Olvasom, hogy Jean-Claude Juncker, a Nagytiszteletű Bizottság Méltóságos Ura Trierben, Karl Marx szülővárosában mond beszédet a nagy filozófus (?), közgazdász (?), szociológus (?), vizionárius kétszázadik születésnapján. Kicsit meg is hatódtam, és meghatódottságomban – tisztelegve a Méltóságos Úr előtt – bedobtam egy kőműves actimelt.

Szerintem túl sok szót ne vesztegessünk magára az ünnepeltre. Mindenki tudja, hogy ő minden haladók nagy szentje, afféle Szűz Mária a progresszív kánonban (a fene az ízlésüket). Nemcsak az újkomcsik, hanem az úgynevezett mérsékelt balosok és liberálisok is mondanak néhány imát hozzá, legalább a születésnapján, ha már napjában ötször nem teszik.

Marx az a figura, akiről mindig elmondják, hogy ő semmiről sem tehet, bár ő a legnagyobb figurája a kommunista ideológiának, és hogy mekkora „zseni” volt, hiszen mennyi mindenben volt igaza.

Tényleg, mennyi mindenben?

A haladók általában a szerencsések táborát gyarapítják, mert nem nagyon olvasták Marxot, viszont azt hallották róla, hogy a morózus külsejű szakállas bűzbogár egy élő Robin Hood volt, aki elvenné a gazdagoktól és odaadná a szegényeknek, akit a kitaszítottak és elnyomottak iránti olthatatlan együttérzés és az igazságtalanságokkal szembeni morális fölháborodás vezérelt.

Na persze, ez egy kései Marx-kép. Marx ugyanis magasról szart a morálra, meg az olyan eszményekre, mint az „igazságosság”, hiszen ezek a felépítmény részei voltak. A szegények és kitaszítottak sem érdekelték, velük nem érintkezett, és amikor fölajánlották neki, hogy hús-vér munkásokkal is találkozhat, elutasította, mert kit érdekelnek a melósok, amikor ott van a komfortos szoba, ahol írhatom az okosságaimat. Marx javára legyen mondva, hogy nem kizárólag a melósokat, a szegényeket gyűlölte, hanem gyakorlatilag mindenki mást is Engelsen (gyártulajdonos finanszírozó barátján) és persze saját magán kívül, de ez utóbbiban sem vagyok teljesen biztos.

Ha a haladókat érdekelné még az antiszemitizmus – már azon túl, hogy újra elővett, nem túl friss jelentésekben emlegetik a Mos Eisley különböző intézményeiben Brüsszelben Magyarországgal szembeni vádként –, akkor sokkolhatnánk őket azzal, hogy Marx zsidó származása ellenére agresszívan antiszemita volt, sőt a már létező antiszemitizmusba egészen új minőséget vitt. Ugye, a haladók ennél a pontnál háborodnak föl, mert nem kellenek a Goebbels-szövegek („a nemzetiszocialista azért antiszemita, mert szocialista”), a mi Urunk, Karl Marx nem volt antiszemita. Bár a szegény csóró Ferdinand Lassalle-t Engelsnek írt leveleiben „Itzig bárónak”, és „zsidó niggernek” titulálta, gondolom, ez ma a LIBE-bizottságban sem minősülne antiszemitizmusnak.

Marx többek között épp azért tekintette „tudományosnak” saját munkásságát, hogy szembeállítsa azt a szocializmus romantikus és egyéb álmodozó válfajaival. Tehát amikor párás szemű haladók azzal jönnek nekünk, hogy a kommunizmus milyen szép eszme volt, csak a megvalósításba csúsztak sajnálatos emberi hibák (hogy a fenében van az, hogy Alfred Rosenberggel és a fajelmélettel kapcsolatban ez az érv sosem merül fel?), idézzük nekik magát a nagymestert a Német ideológiából, ahol kerek perec leírta: nem, kis hippi köcsögök, a kommunizmus nem eszmény, nem cél, amikhez valahogyan a valóságot hozzá kell igazítani, hanem az a valóságos mozgalom, amely megváltoztatja a jelenlegi állapotot. És ki tagadhatná, hogy Lenin bolsevik (mi vagyunk a többség!) forradalma az addigi állapotot radikálisan megváltoztatta? Lehet mondani, hogy Marx nem élte meg a bolsevik forradalmat, a párizsi Kommünt viszont igen, és arról semmi esetre sem beszélhetünk, hogy Marx ellenezte volna a forradalmi erőszakot, sőt.

