Kezdjük egy egyszerű állítással: Magyarországon nincs semmilyen médiadiktatúra, nincs központosított információuralom. Az éles és zajos politikai versenyben érthető ugyan a „diktatúrát” és „propagandasajtót” kiáltó újliberális és baloldali retorika politikai funkciója, ettől azonban a tények még tények maradnak.

Aki interneten kommunikál, pontosan tudja, hogy ez így van. Mindent le lehet írni és mindent le is írnak. Senkiért nem jön fekete autó. Az állam nem „vadássza le” a szélsőséges, ordenáré politikai vélemények megfogalmazóit sem, nemhogy a mérsékelt ellenzékieket. Bárki hozzáférhet ízlésének, érdeklődésének megfelelő hír- és véleményoldalakhoz. Bárki elküldhet bárkit a pics888ba.

Igaz, mondják mások, mit ér egy árva kormánykritikus blog. Adott esetben valóban semmit, de nem azért, mert „agyonhallgatják” vagy mert „nem kap lehetőséget”, hanem mert nincs rá kereslet. A közösségi oldalak uralta új valóságban minden információ megtalálhatja a maga helyét és piaci értékét, ami időnként azt jelenti, hogy gyors, vírusszerű terjedésbe kezd, máskor le se szarják.

A klasszikus politikai újságírás területén (nyomtatott és hagyományos elektronikus média) több alapja van a vitának, de korántsem azért, mert az állam huszadik századi reflexeivel „rátelepedett” volna a médiára.

A sivalkodás valódi oka nem az, hogy az állam korlátlanul kiterjesztené médiahatalmát (ami lássuk be: az online információfogyasztás korában nonszensz), hanem azért, mert leáldozott az információ-újraelosztáson alapuló médiának.

A klasszikus politikai újságírás az információ újraelosztásán alapult, ahol speciálisan erre kiképzett szakértők gyűjtik, szelektálják és értelmezik az információt, majd azt újraosztják a fogyasztók között. Ennek a médiauniverzumnak az alkonyát éljük. Az információkat ma nem újra elosztják, hanem azok kaotikus módon, hálózatosan terjednek. Bárki lehet információforrás és információfogyasztó. Az internet szerepének felértékelődésével közelebb kerültünk a szabad információpiac ideájához. Mint ahogy az is látható, hogy – minden hibájuk és gyerekbetegségük ellenére – a plurális, decentralizált információs hálózatok hosszú távon egyszerűen hatékonyabban működnek, mint a központosított, újraelosztó rendszerek. És le is fogják tarolni azokat.

A redisztributív modellnek tehát bealkonyult. Megvoltak ugyan a maga előnyei, például az információ ellenőrzése, validálása tekintetében, hátrányai azonban jóval mélyrehatóbbak. A kapuőrök ugyanis azon véleményeket, tényeket is megszűrik, amelyek nem illeszkednek az adott médium világképének, politikai érdekeinek kontextusába. Minden kívül marad, ami zavarja az irányadó narratívát. Így válhatott a média önálló vagy éppen alárendelt „hatalmi ággá”.

A „média mint negyedik hatalmi ág” korában itthon is olyan világban éltünk, ahol ha tetszett, ha nem, a gazdasági bajokra egy megoldás volt: a megszorítás, a jobboldal álarca mögött mindig ott bujkált egy kis fasizmus, a vallás csak bigott reflexként jöhetett szóba stb. – hogy néhány, a jobboldalnak különösen kellemetlen példát említsünk a sok száz axióma („megkerülhetetlen tény”) közül.

Volt idő, mikor még mi is megrémültünk: a k888rva életbe, ha megírta az index, ha bemondta az RTL, az biztos úgy is van.

Mi évekig vívtuk a kis szabadságharcainkat, hogy ha tényleg csökken a munkanélküliség, akkor elmondhassuk: csökken a munkanélküliség. Ha tényleg nő a GDP, akkor elmondhassuk: nő a GDP. Ha tényleg csökken a rezsi, akkor meg csökken a rezsi.  De a képünkbe röhögtek, majd a tévében bemondták, hogy ismét működésbe lendült a „kormány propagandagépezete”.

Na ez tényleg verhetetlen politikának tűnt. Egy ilyen rafinált és agyafúrt gépezettel szemben, hogy is lehetne igazad?

Az index és társai úgy viselkedtek, hogy náluk az igazság, ők a sajtó és a szakma, másnak nem osztottak lapot.

A hagyományos médiauniverzum és amit Marx ideológiának nevezett, kéz a kézben jár. Az irányadó narratíva jelöli ki az elgondolható, és a már elgondolhatatlan közötti határt. Svédországban egy nemi erőszakot elkövető muzulmán bevándorló esete például ma is kívül esik ezen a határon, terrorizmus ide vagy oda.

A valóság az, hogy az online szférán kívül, a modern Kína és mondjuk Svédország hagyományos médiavilága alig különbözik. Információ-redisztribúción alapuló rendszerük (bár a svéd oligopol és nem monopol jellegű) ma is egyformán, „kapuőrként” cenzúrázza az információfolyamot (védve ezzel a politikai status quót). Az egyik a kommunista ideológia, a másik a neoliberális píszí vezérfonala mentén.

