Ma amikor a szülők sokkal kevesebbért is az intézményekbe mennek reklamálni, akkor joggal feltételezik azt, hogy a vehemensebbek ezekben az esetekben sem tennének lakatot a szájukra.

Azt se feledjük el, hogy ezeknek a hagyományos családmodell ellen kampányoló félresikerülteknek valaki teret ad. Ha nálunk ilyennel állna elő az iskola, akkor a magam részéről azonnal kivenném onnan a gyerekem, mert nem ezért jár oda. Tanulja meg, hogy mennyi kétszer kettő, hogy ki volt Szent István, vagy éppen József Attila, de ne tömjék azzal, hogy micsoda szép élete lehet egy meleg pár által nevelt gyereknek. Szóval az iskolák felelőssége sem kicsi.

És ugye azt is tudjuk, hogy nálunk elképesztően durva diktatúra van – egy fenét… –, mégsem hallani arról, hogy a tankerület páros lábbal rúgott volna ki egy iskolaigazgatót azért, mert beengedte ezeket a szörnyeket az intézménybe. Pedig a felelőssége talán még nagyobb egy iskola vezetőjének az ilyen esetben, mint az aktivistáknak. Ugyanis, amikor az ember beíratja a gyerekét egy oktatási intézménybe, akkor szövetséget köt, minden egyes ott dolgozó emberrel. A legféltettebb kincseinket bízzuk rájuk, abban a reményben, hogy együttműködve nagyszerű felnőtt embereket nevelhetünk.

Arra senkit sem hatalmaztunk fel, hogy beteges propagandának tegye ki a gyerekeinket, főleg nem a hátunk mögött. Ezért is van létjogosultsága az április 3-i népszavazásnak.