A cuckonzervatív média legalább arra ügyel, hogy valamiféle különleges embereket állítson szembe a mordori Orbán-rezsimmel, tehát értelmiségieket. Még akkor is, ha a tágabb köz sosem hallott az illetőről, legalább valami kiemelkedőt meg lehetett vele kapcsolatban jegyezni: írt már amerikai lapba, több nyelven beszél, négy gyereke van, stb.

A feles azonban úgy döntött, hogy ezzel az arisztokratikus előítélettel is leszámol. Teljesen népi módon random bárki öntömjénező, orbánozó eszmefuttatását közli, jelezve a mucsai, lábszagú rezsim és a kozmopolita, szabad szellemű ifjak közt tátongó szakadékot.

Szerintem nekem is menni fog – mi több, azt is megtudtam, hogy német nyelvvizsgát csinálni óriási teljesítmény, úgyhogy kihúzom magam én is rendesen.

Kedves Orbán Viktor!

Ezúton szeretném megköszönni azt, hogy szorgalmazta nyelvtanulásomat, de ne remélje, hogy nyelvtudásomat az Ön javára fogom kamatoztatni.

Kérem, hadd kezdjem azzal, hogy beszámolok Önnek páratlan zsenialitásomról. Aztán úgy itt hagyom bezárkózó, mucsai rezsimjét, mint Szent Pál az oláhokat, hogy csak szomorkodva majszolhassák a röfijeikkel együtt a kukoricát, miközben kezd leesni a tantusz, hogy mit vesztettek!

Tehát.

Már kétévesen állva pisiltem. Bár mondják, hogy megesik, a kortársaim közül mégis kiemelkedtem. Már akkor érezhető volt, hogy belőlem lesz valaki. Hogy más leszek, több leszek, mint a többiek.

A következő az intellektuális képességeim korai csillogása volt. Már általános iskola előtt le tudtam írni azt a szót, hogy „alma”. Tudja, hányan voltak erre képesek akkor, Miniszterelnök Úr? Csak, hogy tudja, hányadán állunk.

Tesiórán kapaszkodnom kellett aztán, de itt is felküzdöttem magam. Először például leestem a kötélről. De már újra tudok járni. Tehát nem csak zseni vagyok, de kitartó. Is.

Következett a gimnázium. Gimnáziumi éveim alatt két nyelvvizsgát is letettem. Az elsőt körülbelül pont az első kurzusuk idején. Persze mutteréknek kellett kicsengetni, mert az állam egy petákot sem adott rá az adófizetők pénzéből.

Mivel zsenialitásom már születésem pillanatában nyilvánvalóvá vált, és később sem múlt el, egyenes út vezetett a Kacor Király Főiskola Fingfaragás és Locsogás Szakára, ahová köztudottan csak hiperintelligens embereket vesznek fel. Emellett elvégeztem a Lichtensteini Művészeti Szabadegyetem budapesti intézetének InterEtnoDiszkurzív Modern Művészeti mesterszakát is, láthatja tehát, kedves Miniszterelnök Úr, hogy nem szarral gurigázom. Ezeket persze az állam fizette, de ez nekem jár. 

Én elhiszem, hogy Önök vidéken nőttek fel, és szédülnek a betonon. De mi, csillogó szemű fiatalok már láttuk a nyugatot, többször is. Tudjuk, milyen a nyitott társadalom, ittunk már Párizsban latte macchiatót, és minden egyes nap a vadiúj MacBookkal ébredünk. Tudjuk, hogy nem kell gyűlölnünk az idegeneket, amikor e sorokat írom, épp egy berlini kávézóban ülök egy babzsákon, ahol az asztalt egy török, a padlót egy szír, a klotyót meg egy afgán takarítja.

Valami ilyesmi lenne a sokszínűség, tisztelt Miniszterelnök Úr, amitől Ön persze fázik, mert nem érti.

Ennyit akartam csak elmondani, mennem is kell egy állásinterjúra egy startup céghez, amely a kortárs táncot ötvözi a felhőalapú méhészettel. De ezt Ön úgysem értheti. Többek között ezért sincs eszem ágában sem az Ön országában kamatoztatni példátlan kvalitásaimat.

Annyit még elmondanék, hogy második nyelvvizsgámnak hála natív nyelven olvasom a BuzzFeedet, tehát már a 444-et sem kell megnyitnom, ami tök jó dolog.