Elég csak az elmúlt hétre gondolni. És maradjunk a leveleknél – a trágár színésznyilatkozatot most hagyjuk is.

Nézzük inkább a tüntetésszerűséget. Pintér Béla úgymond a hatalomhoz írt egy saját bevallása szerint is okafogyott levelet. A vitatható szónoki élokvenciával előadott műsorszámban mondta el azt a balliberális oldalon azóta már imamalomszerűen ismételgetett, áhítattal idézgetett csacsiságot, hogy a jó színház kritikus és ellenzéki.

Ne elemezgessük a Katona vagy éppen az Örkény ellenzéki (milyeeeen????) előadásait a balliberális kormányok idejéből, túlságosan kézenfekvő lenne.

Hadd válasszak ki egyetlen rendezőt a színháztörténelemből. Nem is magyart akarok. Robert Wilson. Butaság ilyet leírni bárkiről is, hogy a legnagyobb élő színházrendező, de hogy az egyik legnagyobb, azzal senki sem vitatkozik. Ha esetleg elmegy Amerikába szavazni, akkor – nyilatkozataiból nem nehéz kitalálni – a Demokratákra szavaz, kvázi a baloldalra.

Tehát példánk egy jobboldalinak, konzervatívnak nyilvánvalóan nem nevezhető, nagy művész. Több előadását láttam az elmúlt húsz évben. Gyönyörűek. A Quartett például. A Veszedelmes viszonyokból írta Heiner Müller, a főszereplő Isabelle Huppert volt. Katartikus előadás. Kritikus? Mivel szemben? Ellenzéki? Itt már a kérdésfeltevés is ostobaság. Nem. Egyszerű katartikus. Vagy a La Fontaine meséiből készített előadása. Kevés szebbet láttam. Kritikus? Ellenzéki? Ne vicceljünk. Katartikus, igen. Pusztán csak annyi. Ellenzéki volt a kétszereplős csodája Willem Dafoe-val és a nagy orosz táncossal, Barisnyikovval egy elmegyógyintézetbe zárt orosz költőről? Csak szívszorító. Katartikus. Esetleg Az árnyék nélküli asszony, Richard Strauss operája, amit elmondhatatlanul gyönyörűen megrendezett, ellenzéki vagy kritikus előadás? Talán a Pillangókisasszony? Esetleg a Pelléas és Mélisande?

Robert Wilson egyik előadása tavasszal jön Pestre, a balliberális oldal által annyira megvetett Nemzeti Színházba, Vidnyánszky Attila hívta ide. Rengeteg balliberális színházvezető fog kérni olcsó szakmai jegyet, eljönnek majd csodálni Robert Wilson nem ellenzéki és nem kritikus színházát, de utána majd azért el fogják mondani, hogy csak az ellenzéki és a kritikus színház jó.

Szerencsére Pintér Béla felolvasott leveléből azt is megtudtuk, hogy milyen színház nem jó. Hát persze, hogy a (szerinte) jobboldali színház. Balázs Péteré, a szolnoki igazgatóé – közismert, ő volt az első igazgató, aki a baloldalhoz közeli színházi szövetség ellenében lett vezető.

Lehet olvasni egy másik levelet is, egy elzavart ügyelő írta, aki nyilas-ávós éveket idézve feljelentette Mihályi Győző színészt Karácsonyéknál, mert azt hallotta, hogy illetlenül viselkedett négy évvel ezelőtt egy öltöztetőnővel. Nem látta, nem őt zaklatták – csak hallotta és máris jelentett. A Karácsony Gergely-Budapest világ rémisztő jelképe lehetne ez a levél. Egy ügyelő, aki színigazgató akart lenni saját színházában, úgy érzi, hogy eljött az ideje. Ahogy fogalmaz: tudja, hogy csak érettségije van és ezért ő nem lehet igazgató. Na de legalább megpróbál bosszút állni. És a világ, a Karácsony-féle világ látványos fogadókészséget mutat a feljelentő levél iránt. Vizsgálódnak is. Hát persze.

És aztán itt a múlt hét harmadik levele. Egy színész levelet ír Gulyás Gergely miniszternek, nyílt levelet, mi mást.

Nem véletlenül írom, hogy egy színész. A Katonával mérhetetlenül toleráns és rendkívül baráti Index szerint nincs a szélesebb közönség számára azonosítható neve a közel 30 éve a színészi pályán levő színésznek. A címben nem a nevét írják le, hanem azt, hogy a Katona színésze.

De mindegy, ez legyen az Index vagy a levélíró, Kocsis Gergely problémája. Ettől még a levél rendkívül tanulságos. Rögtön az elején ki is derül, mi zavarja a Katona színészét. Idéz Gulyás Gergelytől:

„...valami nem maradhat következmények nélkül. A Gothár-ügynek kell, hogy legyenek következményei. És az nem tekinthető következménynek, hogy annak az igazgatónak haja szál sem görbül, aki egy éven keresztül ezt az ügyet eltussolta.”

