Azt egy percre sem gondolta senki komolyan, hogy a Keménymag c. műsor korábbi résztvevői – Ambrózy Áron, Vésey-Kovács László és szerénytelenségem – az antiszemitizmus bűnébe estek volna. Ha valaki mégis ezt gondolná, szívesen röhögünk köré árkot. A bocsánatkérés maximum egy szar viccre vonatkozott. Antiszemitizmus ügyében nekünk nincs, nekik (bőven) van elszámolnivalójuk.

Azt sem gondolta senki egy percig is komolyan, hogy a Jobbik legtenyérbemászóbb ripacsát zavarná az antiszemitizmus. Ha így lett volna, talán helyesírási hiba nélkül képes lett volna leírni az Auschwitz szót, de ez sem sikerült neki.

Ha komolyan gondolták volna, és ha tényleg zavarná őket az antiszemitizmus és a rasszizmus, akkor a Jobbik tagjai szépen sorban távoznának a közéletből. Egyikük sem teszi természetesen. A Jobbik ugyanis – a többi ellenzéki alakulattal egyetemben – semmiféle erkölcsi természetű konszenzusnak nem része. Õket kizárólag az érdekli, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak bármi áron. Két nappal az esemény után láthattuk, ahogy a lassan minden pártot bejárt Pörzse Sándor mögött a Jobbik főripacsa kellemesen elkuncog a KDNP-s Salamon László nevével való élcelődésen. És szemben a mi esetünkkel, ennek a viccelődésnek a színe, szaga, íze valóban antiszemita volt.

Tudjuk azt is, hogy a főripacs számára semmit sem jelent zsidó származása; mea culpa, olyannyira nem, hogy mi nem is tudtunk róla, elvégre nincs birtokunkban a Gyöngyösi/Bencsik-lista. Mi történt akkor? Hirtelen lelt rá érzékenységére? Szegedi Csanád kiengesztelésére törekedett?

Ugyan.

A történet végtelenül egyszerű. A Jobbik korábban is egyszerű árucikkeket próbált teríteni a piacon, ha már korábbi elnökük amúgy is porszívóügynök volt – ő most épp valamiféle puzsérizmus lighttal házal az influenszeri szcénában. Gyöngyösi Márton pedig nemrég ismerte el, hogy „tényleg nem érdemes mismásolni: akkoriban tudatosan játszottunk rá a rasszista, antiszemita érzésekre“. Akkor ez volt az árucikk, amivel a Jobbik házalt, most pedig az áldozati póz és az érzékenység az. A nemzetközi és hazai baloldalnál az már úgyis régi, jól bejáratott valuta. Komolyan nem kell venni, ezek az aktusok nem az őszinte erkölcsi felháborodás következményei, hanem cinikus bohóckodások. Az pedig a cinizmus csúcsa, hogy a főripacs felmenője emlékét beáldozza a pillanatnyi politikai célok érdekében.

Ahol őszinte a felháborodás, ott következmény is van. Az ellenzéknél semmiféle következmény nincsen.

Hiába verik a morál tamtamját látástól vakulásig, ha a cselekedetek nem követik a szavakat, az minden meggyőződés halála. Ne keressünk a Jobbiknál és az ellenzéknél meggyőződést, mert nincs nekik olyanjuk.

Súlyozzuk akkor az elkövetett hibát és az érte kiszabott penitenciát. Mi kisebb hibával többet kaptunk, mint Karácsony Gergely egy sokkalta nagyobbért. Maradjunk annyiban, hogy ez az ügy le van zárva, az eset ennyi hallgatást érdemelt. 

És ha legközelebb a baloldalnak doromboló kisnyilasok erkölcsi felháborodósdit játszanak, kezeljük kellő szkepszissel az őszinte szándékot, pontosabban annak látszatát.

Itt az ideje kíméletlenül kimondani az igazságot, lerántani a leplet a képmutatókról!