Az ember nagyon tudja unni azokat a hasbeszélőket, akik saját, viccesnek vélt történetüket ezredszerre is ugyanúgy, változtatás nélkül és természetesen újdonságként képesek elmesélni, mintha egyébként nem a könyökünkön jönne már ki.

Van azonban az ismételgetésnek hasznos hozománya is, hiszen szerencsés esetben az lehet ugye a tudás anyja. (Repetitio est mater studiorum.)

Aktuális írásom története inkább az első megállapításra hajaz, ami nem azt jelenti, hogy olyanról fogok írni, amit korábban már papírra vetettem. Olyat azonban igen, amelynek jellemzője lépten-nyomon visszaköszön különféle történetekben. Ezekben nem a tartalmuk unalmasan azonos, hanem a jellemzőjük. Nevezetesen a bántó valótlanságuk. A második megállapítás fényében ebből azt érdemes levonni, hogy az írások alanya rendszeresen állít valótlanságot és ferdítéseit, hamukáit következetesen mantrázza is.

Ha közpolitikáról beszélünk és a felvetéssel összefüggésben a Demokratikus Koalícióra gondoltak, akkor bizony talált, süllyedt.

S ez már azért is örvendetes, mert következtetésük élő bizonyíték arra, hogy – az elfogult fanokat leszámítva – az emberek átlátnak a szitán, s ha politikai valótlanságok rendszeres állításáról van szó, akkor hamar a DK jut az eszükbe. Persze vannak kivételek is, amelyek erősítik a szabályt. Hiszen Gréczy Zsolt is DK-s politikus (volt), akiről nem lehet azt mondani, hogy nem áll elő büszkén a meztelen valósággal.

Nem részletezem a DK hazugságaival kapcsolatos előzményeket, hiszen nemrégiben írtam erről, inkább egy friss példával szeretném illusztrálni, mennyire kell figyelni, ha a nevezett párt képviselői bármiről is nyilatkoznak. Rodolfo legalább szólt előre. Híres mondása: „Figyeljék a kezemet, mert csalok.”

Gyurcsányék persze sose szólnak előre. Talán azért, mert ők nem szórakoztatni szeretnének – bár ez így is gyakran sikerül –, hanem sokkal inkább félrevezetni. Nekik leginkább a szájukat kell figyelni, amivel a hallgatóság hasba akasztására nagyon is alkalmas hangokat képesek szöveggé, bódító tartalommá formálni. Gyurcsányné asszonyság a közelmúltban például az ATV-ben arra a bravúrra volt képes, hogy szinte egy lélegzetvételnyi idő alatt tudott „igazságként” A-t és B-t is mondani, ugyanarról a dologról pirosat majd aztán zöldet állítani. Budapest kormány általi állítólagos kivéreztetése volt a téma.

A kérdés egyszerű és egyenes volt.

„Tud-e ön valamit arról a tanulmányról, amelyre Karácsony Gergely hivatkozott és ami szerint gyakorlatilag kivéreztetnék Budapestet. Állítólag a kormány Brüsszelben prezentálta.”

A lelkes válasz Dobrev Klárától. „Én magam is láttam ezt a tanulmányt interneten és hát egészen elképesztő.” Tehát maga látta, nyilván a saját szemével és elképedt rajta. Folytatjuk az idézetet: „Gyakorlatilag képzeljék el Magyarország térképét, amelyből egyrészt az ellenzéki városokat szinte teljes egészében kihagyták. És nem is a hátrányos térségeket fejlesztik, hanem pontosan azokat a területeket, ahol a Mészáros és Tiborcz családnak tulajdona van. Balaton környéke, Tokaj-Hegyalja.” És a gyanútlan néző Klára asszonnyal együtt esik le a székről, hogy ilyen már tényleg nincs, ez a kormány disznó, s már rázza is az öklét, hiszen Láriferi felesége a saját szemével látta azt, amit állít. Aztán kiderül, hogy mégse.

Kérdés: „De Paklovics miniszter úr meg Fürjes államtitkár úr azt mondta, hogy butaság az egész. Hogy nincs ilyen anyag. Nem tudja, hogy mire gondol a főpolgármester, de ilyen nem létezik.” Válasz ismét Láriferi feleségétől, akinek a szeme sem rebben, a mosolya talán még szélesebb és a ferdítéstől visszataszítóbb a szokásosnál is. „Nagyon remélem és akkor nagyon örülni fogunk annak, hogyha véletlenül most az egyszer igazat mondanak.” Magyarán egy szó sem volt igaz az előző mondat állításából, miközben a két ellentétes tartalmú közlés nem egészen egy percen belül hangzott el. Klára asszony tehát ezúttal sem igyekezett a valóságábrázolást – akár gréczysen is – tökélyre fejleszteni.

Azaz Láriferi asszony nem látta, nem is láthatta a saját szemével azt a bizonyos térképet se interneten, se másutt, mert ilyen térkép egyszerűen nem létezik. Létezik viszont olyan jelentés, amelyben Budapest a prioritások között szerepel, tehát szó sincs a kivéreztetésről, sőt.

Gyurcsány Ferencet egyébként azért emlegettem többször Láriferiként, mert ezt a – finoman – nicknevet már a köznyelv akasztotta rá, mint olyan emberre, aki hajlamos ostobaságokkal előállni. Magyarán a többség megbízhatatlan alakként tekint rá, akinek nem szabad, nem is érdemes a szavára figyelni.

Nejének fenti arcpirító produkciója kapcsán eszembe jutottak iskolai tanulmányaim állandó jelzői, például hókarú Nauszikaáról, földrázó Poseidonról, a leleményes Odüsszeuszról vagy a bajnok Akhilleuszról. A hazaiak közül ott sorakozott Vörösmarty fejedelmi Zalánja, kacagányos Etéje.

Gondoltak már arra, hogy férjéhez hasonlóan Dobrev Klára is kiérdemelne egy állandó jelzőt, elvégre már szinte többet szerepel, mint létrehozója? Nekem csak ilyenek jutottak eszembe, hogy például ferdítő vagy lódító Dobrev, esetleg ámító Gyurcsányné, vagy hogy az unióban is értsék: Klara hamuka, netán Klara svindl. Ha van jobb, szóljanak, minden megoldás érdekel!

Nem tudom, önök mint látják a világ folyását, de a magam részéről úgy vélem, csak akkor jutunk előbbre, ha néven nevezzük a gyereket.

Örülnék a véleményüknek!