Ez a tény még meglepőbbé teszi, hogy a zsarolás, a fenyegetés egyre erőteljesebben és nyíltabban jelenik meg magán az Unión belül, a kisebb tagországok irányába. A nyomásgyakorlás nem titkolt célja, hogy legitimálják Merkel bevándorlás-politikáját.

Néhány hete Törökországban gazsulált a teljes EU vezetés, ahogy egy diplomata fogalmazott: „térden csúsztak Erdogan előtt”. (/article-terden-csuszva-erdogan-elott) Ígértek fűt-fát, hatalmas összegeket, hogy elnyerjék a törökök jóindulatát. Nem mutattak erőt, mert vagy képtelenek, vagy rosszul mérik fel a politikai helyzetet. Mindkét ok meglehetősen siralmas. Ahogy az eddigi fejleményekből látszik, a törökök kiszámíthatóan viselkednek, azaz csak minimális mértékben csökkentik a migrációt.

A törökökkel szembeni puha politika még meglepőbbé teszi az EU vezető tagállamai, főleg Németország fenyegető, zsaroló magatartását az EU kisebb tagországaival szemben.

Az Európai Unió, mint közösség, egyik legfőbb kihívása mindig is a kicsik és a nagyok érdekérvényesítő képességének igazságos kiegyenlítése volt. A szabályok meglehetősen sok garanciát tartalmaznak a kisebbek védelmében. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nagy országok informális befolyása nem volt mindig erősebb, de ez egy elkerülhetetlen állapot, amivel nincs mit tenni. Az EU vezető politikusai, a nagy országok vezetői eddig nagyon óvatosak voltak, nem akarták a kisebb országokat megsérteni, nyíltan érzékeltetni velük szemben az erőfölényüket.

Ez a kiindulópont a népvándorlás kezdete óta gyorsuló ütemben változik. Az EU és az erősebb országok vezetői, élükön Németországgal, ma már nyíltan fenyegetik és zsarolják a kisebbeket. Egyfelől a támogatások megvonásával vagy csökkentésével, de újabban a schengeni rendszer megszüntetésével is. Míg az első, ha nem is elegáns, de legalább érthető, a második teljesen értelmetlen.

A jelszó a „szolidaritás”. A kvótákat elutasító országoknak is segíteniük kellene a németek önként vállalt terheinek csökkentésében. Akkor is, ha ők nem hívták Európába a bevándorlókat. A németek úgy érvelnek, hogy ha a „mézes bödönből” rendszeresen megkapják a támogatást, akkor a keserű pirulát is le kell nyelni, vagyis, amikor baj van, közösen kell vállalni a terheket. Tiszta érvelés. Valóban így kell értelmezni a közösségen belüli szolidaritást, de a kvótákat elutasító országok érvelése is jogos. A kvótáknak pénzzel megválthatónak kellene lenniük és ami a legfontosabb: előtte meg kellene állítani a bevándorlást, mert így az egész csak tovább ösztönzi a migrációt. Míg a nagyok érvelése, teljesen érthetetlen módon, kizárólag morális és érzelmi síkra tereli a kérdést, a másik pragmatikus és politikai síkon tartja.

Ha a migrációs krízis egyetlen negatív következménye annak a hallgatólagos megegyezésnek a felbomlása lenne, hogy az európai nagyok nem élnek vissza a hatalmukkal és nem zsarolják a kisebbeket, már az is túl nagy ár a Közel-Keletért. Ennél azonban a negatív következmények jóval méretesebbek. Furcsa, hogy a nagy országok egy ilyen súlyú kérdést érzelmi síkra terelnek és vállalják akár az egész EU alapjainak szétzúzását is.

Ez nem lehetne így, ha nem árnyékolnák be a kérdést személyes politikai ambíciók. Az EU vezetői igyekeznek Angela Merkel tekintélyét és politikáját megmenteni. Ezért még ezt sem tartják nagy árnak. Valószínűleg úgy értelmezik, ha Merkel politikája megbukik, akkor megrendülnek az EU alapjai, ezért érdemes hazardírozni. Nyilván vannak személyes motivációk is, mert az EU mai vezetése Merkel befolyása alatt áll és félnek a változástól. Merkelnek pedig erőt kell mutatnia és jelenleg erre nem képes mást kitalálni, csak a kötelező kvótákat. Nem veszik figyelembe azonban, hogy a kisebb országokban ugyancsak erős belpolitikai kérdéssé vált a kvóták ügye és ott is a politikai stabilitást, illetve a szélsőségek előretörését kockáztatják a kvóták kikényszerítésével.

Megfontolható gondolat lenne Közép-Európa számára egy hatalmas gesztus keretében elfogadni a kvótákat és ezzel segíteni Merkel politikájának konszolidációját. Megfontolható, de jelenleg nem támogatható gondolat.

Merkel politikája ugyanis olyan mértékben elhibázott, hogy annak változását kell elősegíteni, nem fennmaradását.

Bűn lenne olyan lépéseket tenni, ami segíti fennmaradni. Sajnos nincs ideális megoldás a kérdésben, mert ha meg is oldódna a közeljövőben a kvóták ügye, már nem visszavonható a tény, hogy a nagy országok visszaéltek az erejükkel. Ez felszítja majd a vitát, hogy vajon mennyire egyenrangú felek az EU tagállamai és messzire vezet az Unió sorsa vonatkozásában.

A vita azonban nem oldódik meg, ezért ha Merkel nem visszakozik, vagy nem bukik meg, akkor előbb utóbb kénytelen lesz valamelyik fenyegetését beváltani, hogy megőrizze hitelességét.

Ennél azonban még hamarabb eljöhet a pillanat, hogy a nagyok fenyegetőzése ellenére, a kisebb országok kezdeményezik Schengen felmondását, hogy megvédjék országaikat a nagyok okozta migrációs problémáktól, a nemzetbiztonsági kockázatoktól és a terrorveszélytől.