Ha van politikusi kijelentés, amivel politikai hovatartozástól függetlenül lehetetlen vitatkozni, akkor ez az. Normális lenne, hogy megússza egy közösség vezetője, hogy egy évig eltitkolt egy súlyos szexuális zaklatást, az áldozatot pedig visszaküldte zaklatójához?

Majd jön egy másik érdekes mondat.

„Kérem, ne használja többet az eltussolás szót. Nem méltó önhöz.”

Miért? Nem eltussolta Máté Gábor igazgató az ügyet? Az eltitkolta jobb lenne? Színészként nyilván kitűnően ismeri a világ drámairodalmát, evégből gazdag a szókincse is – milyen igét használna inkább? Vajon Máté Gábor igazgató elküldte Gothárt, amikor megtudta (megtudta... ugyan, tudta azt évek óta, Schilling Árpád Facebook-üzenetéből tudjuk, hogy az ő körükben mindenki tudta), vagyis fogalmazzunk így, amikor hivatalosan megtudta a zaklatást? Dehogy. Újabb rendezéssel bízta meg. A levél írója mégis hogyan definiálná akkor az eltussolás fogalmát? Nem így, nem azzal, amit főnöke, Máté Gábor tett?

Szemezgessünk még érdekes részeket a levélből:

„Önt az aggasztja, hogy nem tud megfelelni a direktívának, miszerint a balliberális fészkeket fel kell számolni, a nyomás nem szűnhet meg, amíg... Amíg mi nem történik? Amíg Máté Gábor haja szála legalább kicsit meggörbül? Mert azt talán bevállalná, ahogy ismerem.”

Minden mondat tanulságos. Direktíva? Felsőbb utasítás? Tényleg nem fogják fel, hogy lebuktak és ilyenkor a világon minden normális kormány tesz valamit? Aztán jön a hízelgés a főnök bácsinak, az igazgató úrnak, aki mindent megtesz szeretett színházáért. A levélíró mindezt a „bevállalni” ige használatával fejezi ki. „Bevállalni„. Te jó isten...

Majd következik a legtanulságosabb rész. Ha az nem lenne, igazából nem is foglalkoztam volna egy munkavállaló hűségnyilatkozatával. Akkor inkább szomorú lenne. De a következő gondolatmenet már nem szomorú, hanem voltaképpen kóros: megértjük azt a világtól elzárt világukat, amelyben csak ők vannak.

”Kérem, levelemet tekintse tárgytalannak, amennyiben ön az elmúlt tíz évben járt nálunk nézőként. Ebben az esetben ugyanis világos, hogy önt nyilván rossz élmény érte egy előadásunkon, unatkozott, felháborodott talán, netán nem találta elég színvonalasnak... Így hát azt érezte, hogy lehetne ezt máshogy, jobban csinálni. Most pedig adódik egy ilyen príma alkalom, és ön a kultúra állapotát felelősen megítélő politikusként derekasan latba veti hatalmát, és megjavítja a Katonát. Kérem, ne tartson bizonytalanságban, hogy mik a tervei... Ha esetleg mégsem járt nálunk az elmúlt tíz évben, akkor viszont nem értem azt a személyesnek tűnő tüzet önben miellenünk.„

Tételezzük fel, hogy egy búváregyesületben nőket zaklatnak. És ez a búváregyesület állami százmilliókat kap. Évente. És tételezzük fel azt is, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter lábán még sohasem voltak békatalpak. Akkor ne csináljon semmit? Végiggondolta a Katona színésze, hogy mit ír?

Valószínűleg igen, mert a következő mondatok gőgössége, színházi büfében összeröhögős szellemeskedése, hogy mennyire utálják a focit és a népi kultúrát, véletlennek nem tekinthető. Íme:

”Ne értsen félre, nem kevesebb ön a szememben attól, hogy nem jár a Katonába, vagy más színházba, ez minden állampolgár szabad döntése. Én sem járok mondjuk táncházba vagy meccsre, és a táncház meg a meccs nem sértett ettől. Csak mondjuk a táncház és a meccs nem is érdekel annyira, mint önt és politikustársait a színház mostanság.„

Túl azon, hogy Gulyás Gergely nyilván volt már a Katonában, na de még egyszer: miért érdekes ez? Nem arról beszélt, hogy több Shakespeare-t kellene játszani a színháznak és kevesebb Csehovot, vagy hogy nem látja eléggé viszont a Sztanyiszlavszkij-módszert a Sufni nevű kamaraszínpadukon. Nem normális, hogy egy szexuális zaklatást egy évig eltitkoló (igen, eltussoló) igazgató – legyen az egy kutatóintézet vagy egy szarvasmarhatelep igazgatója – egyszerűen csak megússza az egészet. Ennyit mondott.

Persze, leveleket könnyű írni. Igaz, színházat létrehozni, katartikus színházat, azt már nehezebb.

”Kritikus„ meg ”ellenzéki„ előadást is jóval könnyebb csinálni. Csinálják is.