Tony Blair korábbi brit munkáspárti miniszterelnök (1997–2007) Institute for Global Change nevű agytrösztje nemrég elemzést publikált, (Az intézet 'EU Migration: Examining the evidence and policy choices' (2017) c. jelentése), amely szerint törvényi szinten támogatni kell az összes uniós polgár regisztrálását az Egyesült Királyságba történő érkezéskor annak érdekében, hogy így ellenőrizni lehessen, várhatóan találnak-e majd munkát vagy tanuláshoz, képzéshez helyet. A jelenlegi brit szabályozás szerint más EU-országok állampolgárai hat hónap elteltével eltávolíthatóak az országból, amennyiben nem találtak munkát, illetve nincsen reális lehetőségük munkahelyszerzésre, és helyette a szociális ellátórendszer támogatását vennék igénybe. Érvként feltűnik, hogy Belgiumban már régebb óta kötelező a vendégmunkások regisztrálása.

Az egységes piac részeként megmaradást célzó jelentés példaként említi Svájcot is, amellyel összesen 120 ilyen releváns megállapodása van az Európai Uniónak, és ahol a 2014-es népszavazáson a svájci választók abszolút többsége a külföldiekre érvényes kötelező bevándorlási kvóták bevezetése mellett szavazott, beleértve az uniós polgárokat is. Ennek alapján Svájcban minden évben meg kell határozni, hogy az Európai Unió tagországaiból érkezők közül hányan vállalhatnak munkát és kérhetnek letelepedési engedélyt.

A svájci parlament 2015 októberében úgy próbálta összeegyeztetni a referendumból eredő jogalkotási kötelezettséget az egységes piachoz való folyamatos hozzáféréssel, hogy a szabad mozgás korlátozására irányuló új rendelkezések munkaerő-felvételi preferenciát jelentsenek a mostani svájci lakosoknak (állampolgárságtól függetlenül), és csak a legvégső esetben jelentsék kvóták bevezetését. Svájc példája azt mutatja, hogy egy népakarattal kinyilvánított döntés nyomán hozott munkaerő-piaci szigorításokról meg lehet állapodni az Európai Unió vezetésével. Ciprus példája az ország 2013-as bankválsága, pénzügyi krízise kapcsán az, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 132. számú védzáradékát aktiválva a tőke szabad mozgását érintően „közrendi és közbiztonsági alapú” korlátozásokat vezetett be.

Az Institute for Global Change javaslata szerint az uniós polgároknak már állásajánlattal is rendelkezniük kell akkor, amikor megérkeznek az országba. Azoknak az érkezőknek, akik ennek alapján nem kaptak engedélyt az országban tartózkodásra, tiltsák meg számukra a hatóságok a bankszámlanyitást, a lakásbérlés lehetőségét, vagy a különböző szociális előnyök, juttatások igénybevételét.

A jelentés azt is javasolja, hogy korlátozzák az ingyenes egészségügyi ellátást a munkanélküli bevándorlók számára, és törvényileg tegyék lehetővé azt is, hogy az egyetemek magasabb tandíjat számolhassanak fel az uniós polgároknak, mint a brit diákok számára. A nagy-britanniai vállalatok és egyetemek pedig a dolgozók, illetve a diákok felvételénél előnyben részesíthessék a brit állampolgárokat.

A kemény javaslatokat azzal indokolja a jelentés, hogy a szabad mozgás reformja önmagában nem lesz elegendő; a bevándorlással kapcsolatos félelmek, aggályok kezelésének – amelyek a Brexitet eredményezték – hosszú távon szélesebb körű változásokat kell magában foglalnia, amelyek magukba foglalják a munkaerő-piaci reformot, a migránsok kívánatos társadalmi beilleszkedését, valamint az illegális bevándorlás elleni küzdelmet és a demokratikus elszámoltathatóság megerősítését.

A tanulmány a regisztrációs szisztémában javasolt engedélyezésalapú rendszert – amely kvóták, küszöbértékek alkalmazásán alapul – két fő elemre bontja:

