Magyarországon természetes, hogy a gyermekünk iskolába jár. Ugyanakkor ez nem egyértelmű Afrikában, ahol már az kitörési lehetőséget jelent, hogy egyáltalán valaki tanulhat. Esély, hogy a gyermek ne ugyanabban a nyomorban élje le az életét, ahogy a szülei. Az iskolák támogatása kulcskérdés. Nem véletlen, hogy a Hungary Helps Program keretében Afrika-szerte számtalan iskolát támogat Magyarország.

Volt szerencsém ezek közül többet is személyesen meglátogatni Kenyában. Nairobiban több mint kétmillió ember él nyomornegyedekben, amelyek borzasztó állapotban vannak. A lakosok átlagosan napi egy dollárból fedezik az életüket. Ezekben a nyomornegyedekben is találni rendezett, a lehetőséghez mérten fejlett iskolákat, ahol a gyermekek egyenruhát, ételt és – ami a legfontosabb – tudást, jövőképet kapnak. Több ilyen iskolát is támogat a magyar kormány.

Megható volt, ahogy a gyerekek előadással, tánccal, énekkel készültek a látogatásunkra. De talán ennél is szívszorítóbb volt, amikor Azbej Tristan államtitkár átadott egy játszóteret Nairobiban, amely magyar támogatásból készült el. Egy játszótér nem olyan nagy dolog, legalábbis a mi életünkben. Ugyanakkor Kenyában a gyerekek jelentős része még életében nem látott játszóteret, ezért meg kellett nekik mutatni, hogyan kell csúszdázni vagy hintázni. Természetesen a kezdeti nehézségek után belejöttek, és le sem akartak szállni a játékokról. Apróságnak tűnik, de az ő életükben ez ekkora fejlődés, amilyet korábban elképzelni sem tudtak.

Aztán itt van a hit, a vallás, Isten. Kenya lakosságának 80 százaléka keresztény, akik gyakorolják is a vallást. Egy-egy misére ezrek gyűlnek össze. A Hungary Helps Program ebben is segíti Kenyát, de a többi afrikai országot is.

Az afrikai embereknek jövőt kell adni, amely nem Európában, hanem a szülőföldjükön van. Afrika hatalmas értékekkel rendelkezik, amelyeket a helyieknek sokkal jobban ki kellene használniuk. A magyar kormány álláspontja szerint nem a bajt kell a kontinensünkre hozni, hanem a segítséget kell elvinni hozzájuk. Ez az egyetlen járható út, hiszen a migrációval érkezők nem tesznek jót Európának, és nem tesznek jót a saját hazájuknak sem.

A nyugati mentalitás a mai napig a gyarmati szemléletből táplálkozik. Ha kell, akkor embereket importál, ha problémát vesz észre, akkor pedig különféle NGO-kon keresztül ad valamit. De ezek átmeneti megoldások, hiszen nem utat mutatnak, hanem csak tűzoltásra alkalmasak.

Beszélgettem gyerekekkel azokban az iskolákban, amelyeket mi, magyar emberek támogatunk, és elmondták, hogy mik szeretnének lenni. Tanárok, ápolók, orvosok, divattervezők, mérnökök. Mindegyikük hangsúlyozta, hogy ezt a munkát a hazájában szeretné végezni.