E kiváló kolumbiai gondolkodó, aki 1913 és 1994 között élt, nemcsak abban a tekintetben nyújt számomra kifinomult élményt,  hogy végre egy magát tudatosan és büszkén konzervatívnak, sőt reakciósnak valló filozófusra bukkanhattam a szakmát elárasztó, balliberális beállítottságú, unalmasan egyhangú művek tengerében, hanem abban is, hogy új életre keltette és kiemelkedő színvonalon művelte a filozófiai aforizma műfaját. Élete során mintegy 10.000 aforizmát írt, kisebb részük elérhető magyarul is a További széljegyzetek egy rejtett szöveghez című kötetben. Aforizmái egyszerre testesítik meg a műfaj valamennyi jellegzetességét: a metszően éles, sziporkázó szellemességet, az elmaradhatatlan gondolati mélységet, valamint az igényes nyelvi megfogalmazást.

Gómez Dávila – általa széljegyzeteknek nevezett – aforizmái felölelik az emberi létezés teljes spektrumát: egyaránt szólnak tudományról, művészetről, vallásról, filozófiáról, politikáról, a közemberről. Bármilyen területről lehet tehát szemezgetni. Most néhány olyan aforizmát válogattam ki s láttam el kommentárral, amelyeket a baloldalról, liberalizmusról, marxizmusról fogalmazott meg. Farsang idején talán megengedhető, hogy átadjuk magunkat a derűnek, s áldozzunk a humor oltárán, főleg akkor, ha az ellenzék már amúgy is mindent megtesz azért, hogy kacajra fakasszon bennünket.

Az aforizmákat nem önmagukban idézem: mindegyiket megkísérlem magyarázni, esetleg tovább is gondolni, s egyúttal élvezni azok gondolati zamatát.

„A liberális minden kritikus helyzetben rohan a konzervatívhoz, hogy mentse meg a liberális eszmék következményeitől.” – A konzervatív pedig van olyan ostoba, hogy ezt gyakran meg is teszi. Vajon így tesz majd a közeljövő Európájában is?

„A korlátlan tolerancia nem egyéb, mint a lemondás álszent formája.” – Ha ez igaz – márpedig az –, akkor a jelenlegi Nyugat-Európa már rég lemondott önmagáról; mentségére szolgáljon, hogy álszent módon.

„A terrorista a liberális unokája.” – E passzust Gómez Dávila évtizedekkel az előtt írta, hogy a nyugati világban megjelent volna az iszlám fundamentalizmus terrorja, amelyet gyakran menekültnek álcázott terroristák követnek el. Kommentár: ha „a terrorista a liberális unokája”, akkor vajon ki az édes, egyszülött gyermeke? Talán csak nem az NGO-s aktivista?

„Totalitáriusnak azt az államot nevezik, amely a liberális és demokratikus szemlélet által tönkretett társadalmi integrációt állami beavatkozás útján igyekszik helyreállítani.” – Meg is kapja ezért a magáét! Hogy kiktől? Természetesen a liberálisoktól és a demokratáktól!

„Aki hosszú ideig él, annak látnia kell ügye bukását.” – E sort az élemedett korú 68-as nemzedék tagjainak szíves figyelmébe ajánlom.

„Míg a kortársak elavultnak érzik a reakciós szövegeket, az utókor meglepően aktuálisnak találja őket.” – Vajon miért? Azért, mert a „haladás” időközben „haladt” előre – mi mást is tenne –, ám időközben láthatóvá vált annak eredménye. S ez rá nézve, enyhén szólva, nem mindig hízelgő.

„A balosok számára a baloldali sajtó szokta megalkotni azokat a nagy embereket, akiket a természet és a történelem megtagadott tőlük.” – S milyen nagyokat! Felfújásukhoz már nem elegendő a puszta tüdő, sőt még a lábbal hajtott felfújó-pumpa sem, ehhez már a sajtó, a média hátszelére van szükség!

„A kommunista társadalom intellektuálisan hamar megbénul a viszonzott terrortól.” – Igaza van szerzőnknek: intellektuálisan tényleg megbénul, de amúgy sajnos nem.

„Nem értem, hogyan lehet valaki baloldali a modern világban, ahol többé-kevésbé mindenki balos.” – A magyarázat kapcsán szükségtelen túl fennkölt dolgokra gondolni; megteszik ezt olyan fizikai jelenségek, mint a tömegvonzás vagy az örvény szívóhatása. Nincs szükség magasabb röptű értelmezésre.

