Na, jó, abba én már beletörődtem, hogy a házasságot nem úszom meg.
Az ember tologathat dolgokat, mint az iskolai fogászaton, amikor magunk elé engedünk mindenkit, de előbb utóbb ránk kerül a sor.

Szóval beletörődtem – főleg, mivel valahol azt olvastam, hogy a ceremónia költségeit az asszony családja fizeti –, de a dolog mégis félelemmel tölt el.
Az ember él egy kényelmes lakásban a kedvenc tárgyai közt, egy meleg fészekben, mely védelmet és menedéket nyújt a külvilág rideg közönyösségével szemben, egy otthonban, mely célszerű, és kedves, s amelyben mindennek megvan a kellő helye és értelme, egy biztonságos és szerethető zugban, s erre megjelenik ott valaki, és vége.

A rajz a szerző munkája.

Megjelenik ott valaki, és felforgatja az ember életét terítőkkel, függönnyel, virágokkal, körömvágó ollóval, porszívóval, s más flancokkal, melyek tisztességes férfiember fejében soha fel sem merülnének.

Egy ismerősöm is megnősült, s rá egy hétre a kocsmában panaszolta, hogy újdonsült felesége egy napon megjelent az ajtóban egy különös tárggyal, s a kérdésre, hogy az micsoda, azt felelte: kenyértartó.
Kenyértartó!
Hallottak már ilyenről?
Ketten is rákérdeztünk, mert nem akartuk elhinni, de ez a barátunk váltig állította, hogy a történet igaz.

Kenyértartó! Döbbenet.

Rendes ember a kenyeret zacskóban tartja, vagy egy cipősdobozban. Elfér ott. Kényelmesen van. Esetleg évente a dobozt cseréli, ha már túl sok a morzsa.
De mivel cipőt is mindig veszünk, az egész hercehurca a józan paraszti ész keretein belül marad.

Kenyértartó!

Félek, ha alávetem magam a ceremóniának, majd megjelenik nálam is újdonsült nejem, kezében egy ilyen tárggyal, s nekem azt be kell engednem az életembe, helyet kell néki keresnem, s arrébb tolni miatta a „Cseh garasok szerepe Magyarországon a XIV. században” c. vaskos kötetet.
Még rágondolni is rossz.

De ez a barátom még mást is mondott. Képzeljék el, a felesége ragaszkodott ahhoz, hogy felhalmozzanak a lakásban mindenféle szalvétát.
Szalvétát, értik? Szalvétát!
Őrület.
S a szalvétát a neje nem a munkahelyéről hozza.
Á, dehogy.
Nem fogják elhinni: veszi! Pénzt ad érte.
Ráadásul esküszik rá, hogy karácsonyra, húsvétra, és szilveszterre más és másféle szalvéta illik.
Talán azzal fognak gyanúsítani, hogy most nagyon elragadott a fantáziám, vagy esetleg felhajtottam egy felest, s ezért beszélek vad dolgokat, de kapaszkodjanak meg, a barátom állítása szerint a karácsonyi szalvéta drágább.

Micsoda marhaság!

Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a karácsonykor vásárolt Deep Purple koncertlemez drágább, mint a május nyolcadikán vett. Pedig a Deep Purple koncertlemeznek még értelme is van – különös tekintettel a japán préselésű, 74-es, bevont kalózkiadásra, mert az ritkább.

Szóval, lehet, hogy belemegyek én ebbe a házasság dologba, mert érzem, nincs más választásom. A fogászaton is előbb utóbb ránk kerül a sor.
De bevallom férfiasan, aggódom. Aggódom, és félek a jövőtől.

Mégpedig nagyon.