Levél a gyerekeimhez a választásról és a déli harangszóról
2018.04.08. 12:38
Dél volt.
Kora tavasz. Ilyenkor még nem kell kétségbeesve árnyékot keresni. Ilyenkor még nem éget bántóan tolakodva a nap. Csak melegít. Simogat. Ilyenkor még keressük egymás társaságát.
Mi és a nap.
Így mentünk együtt.
Kézen fogva.
8 évesek lehettetek. Majdnem 9.
Beszéltetek, mint mindig. Fogtátok a kezem, szedtétek a kis lábaitokat, és be nem állt a szátok.
Kérdeztetek, meséltetek, veszekedtetek, kibékültetek.
Ilyenek voltatok… olyan kisgyerekek, akik a majdnem 9 éves fejükkel próbálnak nap mint nap rendet teremteni abban a nagy, bonyolult és ijesztő világban, ami őket körülveszi.
Egyszer csak megszólalt a harang.
Megtorpantatok. Szinte egyszerre.
Rám néztetek és őszinte meglepettség csillogott a nagy csodálkozó szemetekben.
- Mi volt ez? – kérdeztétek.
Pedig annyiszor hallottátok már, és én már annyiszor elmagyaráztam nektek, hogy miért harangoznak délben.
Sokszor meséltem azelőtt is a hős Hunyadi seregeiről, aki Nándorfehérvárnál a kereszténység védelmében megállította a félhold alatt gyülekező hódítókat.
Azóta tiszteleg nekünk – ennek a kicsi, de hősies népnek – a világ a déli harangszóval.
Kicsik voltatok még ahhoz, hogy megértsétek, hogy volt idő, amikor az volt a kérdés, hogy a kereszt vagy a félhold fogja-e uralni Európát.
Már nagyok vagytok. Már értitek.
Már látjátok, miért harcoltak egykor a magyarok.
És most már ahhoz is elég nagyok vagytok, hogy megértsétek, miért halkítottam le akkoriban –reggelente – a rádiót, mikor az iskolába tartottunk, és a hírolvasó elkezdte sorolni a híreket.
Nem akartam, hogy tudjátok, nem akartam, hogy ti is halljátok, milyen rettenetes dolgok történnek a világban.
Még nekem is szörnyű volt felnőtt fejjel azokat a híreket hallani...
Ültetek hátul, álmosan pislogva bámultátok az elsuhanó tájat, én pedig pánikba esve kapkodtam a rádió hangszabályozója után, mert tudtam, hogy a Bataclan szó után milyen emberi ésszel felfoghatatlan mondatok következnek.
Csak a bulizók között 112 embert végeztek ki az iszlamista terroristák. Aznap este még öt helyszínen volt vérengzés. Rengeteg halott. Több száz sebesült.
Szorítottam a kormányt és arra gondoltam, hogy mi történt volna, ha ez akkor történik, amikor ezeket a soraimat olvassátok. Amikor már felnőttek vagytok, amikor csajoztok, buliztok és egy koncerten szórakoztok gondtalanul, és beront három állig felfegyverzett rohadék és...
Sosem tudtam tovább folytatni ezt a történetet.
Elcsuklott a hangom, elkezdtem remegni, ökölbe szorult a kezem.
Mindentől féltettelek titeket.
Egy hangosan csaholó kutyától, egy dülöngélő részegtől vagy a nálatok durvább, hangosabb gyerekektől.
De tudtam, hogy egyszer el kell majd engedjelek titeket. Hogy eljön az a nap, amikor egyedül fogtok kilépni az ajtón és elindultok bulizni, táncolni, lányokat felszedni.
És én nem lehetek majd ott, hogy megvédjelek titeket... Tudjátok…
Ha bármi történik..
Szólt a harang. Könnybe lábadt a szemem és arra gondoltam, hogy hány helyen nincsenek már harangok. Hogy hány nyugati nagyvárosban tűntek el a templomok. Hogy hány muszlim érzékenységét sértheti épp most is, ha tőlünk pár száz kilométerre megszólalnak délben a harangok.
És hogy a Nyugat elpuhult férfijai, hogyan hódoltak be az érzékeny mohamedánoknak, és hogy talán éppen most is egy templom harangját olvasztják be. No nem azért, hogy fegyvert készítsenek belőle, hanem, hogy egy újabb mecset építéséhez adják alapanyag gyanánt.
Szólt a harang és arra gondoltam, hogy nálunk ez a hang még nem számít iszlamofób uszításnak.
Nálunk még húsvéti csokinyuszi van és nem „ünnepi nyúl”, nálunk még Mikulás van és nem csúcsos emberke. Nálunk még karácsony van és nem télünnep.
Nálunk még van disznóhús az iskolában.
Hogy nálunk még szólhat délben a harang…
Néztetek rám, én meg zavartan eldadogtam Hunyadi legendáját, de közben egészen máson járt az eszem.
Azon gondolkodtam, hogy vajon jól fog-e dönteni április 8-án Magyarország.
Hogy leszünk-e elegen, akiket nem csaptak be Soros újságírói és politikusai?
Azok az újságírók, akik letagadják a no-go zónákat, akik letagadják, hogy mi lett Nyugaton a karácsonyból, a mikulásból, a húsvétból. Akik letagadják, hogy veszélyben a kereszténység, a hagyományaink, a népszokásaink.
Akik minket vádolnak gyűlöletkeltéssel, holott ők azok, akik nem hajlandóak megírni egyetlen bűncselekményt sem, amit a muszlim migránsok követnek el.
Õk hazugoznak minket, holott mi látjuk, ahogy a migránsok nőket, fiatalokat vernek, ahogy autókat gyújtanak fel, csak azokat a cikkeket nem látjuk Soros hírportáljain, amik ezekről az esetekről számolnának be.
Õk csak arról a két orvosról írnak, akik sikeresek, akik beilleszkedtek.
Mintha csak ők léteznének.
Pedig a valóság az, hogy Franciaországban és Németországban a migránsok évi több száz orvost vernek meg munka közben.
De a liberális propagandisták ezekről az esetekről sem számolnak be.
Szerintük ez a szólásszabadság.
Szerintük a negatív példák gyűlöletkeltők. Uszítóak.
Csak azt a két pozitív példát szabad megírni. Mert az szép. Az humánus.
Csak épp hazugság.
Erre gondoltam, ahogy szólt a harang, srácok.
Hogy ha már nem szólnának a harangok, azt sem írnák meg a liberálisok.
És arra, hogy elegen leszünk-e április 8-án…