És most ásítsunk egy jót. Hogy miért? Mert már megint pakolja a cekkert egy üldözött mártír.
Atyaég, de unja már az ember.

„Nagy Boldizsár, a Meseország mindenkié című gyerekkönyv szerkesztője elhagyja Magyarországot, azt követően, hogy életbe lépett a melegellenes kiegészítésekkel ellátott törvény – írta meg a Reuters, amely arról is beszámolt, hogy Nagy halálos fenyegetéseket is kapott a kötet megjelenése után.” (24.hu)

Annyira ismerős ez a régi kommunista recept: külső erők biztonságból, finanszírozottan kívülről bomlasztanak. Mert természetesen a munkát nem fogják abbahagyni. Mármint nem azt, hogy írnak, dolgoznak, hanem hogy a magyar célközönséget megszólítva az ország szellemi életét mérgezik, célzottan aknázzák alá.

„Mostanára találtuk meg a házat, de már több mint egy éve terveztük. Persze politikai okok miatt elsősorban, mert nem érezzük magunkat biztonságban itthon. De szeretnénk tovább folytatni azt a munkát, amit itthon elkezdtünk és csinálunk, csak nem feltétlenül Magyarországról.”

Jó, köszönjük, értjük. Tehát ugyanazt fogod csinálni, mint eddig, semmi nem változik, igazából nem is vagy veszélyben, de a ház mostanra lett meg, és egy füst alatt lehet egy kicsit bőröndöt pakolni, hisz tudjuk, hogy az átlagolvasó és -linkelő csak a címet nézi.

Mellesleg sehogy sem fér a fejembe ez az egész. Azt mondják haladóék, hogy az LMBTQ-nyomulás elleni magyar törvény igazságtalanul hozza összefüggésbe a melegkérdést és a pedofíliát, miközben kinek ír mesekönyvet ez a mártír? Gyerekeknek. Hova akarja eljuttatni? A gyerekekhez.

Ha cigarettát vagy alkoholt akarna eljuttatni, akkor a libsi is hápogna, de ez persze nem megrontás. És láthatóan semmi összefüggés nincs.

Persze több tekintetben is még Mucsa vagyunk, és nem vagyunk eléggé haladók. Nálunk még nemcsak hogy lakossági ellenérzés meg tiltakozás kísér egy ilyen forradalmi kötetet, de Magyarországon még meg is kell venni. Pénzért.

Nem úgy, mint a toleranciabirodalom fővárosában, Berlinben!

A világ legnagyobb gyorsétterem-hálózatában ott ugyanis már a gyerekmenühöz ajándékba adnak egyet.

Az egyik cikkben olvasom: „Berlinben MESEKÖNYVET kapnak a gyerekek. Röviden a mese: A főszereplő Raffi, egy iskolás fiú, aki szereti a sportokat, szívesen focizik, de van babája is, és egy rózsaszín szoknyája. A szoknyát korábban csak otthon merte felvenni, egy nap azonban elhatározza, hogy a rózsaszín szoknyában megy iskolába. Ez lett élete legrosszabb napja, ugyanis kinevették; Egy Leo nevű fiú volt a leggonoszabb az iskolatársak közül. Raffit az édesapja megvigasztalja, ő is szoknyát vesz fel, és úgy döntenek, hogy máskor is szoknyában megy iskolába a fiú. Szoknyás gyerekzsúrt is szerveznek, ahova a gúnyolódó Leót is meghívja Raffi. Mindenki szoknyát visel, kivéve Leo, idővel mégis barátságot köt a két fiú, és együtt játszanak. (...) A szerző szerint a fő üzenet, hogy ha valaki »más«, az nem hátrány, hanem éppen ellenkezőleg: »érdekesebb« lesz mások számára.”

Amit nem tudok megérteni ezekben a devianciát propagáló baromságokban, hogy ez miért is jó. Tehát azt értem, hogy fogadjuk el, hogy ő más, eltér, szokatlan, bár itt inkább működési rendellenességről beszélhetünk. De ez mitől pozitívum? Teljesen természetes, hogy nem bántunk valakit, mert színvak, süket vagy nemileg deformált, de ez mitől jó? Mitől lesz jobb a világ, ha valami egy embernél nem működik, vagy nem a megszokott módon működik?

Ha süket, nem tud autót vezetni, nehézkes a kommunikációja, ha színvak, bajba kerülhet az utcán közlekedve, ha nemileg zavaros, akkor utódnemzésre képtelen. Elfogadjuk. Megértjük. De ez miért jó? Miért kéne ennek örülni?

A propagandafüzet szerzője szerint „érdekesebb lesz mások számára”. Hát, nem tudom. A mese szerint a buliban mindenki szoknyát húz, tehát az érdekes, izgalmas, szokatlan, sőt a kilógó, lázadó és formabontó a gonosz Leo, aki nem hord szoknyát.

Mellesleg lenne egy javaslatom. Ezeket a muszlim kerületekben kéne osztogatni. Utána kitenni kempingszékeket, felállítani sör- és perecstandokat, és élvezni a műsort. Illetve egy fogadóirodát, ahol lehetne fogadni az eredményekre, a sérültek-áldozatok számára, illetve arra, hogy mi van, ha a védett állat megeszi a védett növényt.

Esetleg Nagy Boldizsár írhatna erről egy mesét, ha már úgyis ott van, ha már oda menekült az itteni borzalmak elől.