1. A jelentés szerint egyrészt a szakképzett munkavállalók és a nem aktív állampolgárok (diákok és nyugdíjasok) kölcsönösen szabad mozgása az Európai Unió és az Egyesült Királyság között – lehetővé teszi az uniós polgároknak, hogy vízum nélkül költözhessenek az Egyesült Királyságba (és fordítva), ezáltal biztosítva számukra a munka megszerzését, egy bizonyos képességi-szakképzettségi („skill”) küszöbérték teljesítése esetén (az ONS, a Brit Statisztikai Hivatal foglalkozási osztályozási kódoknak megfelelően).
2. Másrészt a szektoralapú kvóták preferenciális rendszere az alacsony képzettséget és „félképzettséget" igénylő munkahelyek feltöltését szolgálná abban az esetben, ha azokat a munkáltatók nem tudják feltölteni a helyi munkaerő-felvétellel, illetve alap EU-kvótákkal. A tanulmány szerint ezek az érintett területek: a mezőgazdaság, a vendéglátás, valamint az élelmiszer-feldolgozás. Az ezekben a szektorokban rejlő munkahely-lehetőségekkel az ilyen kvóták biztosítanák a letelepedést és az állampolgárság későbbi megszerzését is bevándorló munkavállalók számára, valamint a közvetlen családjukkal való együttélési lehetőségekkel.

Az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel és migrációval kapcsolatos Európai Bírósághoz köthető gyakorlat is meglehetősen ellentmondásos az elmúlt időszakban. 2017. február elején közzétett indítványában Paolo Mengozzi, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka arra a lényeges megállapításra jutott, hogy a szíriai család helyzetét az uniós jog szabályozza. Mengozzi szerint tagadhatatlan, hogy a felpereseket különösen súlyos veszély fenyegette Szíriában, a belga állam így nem vonhatta le azt a következtetést, hogy mentesült az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke szerinti pozitív kötelezettségének teljesítése alól.

Mengozzi ennek alapján úgy véli, hogy az uniós tagállamok kötelesek humanitárius vízumot kiadni a harmadik országbeli állampolgároknak, ha „komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető”, hogy a vízum megtagadása a nemzetközi védelemre váró személyeket kínzásnak vagy embertelen bánásmódnak teszi ki.

Kiemelte, hogy az érintett személy és a megkeresett tagállam közötti kapcsolatok fennállása vagy annak hiánya irreleváns a kérdéses ügyek szempontjából.

Az ügy előzménye, hogy belga hatóságok még 2016 októberében utasították el egy szíriai család vízumkérelmét. A család tagjai legális úton szeretnének eljutni Aleppóból Belgiumba, hogy ott menedékkérelmet nyújthassanak be; egy namuri családnál laknának, amely már jelezte, hogy fogadnák őket. Később egy belga bíróság azt a döntést hozta, hogy az érintett szerveknek meg kell adniuk a kérelmezett vízumot, a belga államnak pedig a további késedelem minden egyes napja után 4000 eurót kell kifizetnie a négytagú családnak. Kormányzati részről azonnal jelezték, hogy fellebbezni fognak az ügyben.

A Verfassungsblog szerzője, Pauline Endres de Oliveira e körben március 9-én kelt bejegyzésében azt írja, hogy ez az egész egyfajta paradoxon: egy olyan személy, aki üldöztetéstől fél a saját hazájában, arra van kényszerülve, hogy egy másik államba beutazzon a védelem megszerzéséért. Azonban sem a nemzetközi, sem az európai jogban nem létezik kifejezett jog a beutazásra menekülteknek. Menedéket csak az EU-ban kérhet az, aki az adott tagállam területén vagy a határon tartózkodik (lásd a menekültügyi eljárásokról szóló Irányelv 3. §. 1. bekezdését). Ugyanakkor számos intézkedés – a határellenőrzésre és a bevándorlás ellenőrzésére irányulóan – hatékonyan megakadályozza a bejutást az EU-ba. Oliveira szerint így létezik a „menedékjogi darwinizmus”: védelmet csak azok a személyek kapnak, akik túlélnek egy életveszélyes utat a határig – survival of the fittest, vagy csak a legalkalmasabbak élik túl. A leginkább veszélyeztetettek pedig gyakran visszamaradnak a származási régiókban. E ponton pedig visszautal a már említett szíriai család ügyére.

Március elején azonban – a hatályos szabályokat és jelenlegi gyakorlatot megerősítve – az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a harmadik országbeli állampolgár által a céltagállam harmadik ország területén található képviseletén humanitárius okokból benyújtott korlátozott területi érvényességű vízum iránti kérelem nem a Közösségi Vízumkódex alkalmazási körébe, hanem – az európai uniós jog jelen állapotában – egyedül a nemzeti jog hatálya alá tartozik.

Az Európai Bíróság döntése szerint az uniós jog jelen állapotában egy tagállam nem köteles az unión kívül lévő diplomáciai képviseletén megadni a menekültstátuszt, ugyanakkor nemzeti joga alapján megteheti.