Világszerte tudományos, orvosszakmai és politikai konszenzus van abban a kérdésben, hogy a Covid-19 valódi veszélyeket rejt magában az emberek egészségére vonatkozóan, kiváltképpen egyes alapbetegségben szenvedők esetében. A vírustagadók azonban szembehelyezkednek a tudomány álláspontjával, és kétségbe vonják az orvosok, virológusok, tudományos szakemberek véleményét, vizsgálataik, kutatásaik eredményét. Köreikben többféle álláspont figyelhető meg. A vírusszkeptikusok nem vonják kétségbe a koronavírus létezését, azonban eltúlzottnak tartják az országok védekezési módszereit, a távolságtartás szükségességét vagy a maszkviselés hatékonyságát. Mások részéről olyan szélsőséges vélemények látnak napvilágot, miszerint a vírus nem létezik, ezért az egészségre nézve veszélyt sem rejt magában.

A vírustagadók üzenetei leggyakrabban a közösségi médiában terjednek, azok körében, akik fogékonyak az ellenőrizetlen hírekre. A közösségi médiában alacsony a hírekre vonatkozó „belépési küszöb”, ezért gyorsan terjednek a nem hiteles tartalmak. Kommentek és posztok hatalmas mennyisége árulkodik arról, hogy nagy számban vannak olyanok, akik tagadják a vírust, vagy lebecsülik annak veszélyét. Ez ellen leginkább kritikus gondolkodással lehet védekezni, továbbá a közoktatásban is megjelentek olyan tárgyak, mint például a digitális kultúra, amelyek felkészítik a jövő generációit arra, hogy kellő körültekintéssel, forrásellenőrzéssel tudják fogadni az impulzív cselekvésre késztető híreket. A közösségi média virtuális teret teremt, amely azért kiváló táptalaja az álhíreknek, mert használóját kiszakítja a valóságból. Ezért is fordulhatott elő az, hogy a legnagyobb ukrán vírustagadó is a koronavírus áldozata lett.

Általában a járványtagadók olyan tényeket kérdőjeleznek meg, melyekkel kapcsolatban társadalmi és tudományos konszenzus alakult ki az elmúlt időszakban, és ez a körülmény már önmagában felvet bizonyos morális aggályokat. Ezenkívül – miután a tevékenységük igen sokrétű lehet – több büntetőjogi tényállás is szóba jöhet. Egyfelől a magyar jogalkotó még az első hullám idején bevezette a járványügyi védekezés akadályozását mint önálló bűncselekményt, amely egyes járványügyi intézkedések végrehajtásának akadályozását szankcionálja. Másfelől – a körülményektől függően – akár olyan bűncselekmények is szóba jöhetnek, mint a csalás, a kiskorú veszélyeztetése, illetve a testi sértés (amely egészségsértéssel, például a másik személy letüsszentéssel történő megfertőzésével is elkövethető).

Ami az esetleges jogkövetkezményeket illeti, Magyarországon a járványügyi védekezés akadályozása bűncselekmény elkövetője akár 8 év szabadságvesztéssel is kalkulálhat. A szabályozás országonként eltérő, és a szóba jöhető esetek is igen változatosak. Sajtóinformációk szerint Hollandiában előfordult, hogy bizonyos személyek szándékosan idősek körében köhögtek. Ilyen esetben akár kényszerítés is megállapítható (aminek hatására – a megfertőződéstől való félelmében – a sértett távolabb lép). Németországban a Btk. mellett külön járványügyi törvény van, amely büntetőjogi és szabálysértési alakzatokat is meghatároz. Ilyen eljárások például a karantén megszegése miatt indulhatnak.

Összességében elmondható, hogy a különböző összeesküvés-elméletek, illetve az ezek alapján kialakított életvitel követése bizonyos esetekben jogi relevanciával is bírhat. A magyar Alkotmánybíróság az oltásellenesség kapcsán kimondta, hogy „a kötelező védőoltások beadásának jogszerű indok nélküli megtagadása esetén a szülők neveléshez fűződő joga korlátozható”, sőt akár a gyermek családból való kiemelése is alkotmányos lehet. Ezenfelül a „fényevőperként” elhíresült esetben a szülők – akik beteg gyermeküket orvos helyett természetgyógyászhoz vitték – mulasztásos emberölésért feleltek. A koronavírus szándékos átadásával összefüggésben pedig fontos megjegyezni érdekességként, hogy a magyar büntetőjog a HIV-vírussal történő megfertőzést testi sértésként kezeli, ami irányadó lehet a koronavírus esetében is.