Aztán itt van nekünk a géniusz Marx, aki – ha elfelejtjük a politikai aktivizmusát – maradandót alkotott. Közgazdászként megkerülhetetlen, és micsoda felismerései voltak! Például azt jósolta, hogy az elmaradott Oroszország lesz az utolsó hely, ahol forradalom lesz (REKT), hiszen ott nem érte el a kapitalizmus a legfelsőbb fokát, és azt tudományos értelemben feltétlenül el kell érnie neki. Aztán meg tudjuk, hogy milliók kötnek a mai világban üzletet az értéktöbblet-elmélet alapján.

Ja, nem.

Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Marx elkötelezettségét tanúsítja, hogy nem hagyta magát zavartatni az ún. tények által. A „kapitalizmusról” (ezt józan parasztok inkább szabadkereskedelemnek nevezik, de nincs élvezetesebb egy igazi németes műszónál) írottak már a maga idejében sem voltak igazak. Az igazság viszont sajnos nem illeszkedett Marx elképzeléseibe, így nem volt kérdés, melyik mehet a kukába.

Marxnak gyakorlatilag semmiben nem volt/lett igaza, és nem az a legelésző vegán hippi volt, akinek ma megpróbálják beállítani. Az egyetlen, amit a számlájára írhatunk, az az a százmillió halott, akiket a kommunista rezsimek végeztek ki a világ minden táján – persze, nem személyesen felelős ezekért, de ezek a rezsimek mégiscsak kommunistának, szocialistának, marxistának nevezték magukat, kötelező tantárgyként oktatták a marxizmus-leninizmust, és hát kik vagyunk mi, hogy ezt megkérdőjelezzük?

És akkor itt van a mi nagyszerű vezetőnk, ez a Tesco gazdaságos Napóleon (mindenféle értelemben), aki elmegy beszélni a jubileumi ünnepségen, hiszen bármit gondoljunk is Marxról, hatással volt/van az életünkre. Ez persze igaz, a kérdés, mi volt a hatása?

Juncker úr, ugyebár, „néppárti”, és erre emlékezzünk akkor, amikor a haladók azon nyekeregnek, hogy szeretnének ők egy jobboldalt, amolyan igazit, európait, mint amilyen a néppártnak azon része, amelyik adott esetben ki is zárná a lábszagú, proli, suttyó, populista magyarokat a pártszövetségből. És föl is hívják a figyelmet arra, hogy hány jobboldali – tehát néppárti – politikus ítéli el néhanapján a magyar kormányt.

Nos, a bezzegjobboldal alatt a Juncker-féléket értik a haladók. Olyan jobboldalt szeretnének, amelyik hajbókol a haladó ügyek előtt, érti a 124. genderrel rendelkezők érzékenységét is, befogadja a barna szempárokat és fejet hajt az olyan progresszív idolok előtt, mint a korszakos gyűlölködő Karl Marx. A bezzegjobboldalt egyetlen dolog különbözteti meg a haladó tábortól, mégpedig az, hogy jobboldalinak nevezi magát, semmi más. Egy ilyen jobboldallal aztán nagyon elégedett lenne a haladó tábor.

Addig örüljünk, amíg elégedetlenek.

Nekünk így is kompromisszumot kell kötnünk persze, mert a kommunistákról elsőre egy tábornok meg a helikopteres modell jut eszünkbe, ám nagyvonalúan lemondunk róla Európa üdvéért.