A magyar gazdaság egyik sikersztorija a történelmileg is alacsony munkanélküliség és magas foglalkoztatottság. Természetesen minden pozitív folyamatnak lehetnek, vannak negatív oldalai. Ebben az esetben a munkaerőhiány az, ami komoly kihívás elé állíthatja a gazdaságot. Egyik részről örülhetnénk az ebből fakadó növekvő bérszínvonalnak, de sajnos a másik oldalon ez gátja lehet a növekedésnek, a beruházások gyarapodásának. Több szektorban már ma is komoly gondokat okoz, amelyről a vállalkozók egyre kétségbeesettebb történeteket mesélnek és néhányan nem látnak más lehetséges megoldást, csak a bevándorlást – még annak már ismert negatívumaival együtt is.

A folyamatnak azonban pozitív kimenetele is lehetséges. A munkaerőhiány ösztönzést adhat a technológiai fejlődésnek, a robotizáció terjedésének és a hatékonyság növelésének. A robotizáció ma a legforróbb témák közé tartozik nemzetközileg. Egyszerre félnek tőle, valamint lehetőséget is látnak benne. Terjedésének több ellensége van: a szakszervezetek, az olcsó import munkaerő, vagy ennek alternatívája a termelés kiszervezése és a rettegés a képzetlen munkaerő fölöslegessé válásától és az ebből fakadó társadalmi feszültségektől. Külön kérdéskör a személyi jövedelemadók és járulékok eltűnésétől való félelem. A robitizáció terjedésének két legnagyobb ellensége a folyamatosan beáramló olcsóbb munkaerő, és a termelésnek az alacsonyabb munkaköltségű országokba való kitelepítése. Ezek egyike sem igényel fejlesztést és extra beruházást, a már meglévő technológiák használhatók. Ennek összköltsége jóval alacsonyabb volt az elmúlt évtizedben, mint a költséges robotokra való átállás. Ez azonban ma úgy tűnik, hogy változóban van. Egyrészt felerősödtek az olcsó munkaerő mellékhatásaival kapcsolatos aggodalmak, másrészt már az olcsóbb országokban is fogyóban és drágulóban van a munkaerő. Így Magyarországnak is megéri a robotizációba fektetni. Ez számunkra annál is fontosabb, mert amennyiben a magyar gazdaság nem tudja munkaerővel kiszolgálni az ide települő világcégeket, az fejlődésünk komoly korlátja lehet.

A másik oldalon viszont a magyar gazdaság több százezer felszabaduló munkást lenne képes felszívni, ma nálunk társadalmi tényezők nem szabnak határt a technológiai fejlődésnek és a robotizáció terjedésének, sőt inkább lökést adhatnak neki. Ma egyébként ezen a területen még hátrányban vagyunk Németországgal szemben, ahol arányaiban háromszor annyi robot dolgozik, mint nálunk. A robotizáció első körben nyilván az itt megtelepedett nagyvállalatoknál jöhet szóba, amelyek szintén küzdenek a munkaerőhiánnyal. Az ideális természetesen az lenne, ha a magyar tulajdonú vállalkozások is képesek lennének bekapcsolódni a folyamatba. Amennyiben ez megtörténne és a robotizáció terjedése széles körűvé válna, olyan ezzel kapcsolatos szaktudás jöhet létre, ami idővel nemzetközileg is értékké válna.

Kevés ország van, ahol ennyire egyértelműen minden feltétel adott, hogy a cégek nagyobb robotizációs projektekbe kezdjenek. Nincs jelentős bevándorlás, főleg nincs a képzetlen munkaerőből, amely versenyt jelent ennek. Képzetlen munkaerő ugyan van Magyarországon, de ennek problémája nem növekszik ettől, mert nem fenyeget ma is dolgozó tömegeket a munkanélküliség. Ezzel szemben Nyugat-Európában az elmúlt évtizedekben beáramlott olcsó, harmadik világbeli munkaerő pillanatok alatt az utcára kerülhet, ami komoly társadalmi feszültségekkel járhat, pedig a helyzet már így is több, mint feszült.

A jelenlegi magyar helyzet nagy lehetőséget teremthet arra, hogy a robotizáció mintaországává váljunk a EU-ban. Az egyetlen nemzetközileg is komoly fejtörést okozó kihívás, hogy a robotok nem fizetnek adót. Azonban ezt is lehetőségként érdemes kezelni. A probléma megoldásában szintén élen járhatnánk, amire nagy igény lenne ma a világban. A lehetőség tehát adott, meg kellene próbálni élni vele.