Beismerő vallomásnak is beillő rövidke véleménycikket közölt nemrég Simicska Lajos Indexe, amit szorosan követett a 24.hu kenetteljes-keretes pózolása.

Ez egy sajátos win-win szituáció: rosszul semmi esetre járhatunk.

Az Index t. szerzője viszont azt ismerte be, hogy azért nem ugrottak rá Havas zaklatási ügyére – szemben a korábbiakkal – mert az a lakájmédiában jelent meg először, utóbbi pedig természetesen manipulál és hazudik. Ugyanez nyilvánvalóan nem mondható el a Lajos ánuszrózsáján tenyésző Indexről, a hazai Fake News zászlóshajójáról. Önképük szerint ők sosem mocskolták be magukat semmivel, főleg nem az ingükön lévő pacákkal, melyek valamelyik Szabadság téri fogadáson jelentek meg a lazacos szendvicsek elfogyasztása után.

A kulcsmondat a következő: „És ettől bizony úgy tűnik, hogy itt nem a zaklatás és az áldozat sérelmének a bemutatása a fő cél (sőt, az sikkad el igazán), hanem egy újabb, politikailag vezérelt karaktergyilkosság“. Óriási szerencse, hogy a korábbi eseteknél fel sem merült ilyesmi, és a függetlenobjektív média szépen utánament annak, hogy nem játszhatnak közre efféle célok mondjuk Marton László lincselésében a színházi világ részéről. Ott csak és kizárólag az áldozatok könnyeiről jelentek meg elfogulatlan beszámolók, és még véletlenül sem a „tettes“ kivégzése volt a cél, továbbá óvatosan megvárták a bizonyítékokat.

Ez egy beismerő vallomás. Kukába dobhatjuk az összes nagy szózatot, amit ezidáig a torkunkon próbáltak lenyomni függetlenobjektívék, meg amire a vallomásban is hivatkozik a szerző, „szakmára“, „igazságra“ stb.

Lajos Indexe beismerte, hogy igenis az számít, ki mondja, nem számítanak a tények, sőt az áldozatok beszámolója sem számít napjaink legfontosabb haladó ügyében. Csakis a politikai érdek számít, a csicskamédiának pedig nem érdeke az általa amúgy követett #metoo-kampány keretében lemészárolni Havas Henriket, hiszen közös a tulajdonosuk is Havas könyvének alanyával.

Tekintsünk most el attól, hogy az egymást most már hetente többször kitüntető „szakma“ szereplői azon szoktak ríni, hogy a propaganda- és lakájmédia elnyomja az ő szűzies szakmai hangjukat – hiszen ócska propagandával szemben nyilvánvalóan fel vannak vértezve annyi tekintéllyel és renoméval, hogy ezt játszi könnyedséggel el tudnák hárítani. Ahogy nemzeteket sem lehet legyőzni mekis sült krumplival, és nem is kell utóbbitól félteni, úgy a minőségi, szakmai újságírást sem kell félteni átlátszó és olcsó propagandától.

Már persze akkor, ha a fentiek igazak.

De nem igazak. A csicskamédia épp most ismerte be, hogy a villanypózna tetejéről, propelleresen szarik az általa hangoztatott ún. „szakmai“ irányelvekre.

A „Szakma“ két forintot nem ér. A „Szakma“ nem létezik. Hálával tartozunk ezért a beismerésért.