Családalapítás küszöbén álló nőként a szorongás több formájával találkozhatunk. Az időzítéstől kezdve ott a sok vizsgálat, az „ugye minden rendben lesz” egész életen át tartó gondolata, na és persze: a pénz. Sokan azért nem vállalnák a kis tesót, mert fogalmuk sincs, hogyan jönnek majd ki a hó végén. Vagy nincs egy újabb gyerekszoba, egész egyszerűen nem telik nagyobb lakásra. De a pelenka sem a fán terem, ha pedig egy ízlésesen berendezett babaszobára vágyunk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. A támogatás tehát mindenkinek jól jön, sőt van, aki csak ezzel tudja megvalósítani az álmát, hogy nagy családja legyen.

A családok támogatása most róluk szól. Rólunk, akik a gyerekeinkben látjuk a jövőt. És a gyerekekről, akiknek a legjobbat akarjuk megadni.

A helyzetet és igényeket felmérve pedig érkezett is válasz a kormány részéről: a hétpontos családvédelmi akcióterv. Ha házasodsz, adókedvezményt kapsz, ha gyereket vállalsz, akkor is, a felvett kölcsön hitele pedig kedvezményes, ha hármat szülsz, elengedik a törlesztést. Ráadásul lesz nagyszülői gyed, ami európai szinten forradalmi újításnak számít: egyszerre segíti a szülők munkába való visszaállását, a nagyszülők unokáik életében betöltött szerepét pedig úgy hangsúlyozza, hogy anyagilag is támogatja őket.

Hogy vannak nők, akik soha nem akarnak szülni, az tény. Vannak, akik még nem tudják magukra venni az akcióterv pontjait, mert eszükbe nem jutott elgondolkodni azon, akarnak-e gyereket egyáltalán. De őket most ez az egész nem érinti.

És mégis mi történik? Ahol az érvek elfogynak, ott jön a személyeskedés. A sértődött cikkek, beszólások. Megy a felháborodott pufogás, hogy milyen rossz képet fest ez az egész a társadalmunkról, hiszen visszaidézi az „ősi” elnyomó időket, ami szerint a nő helye otthon a gyerekkel van. Ízléstelen cikkekben listáznak arról, melyik fideszes politikus felesége jár jól, mert otthon négy gyereket vagy többet nevel.  

Értem én, hogy az évértékelő után nehéz volt szóhoz jutni az ellenzéki oldalon, de ez az „én nem leszek tenyészállat” és „a kormány szálljon ki a méhemből”-féle üres és ráadásul totálisan irreleváns kapálózás teljes tévedés.

Az egy dolog, hogy olyanból csinálnak ügyet, ami nem róluk szól és ezzel hergelik egymást. Világos, hogy a feministáknak időről időre szükségük van apropóra, ami kapcsán hisztériázhatnak egyet, belenyomhatják életmódjukat mások arcába (akik nem kérdezték őket), hogy aztán kipirult arccal az asztalra csaphassanak: Ma is jól megmondtuk, hogy nem leszünk inkubátorok! De még mindegy is nekik, hogy most nem erről van szó és a logikájuk teljesen ellentmondásos. Hogy például a nagyszülői gyed vagy a bölcsődei férőhelyek bővítése pont azt a lehetőséget teremtik meg, hogy mindkét szülő visszamehessen dolgozni és a nőnek ne a tűzhelyet kelljen őriznie otthon.

Segíteni a gyermekvállalást nem egyenlő az arra kötelezéssel. Úgy tűnik, hogy ez az ellenzékieken kívül mindenki számára világos. Ahogy az is, hogy a magyar nők nem Orbánnak szülnek gyereket, hanem maguknak. Azzal, hogy ők következetesen ennek ellenkezőjét állítják, csak egyvalamit tesznek világossá:

A hétpontos akcióterv egy válasz a magyarok igényeire. A magyarokat megkérdezték, hogy a bevándorlást akarják-e támogatni vagy a családokat. Õk pedig döntöttek. És még abba is beleszólhattak, hogyan szeretnék ezt. A most hőzöngő ellenzékieket viszont mindez nem érdekli. Ahogy az sem, hogy a gyermeket vállaló nők nagy részének sorsfordító segítség az akcióterv, de mindegyikőjük számára óriási támogatás.

Akiről pedig éppen nem szól, annak nem is kell magára vennie.