Egy hazugság akkor jó, ha igazságra épül. Tudják ezt korunk hisztériakeltői is, akik világmozgalmakat indítanak el egy-egy jól felépített hazugsággal. A lehetőségek tárháza majdnem korlátlan, de látszólag ártalmatlannak tűnő ügyekkel lehet a legbiztosabbra menni.

Itt van például az utóbbi évek egyik lerágott csontja, csak a példa kedvéért: az egyenlőség-egyenlőtlenség kérdése, az újhullámos feminizmus, genderhiszti.

Az alapok mindenki számára ismerősek: jogokat a nőknek, számítsanak ők is emberszámba, nemi alapon ne legyen megkülönböztetés semmi terén. Mondhatni ez a normalitás, ami egy ideje azért működik is már Európa-szerte. Persze ahogy lenni szokott, mindig akad egy hülye, aki szélsőségbe fojtja a frusztrációit és aki ellen aztán lehet lázadni. Jól jönnek az ilyen hülyék az újhullámos feministáknak is, lehet velük példálózni, „ez még mindig a sötét középkorozni”, meg kerekasztal-beszélgetést szervezni A szolgálólány meséjéről. Az újhullámos feminizmus ügyesen hazudik: vesz egy igazságot, ebben az esetben, hogy nincs egyenlőség. Persze hogy nincs, amíg létezik különbözőség, addig vele együtt az egyenlőtlenség sem múlik soha. Erre ráteszik a szélsőséges hülyét a példálózás kedvéért, felépítik légből kapott adatokkal és esetekkel, kicsavart logikával. Innentől kezdve már az egész csak hisztéria, közösségi elmebaj. De működik. Működik a feminizmusnál, az LMBTQXY-propaganda esetén, a klímavédelem kapcsán és gyakorlatilag bármi felhúzható erre a bespirálózott, hisztérikus logikára.

Az ilyen csoportos hisztéria sajátossága, hogy a részletigazságokra épülve megteremtenek egy alternatív valóságot, ami az ő oldalukról teljesen logikusnak és józannak tűnik. A résztvevőinek gondolkodása pedig tipikusan zárt, korlátolt, szélsőségekbe hajlik. A hisztériás világba becsavart közösség felett pedig ott állnak a haszonélvezők, akik az egészet elkezdték, kihasználva őket és eszük ágában sincs kijózanítani a társaságot, sőt: mindig rátesznek egy lapáttal, gerjesztik őket, hiszen ez áll érdekükben.

A tökéletesen hiszterizálható alanyok pedig a fiatalok.

Csak képzeljük el a két tizenévest, akik első látásra egymásba szeretnek. A világ minden valósága érdektelenné válik az érzés elsöprő nagysága mellett, készek mindent hátrahagyni és meg is halni egymásért. A világ végéig is elfutnék érted!-féle pátoszos szerelem, a lehetetlent nem ismerő, tettvágytól buzgó, mindent értő lelkes szempárok: semmi nem változott Rómeó és Júlia óta, Shakespeare időtállóan írta le az ifjúság sebezhető mivoltát. Mindegy, hogy szerelemről van szó vagy világmegváltásról, a tizenéves korosztály ugyanolyan lángoló szenvedéllyel veti bele magát, mintha az életük múlna rajta. És ez így van jól, a tőlük származó energia indít be aztán világmozgalmakat, ami tettre sarkallja azt is, aki éppen meglett volna a felbolydulás nélkül. Ha nincs ez a lehetetlent és veszélyt nem ismerő szenvedély, nincs fejlődés sem. Mert biztos volt, aki csak legyintett a csillogó szemekre, amikor azok előálltak az ötlettel, hogy mi lenne, ha a zsebünkben hordhatnánk az internetet vagy mi lenne, ha zsinórok segítségével beszélhetnénk egymással kilométer távolságokból vagy mi lenne, ha lenne ez a kerek valami, amivel gurulni is tudna a szekér. A csillogó szemek valójában motorok, amik hajtják előre a társadalmat. De van ott valami, amin nem szabad átsiklani: a sebezhetőség. Hogy ezek a csillogó szempárok bízni tudnak abban, aki feléjük fordul és ez mire is ad lehetőséget.

És itt lépnek színre a szemfényvesztők, a hiszterizálók. Akiknek soha nem kellett a szomszédba menni zsiványságért, nemcsak az anyjukat, de a hazájukat is eladják, ha érdekeik éppen azt diktálják. Szomorú lenne, ha az egyenlet itt véget érne, a jövőt veszítenénk el vele. Ahogy viszont a legjobb hazugság is elbukik egyszer, a szemfényvesztők sem nyerhetnek. Hiába a fiatalok sebezhetősége, a szabadok mégiscsak ők: az őket kihasználók örökre érdekeik foglyai maradnak. Ezért nem nyerhetnek soha a bálnasimogatóknak álcázott vörösvérű zöldek, a hazátlan, senkiházi momentumosok vagy a szemkilövető Böszmék. Ideig-óráig élvezhetik a sikert, hiszen ügyesen művelik a hazugságot, de a lebukás mindig kísérteni fogja őket. Akit pedig kísértenek, van miért félnie, így könnyen hibázik. Néha pedig elég egyetlen apró hiba, hogy a hazugságvár összedőljön.