Az internet vad világában a klasszikus ideológia törvényszerűségei már nem érvényesülnek. Az online információpiacon a hitelesség biztosítékai nem a kapuőrök, hanem a pluralitás. Az állítás és cáfolata, a bizonyítékok és ellenérvek egyaránt szabadon hozzáférhetők, igaz sok esetben nem egyazon forrásból. Tehát a régi hatalom elillanni látszik. Persze, lehet hogy mindez nem több egy kegyelmi pillanatnál (ha már egyszer Zuckerberg fontolgatja, hogy elnökké lájkoltatja magát).

Magyarországon eddig senki sem tett kísérletet az internet politikai „megzabolázására”. Ha ilyen kísérlet a jövőben bekövetkezik, az szinte biztos, hogy baloldali/liberális eredetű lesz, látva az ez irányú globális trendeket.

Oké, de akkor mi történt az elmúlt években? Mi változott? Miért beszél a liberális, baloldali közösség médiadiktatúráról és propagandauralomról?

Ez a közeg két sokkot él át egyszerre. Az egyik a redisztributív médiamodell hanyatlása (ami a közszolgálati médiumokat egyébként ugyanúgy érinti, mint a magántulajdonúakat), a másik a jobboldali politikai orientáció jelenlétének megerősödése.

Az elsőről már beszéltünk, nézzük az utóbbit. Ma a liberális, ellenzéki világértelmezéssel szemben valóban felzárkózott egy erős jobboldali közeg. Ami egy olyan országban, ahol a választók önbesorolása szerint kétszer annyi jobboldali van, mint liberális és baloldali, tökéletesen érthető és nem igazán vitatható. De vajon az következik-e mindebből, hogy a jobboldali értékorientáció a hagyományos médiapiacon is fölénybe került? Sokan gondolják, hogy ez így van. Ettől azonban még nem igaz.

Érdemes ehhez ránézni a legegyszerűbb médiafogyasztással kapcsolatos adatokra:

Ma a liberális/baloldali értékorientációjú politikai médiumok egy átlagos héten a választók 91,8%-át érik el, a jobboldali orientációjú felületek a teljes közönség 83,5%-át, a közszolgálati médiumok pedig a 63,7%-át. Azaz az ellenzéki agenda 100 magyarból 92-t elér egy héten legalább egy alkalommal. Ha a választók mégsem hisznek az ellenzéki felületeknek, talán nem a sajtószabadsággal van a baj, hanem az üzenetekkel, a szolgáltatott tartalommal.

A televíziós piacon a liberális/baloldali orientáció súlya 82%, a jobboldali 70%.

Az online hírportálok esetében a jobboldal heti elérése 38,6%, az ellenzéki oldalé 37,5% (a teljes népességre vetítve).

A médiaviszonyok jelenleg teljesen kiegyensúlyozottak a hozzáférés és fogyasztás vonatkozásában. Márpedig mi számít, ha nem ez?

Ma egy magyar választónak nem kell kötelezően elfogadnia sem azt, hogy minden migráns háborús menekült, akit kötelességünk befogadni, sem azt, hogy a kerítés az egyetlen üdvözítő megoldás. Van hozzáférése és szabadon dönthet, mit tart érvényesnek.

Egy kizárólagosan újraelosztó médiarendszerben (legyen az politikai diktatúrában vagy képviseleti demokráciában) ilyen szabadsága nincs, ha az adott kérdés túl van az irányadó ideológiai keret szabta határokon.

Örüljünk inkább annak, hogy amíg az internet kaotikus és szabad információs piacként funkcionál, addig elmondhatjuk, mit gondolunk, vállalhatjuk, kik vagyunk. Mint ahogy ezt tesszük mi is itt, a 888-nál.

Ennek köszönhetően, és a Ti segítségetekkel a 888.hu mára az első számú jobboldali véleményfelületté vált és végérvényesen felzárkózott újliberális, ellenzéki versenytársai mellé.

Ha a szikár tényeket nézzük, havonta mintegy egymillió ember olvas minket. Naponta 70-80 ezer egyedi látogató tisztel meg minket bizalmával. Olvasóink jelentős része ráadásul nem a híraggregátor oldalak segítségével talál meg bennünket, hanem egyenesen minket akar olvasni. A legerősebben a közösségi médiában teljesít a 888. Facebook-oldalunkat közel 140 ezer ember kedveli, ezzel a 888 a legkedveltebb online jobboldali hírportál.

Cikkeink jelentős olvasói reakciókat váltanak ki. Még a barátinak egyáltalán nem nevezhető, kreatív.hu-n publikált Storyclash-kutatás szerint is a 888 – fiatal kora ellenére – a top10-ben foglal helyet az úgynevezett lájkbajnokságban.

A liberális sajtó legnagyobb bánatára jól teljesít tehát a „propagandagépezet”. Hús-vér olvasóink vannak, ráadásul nem is kevesen.

Fél is tőlünk a liberális sajtó, és ahogy egy diktatórikus hatalom teszi: el is hallgat minket. A tavaly decemberi miniszterelnöki interjú a 888-on, amelyben a miniszterelnök elmondja, hogy 2017 a lázadás éve lesz, az ellenzéki univerzumban meg sem történt, nincs is. Mint ahogy 888 sincs.

Persze érthető, hogy miért nem. A CNN-ről is csak akkor derült ki igazán, hogy micsoda, amikor megjelent a FOX News.

Félnek tehát tőlünk, mert valóságértelmezésük többé nem magától értetődő, állásfoglalásuk többé nem áll vitán felül, tényállításaik pedig ellenőrizhetők.

Ahogy a mi állításaink is.

Ez a dolgok rendje, ha szabadok akarunk maradni.

Boldog születésnapot, 888!