„A liberális azt hiszi, balról nincsenek ellenségei – holott csak onnan vannak.” – Hogy miért? Mert ők tömegméretben veszik maguknak a bátorságot ahhoz, hogy meg is valósítsák mindazt, amit a liberális kigondolt; ő pedig csak ámulva nézi az eredményt: ámulata jogos, hiszen nem ismer rájuk.

„Jócskán akadnak, akik Isten ellenségének hiszik magukat, holott legfeljebb annyira futja tőlük, hogy a sekrestyés ellenlábasai legyenek.” – Szolgáljon ez a „felvilágosult” nyugat-európai baloldali aktivisták épülésére – már amennyiben tudnak olvasni.

„A műveltség és a tapasztalat a baloldal két legyőzhetetlen ellenfele.” – Ezért is igyekszik mindkettőt eliminálni; s teszi ezt úgy, hogy karon fogja két szövetségesét, a műveletlenséget és a tapasztalatlanságot.

„A baloldal a múlt meghamisítása útján próbálta kidolgozni a jövőt.” – Ajjaj! Erre mintha kies hazánkban is történtek volna bátortalan kísérletek az utóbbi száz évben…

„Az ébredő nép először kiabál, azután lerészegedik, rabol, gyilkol, majd megint elalszik.” – Főleg akkor, tehetnénk hozzá, ha az ebben érdekelt, általa hatalomra jutottak édes altatódalt duruzsolnak a fülébe. Ennek Kelet-Európában is gyakran tanúi voltunk.

„Korunk tökéletes konformistája a baloldali ideológus.” – Azért fontos itt a „tökéletes” jelző, mert az illető emiatt nem veszi észre, milyen is valójában.

„A jószándékú liberális a súlyos tévedésekre kiszemelt jelölt.” – Akkor mit mondjunk a rossz szándékú liberálisról? Mert akad belőlük is bőven.

„A liberális mindig téved, mert képtelen különbséget tenni a maga szándékainak tulajdonított, illetve a valóban a saját szándékaiból fakadó következmények között.” – Ezen nincs mit csodálkozni; ha a liberális már azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, akkor honnan lenne képes a fenti különbség megtételére?

„A modern apologéta nagy küldetéstudatában elfelejti, hogy nem az üzenetet, hanem a védőbeszédet kell a saját korához igazítania.” – Márpedig e szerepzavarba mostanság sokan beleszaladtak.

„A baloldaliság annyit jelent, mint elhinni, hogy a katasztrófa előszele a jólét hírnöke.” – Pedig Európának ebben a fertályában gyakran oly erős előszelek fújtak, hogy jólét dolgában már rég le kellett volna pipálnunk a Nyugatot.

„Azzal kezdődött, hogy demokratikusnak neveztek liberális intézményeket, és azzal végződött, hogy liberálisnak nevezték a demokratikus szolgaság formáit.” – Tökéletes leírása ez annak, hogyan lett a szólásszabadságból politikailag korrekt beszédmód.

„Az ember nevelhető állat – már ha nem progresszív pedagógusok kezei közé kerül.” – Nagyon is így van: a progresszívek kezeitől ments meg, Uram, minket!

„Ahol az egyenlőség beengedi a szabadságot, ott az egyenlőtlenség is besurran.” – Hát persze! Azzal a cinikus megkötéssel, hogy ezek a besurranó egyenlőtlenek tartják magukat a legegyenlőbbnek.

„A marxizmus csak ott tudja leigázni az értelmet, ahol szolgálatában áll a rendőrség.” – Ezt bőven volt alkalmunk tapasztalni. Főleg akkor, amikor a rendőrségnek a „sűrített marxizmus” volt a szolgálatára – vagyis a gumibot.

„A marxizmus mindenekelőtt a saját történetét nem érti.” – Ehhez két megjegyzést fűznék: 1. Nem is csoda: aki értett belőle valamit, azt rövid úton kinyuvasztották. 2. Ha még a saját történetét sem érti, akkor hogy volt mersze magát a jövő letéteményesének tekinteni!?

„A baloldal olyan lejtő, amelyen az összes lelki képesség legurul.” – Ezért van az, hogy Sziszüphosz ezerszer inkább irdatlan köveket görget felfelé, mintsem hogy e lelki képességek legurulásának engedjen szabad utat.

„A baloldal azt szeretné, ha a konfliktusban nem az minősülne bűnösnek, aki a másik javaira sóvárog, hanem az, aki a magáét védi.” – Pontosan! Ezt az elvet követte minden baloldali, amidőn a népre hivatkozva kisajátította mások magántulajdonát – saját magának.

A végére még egy gyöngyszem: „A hülyék jelenléte elszomorít.” – Kérdés: kiket értünk hülyéken? Válasz: azokat, akik tényleg azok.

Éljen a báli szezon!