F. Józsi vett a plázában egy tévét. Jó nagyot. Már nem tudom, mekkorát, nem jegyeztem fel, pedig mondta, de legalább 15 centiméterrel volt nagyobb az átmérője, mint a szomszédé. Erre roppant büszke volt. Néha, ha összefutottunk a liftben, arra terelte a beszélgetést, hogy mit adtak valamelyik csatornán, és mindig hozzáfűzte, hogy azt ő nagy képernyőn, nagyon nagy tévén nézi, és az jó. Olykor cinkosan meg is jegyezte, hogy akkora az a képernyő, hogy hátrébb kell tolnia a fotelt, hogy egyáltalán lássa, mert ha ott ül, ahol eddig, akkor túlságosan a képében van a látvány, mert a tévéje akkora behem. És ilyenkor kicsit kacsintott, büszkén, majd kiszállt a liftből, s elégedetten ment a dolgára. De ha olvasta a postaládába bedobált vackokban, hogy valami gazdag ember – politikus, vállalkozó, cégvezető, anyámkinnya – nősült, utazott, vett valamit, akkor őrjöngött.

– Minek neki akkora autó? – böködte ujjával a képeket vagy a cikk vastagon szedett címét. – Minek megy Mallorcára? Minek neki magánrepülő? Miért hord olyan drága táskát, kesztyűt, kabátot, órát, cipőt, nyakkendőtűt? Minek? Minek?

Mondjuk én sem utaznék Mallorcára. Rohadtul nem érdekel. Meg Dubaj sem – ahová mellesleg fapadossal is simán el lehet jutni. Engem a Kárpát-medence érdekel, s amíg nem láttam Árva várát vagy a Vaskaput, piszkosul nem érdekel a csillogó homok meg a tengerparton koktélt kortyolgatás, illetve a tűző napon a bőrünk rongálása. Sőt, ha már láttam Szörényvárat, akkor sem fog érdekelni. De ez én vagyok. Tőlem mindenki oda megy, ahová akar, tiszteletben tartom, mert elvárom, hogy az enyémet is tiszteletben tartsák.

F. Józsi számára ellenben létkérdés, hogy nagyobb tévéje legyen, mint másnak, de őrjöng, ha a nála gazdagabbak az esküvőjükhöz limuzint bérelnek.

Számára a limuzin egyfajta gyűlöletcélpont, egyfajta modern rongyrázás, én meg nem látom, mi a különbség a limuzin meg a hatlovas hintó közt. (Ajánlott olvasmány ezzel kapcsolatban Mikszáth Kálmán Gavallérok című kisregénye.) Nem látom, mi a különbség a régi ember és a mostani közt, nem értem, miért nem képesek elfogadni egyesek, hogy léteznek gazdagok és szegények. Bár lehet, velem van a baj, mert nemcsak azt kéne megérteni, hogy ez mindig is így volt, illetve mindig is volt gazdag és szegény, hanem azt is, hogy csőcselék is mindig volt, csak nem volt közösségi média, ahol kieressze magából a gőzt.

Mivel – hála a haladásnak – létezik olyan, hogy bulvár, sorra szellőztetik manapság a gazdag emberek házasságait. És mivel – hála a haladásnak – mindenki tud alapszinten írni és olvasni, a kommentekben az emberek lelkesen élik ki egyenjogúskodásba meg szociális aggodalmaskodásba paravánozott irigységüket és izzó gyűlöletüket.

Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mi akkor a helyes lépés egy milliárdos férfitól, ha nem a házasság egyetlen nővel? Mi az, amibe nem kötnek bele? Mit tegyen, hogy elkerülje a sárdobálást?

Házasság több nővel? Szeretőtartás?

Vagy gazdagéknál tilos a házasság, ott csak élettársnak szabad lenni? Ha a nőt nem veszi el, az a baj, ha elveszi, az a baj.

A válasz őszintén érdekelne, bár kétlem, hogy a kommentderékhad – élén F. Józsival meg a hatalmas tévéjével – értelmes válaszokat tudna erre magából kiizzadni.